Gál Zsolt gyertyaöntővel beszélgettünk az ünnepről

2020.12.25. 15:30

Hiába a modern világ, sokan ragaszkodnak a kézművestermékekhez

Túl sok már az impulzus, ezért karácsonyra nem tudatosan vásárolunk, hanem érzésből. A tapolcai gyertyaöntő, Gál Zsolt teológusként vallja, hogy az idei ünnep furcsább lesz a korábbiaknál. Nem lesz bensőségesebb, viszont annál inkább csendes.

Tóth B. Zsuzsa

Gál Zsolt gyertyaöntő számára mostanában nem ez a pálya nyújt megélhetést, de örömmel tapasztalja, hogy miközben a világ az informatika felé halad, sokan mégis ragaszkodnak egy kicsit a hagyományokhoz, a kézművestermékekhez Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Zsolt ugyan rövid időn át dolgozott csupán a szakmájában, de ma is érdekli a teológia. Biblia-oktató és képzőművész, így ő az, aki a templomba lépve valóban érti az oltárképeket, a freskókat a falon. Mindez azonban ma már csak hobbi, húsz éve dolgozik gyertyaöntőként.

Azaz lassan egy éve már, hogy kénytelen volt felhagyni a munkával, a járvány az ő számításait is keresztülhúzta tavasszal. Legutóbb a szigorítások nyári feloldásakor készített eladásra gyertyát, azóta csak kedvtelésből, a napokban, amikor új munkahelyén, az iskolában bemutatta a szakmai fogásokat munkatársainak.

– Tavaszig többnyire a hévízi piacon árultam, de ott voltam a keszthelyi és tapolcai vásárokban is. A gyertyának van keletje, de érdekes a kézművességben, hogy egyfajta egyensúly állt be mostanra. Miközben a világ az informatika felé halad, sokan mégis ragaszkodnak egy kicsit a hagyományokhoz, a kézművestermékekhez. Azt szeretnék, hogy legyen otthon egy kis gyertya, vagy kovácsoltvas, valami kézművestermék. Értékelik mindazt, ami kézzel készült, de még nincs rá jelentősebb igény. A vásárokban inkább kürtőskalácsot és hurkát vesznek, bármi áron. A maradandóra még kevesen költenek, drágállják. Persze, van egy réteg, amely megbecsüli, vásárolja, de a napi megélhetéshez ez kevés. A körülmények miatt most egy darabig ez biztosan így marad. Hiszen eleve szemléletváltás kellene, de az nagyon nehéz. Sok családban a szülő nem foglalkozik a gyerekkel, a gyerek pedig emiatt nem tudja értékelni azt, ami kézzel készül – magyarázza Zsolt, akitől többnyire a külföldi turisták vásároltak gyertyát, de ők elmaradtak a nyáron