Belső megújulás

2020.11.26. 07:00

A karantén mint lehetőség – Szakértővel beszélgettünk

Már kóstolót kaptunk abból idén tavasszal a koronavírus miatti korlátozások idején, milyen időnk nagy részét a lakásunkban tölteni, kényszerű bezártságban. Mostanában pedig hasonlóképp kell lehetőleg elkerülnünk a legtöbb fertőzésveszélyes helyzetet. Ezért szakértőt kértünk meg arra, mondja el, hogyan rendezkedjünk be lelkileg az otthonlétre.

Rimányi Zita

Forrás: shutterstock

– Amikor hétfőn találkoznak az emberek a munkahelyükön, akkor általában megbeszélik, kinek hogyan telt, milyen volt a hétvégéje. S szégyelli magát az, aki sehol se járt. Azt gondolják sokan, hogy ha otthon töltötték az idejüket, akkor nem történt semmi lényeges, és az a jó, ha egy napba sok programot belezsúfolnak. Akkor izgalmas az életük, az otthoni semmittevés viszont unalmas. Azonban ez a gondolatmenet óriási félreértéshez vezet, és főleg a fiatalok körében elterjedt nézet. Szinte állandóan igénylik, hogy történjen velük valami, és az a valami általában az otthonról kimozdulás. Persze erre is szükség van időnként, de arra is érdemes gondolni, mekkora lehetőséget rejt magában, hogy többet vagyunk otthon. Az emberi kapcsolatokra nagyon jó hatással lehet. Erre érdemes lelkileg felkészülni, kitalálni a mikéntjét – kezdte tájékoztatását Kardos Klára klinikai szakpszichológus.

Kapcsolaterősítés

Ha valamire jó a digitális világ, akkor arra mindenképpen, hogy ha nem tudunk találkozni barátainkkal, ismerőseinkkel, akkor is tarthatjuk velük a kapcsolatot. A kényszerű otthonlét jó lehet arra, hogy átgondoljuk, kik közülük az igazán fontosak, kik azok, akikkel szívesen beszélgetünk, de a hétköznapokban, amikor szabad a mozgás, mégsem törődünk velük annyit, mint szeretnénk. Ha muszáj több időt töltenünk lakásunkban, feltérképezhetjük kapcsolati hálónkat, megnézhetjük, kire mennyi időt szánunk, kire szeretnénk többet.

Persze szakértőnk a szöveges üzenetváltást nem tartja a legjobb módnak erre, jobb a videótelefonálás, amikor egyszerre halljuk a hangját és látjuk az arcát barátunknak, rokonunknak. S az is jó lehet viszonyaink átrendezésére, javítására, ha több generáció lakik együtt otthonunkban, hogy a gyerekek, a szülők, a nagyszülők ne csak a napi teendőket, intéznivalókat tárgyalják meg, hanem közös tevékenységeket végezzenek, ami erősíti kapcsolatukat.

A társasjátékok szerepe

– Fel se merült sokakban a koronavírus-járvány előtt, hogy nemcsak karácsonykor lehet elővenni a társasjátékokat, amelyek kellemes közös élmények szerzésére adnak alkalmat. Ráadásul ezek manapság divatosak is, még rendezvényeket is szoktak tartani, amin többen összejönnek, együtt játszanak, társasoznak. Otthon is lehet akár házi bajnokságot is rendezni. A közös nevetésekre biztosan minden családtag sokáig emlékezni fog – hangsúlyozta Kardos Klára, és rögtön hozzátette: hasonlóképp hangulatjavító, kapcsolaterősítő lehet a közös főzés. Sok minden kiderül aközben társunkról, sok mindent megtudhatunk a másikról, ráadásul a sütés-főzés, az ételkészítés kreatív, ugyancsak sok nevetésre alkalmat adó tevékenység. Csapatmunka szükségeltetik hozzá, amit nem árt családon belül is fejleszteni.

A társasjátékokat nem csak karácsonykor érdemes elővenni Fotó: shutterstock

Érdemes a ház körüli tennivalókat is úgy megszervezni, hogy ne egyedül végezze valamelyik családtag, hanem osszák el a feladatokat. Ez szintén közös öröm forrása lehet. Ugyanis mindenki érezheti, hogy fontos tagja a családnak, hogy szerepe van benne. A kisgyerekektől a nyugdíjasokig mindenki kiveheti a részét a közös otthon szépítéséből, rendben tartásából.

Edzés házilag

– Megszokott életvitelük mellett sokan rendszeresen eljárnak mozogni. A sport fontos is, de ezt sokan csak úgy tudják elképzelni, hogy elmennek otthonról. Pedig utánagondolhatnának otthoni lehetőségeiknek. Sok edzésforma, ha módosítva is, de lakásunkban, udvarunkon is gyakorolható. Sokféle mozgásformához nem kell túl nagy hely, nagyon jónak tartom a hulahoppkarikázást és az ugrókötelezést is. Felesleges siránkozni amiatt, hogy most többen nem mernek edzőtermekbe, csoportos foglalkozásokra eljárni. Házilag bárki kialakíthat magának edzéstervet. Ha nem érez magában elég késztetést ahhoz, hogy egyedül nekiálljon tornázni, akkor elindíthat egy olyan videót, amelyen mutatják neki a gyakorlatsorokat. Van, akinek könnyebb így rávennie magát, hogy nekiálljon sportolni. A mozgás valóban jó feszültségoldó tevékenység – sorolta szakértőnk.

Kardos Klára klinikai szakpszichológus Fotó: Penovác Károly/Napló

Befelé figyelés

A Maradj otthon! kampány időszakát sokan úgy élték meg, hogy nehézséget jelentett nekik a befelé figyelés, a magukra hagyatkozás, az, hogy magukban megbízzanak. Pedig ezek lelkileg hasznos dolgok, és ha muszáj elkerülnünk szokásos találkozóinkat, ha le kell mondanunk bevált szórakozási lehetőségeinkről, akkor bepótolhatunk otthon minden olyasmit, amit eddig halogattunk, mert nem volt rá elég időnk. Kedvenc könyveinket újraolvashatjuk, vagy elővehetünk egy újonnan kapott kötetet. A szekrényben a ruhák praktikus átrendezése, a gardrób átválogatása is jóleső tevékenység lehet.

Kardos Klára szerint ennek több előnye is van, ugyanis aki szeretne egyensúlyba kerülni lelkileg, az először rendet rakhat maga körül és megválhat felesleges holmijaitól. A belső rendrakást kezdhetjük a külső rendrakással, környezetünk széppé tételével. Erre is jó lehetőség a kényszerű otthon maradás.

A pszichológus azt tanácsolja, fordítsuk meg fejünkben a gondolatot: semmiképp se büntetésként éljük meg a bezártságot, akkor rosszul fogjuk érezni magunkat; viszont, ha azt keressük, mire ad alkalmat, mi a hozadéka, akkor javíthatja kedélyállapotunkat. Persze az ember már csak olyan, arra vágyik, ami épp tiltott. Az a vonzó, a csábító, holott lehet, hogy többnyire nincs is szükségünk rá. A szakembernek az a javaslata, hogy ne csak a helyzet negatívumait hangsúlyozzuk, azt is tegyük mérlegre, mennyi lehetőséget hordoz magában.

Családi szereposztás

Akik otthon, távmunkában dolgoznak, azoknak két fel- adat elvégzése között hasznos lehet, ha valami másra figyelnek, például elindítják a mosást vagy kiteregetnek. Azonban nem szabad magukat olyan teljesítményelvárás szerint hajszolniuk, mely szerint nyolc óra alatt a napi munkájukkal és az összes otthoni teendőjükkel is végeredménnyel végezniük kell. Az ugyanis – könnyű belátni – lehetetlen. Az otthonlét pedig arra is módot ad, hogy a családi szerepleosztást átgondoljuk, átrendezzük. Átalakíthatjuk úgy, hogy azokra a családtagokra is több házimunka jusson, akik azzal nem szoktak foglalkozni. Feltűnő lehet, hogy így mennyi teher vehető le az édesanyákról.

A családokban gyakori problémaforrás, hogy az egyik fél csak az anyagiak megteremtésével törődik, a másikra marad minden más. Az különösen káros hozzáállás Kardos Klára szerint, ha azt gondoljuk, a gyereknek csak az a dolga, hogy tanuljon. Az életre felkészítése során kimondottan hasznos, ha kiveszi részét a családi feladatokból, ha önállóan old meg párat, ha gyakorlatias teendői is vannak – a kicsik élvezni is szokták ezeket. Akár a főzést is, ha az előkészítésben részt vehetnek, bár ilyenkor kicsit tovább tarthat az ebéd, a vacsora elkészítése, de megéri megengedni nekik, hogy csatlakozzanak például a sütemény tésztájának kikeveréséhez. Ennek felbecsülhetetlen értéke lehet a későbbiekben, önállósodásuk során és a szüleikkel való viszonyukban is, egyúttal a családi szerepek is igazságosabbá válnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában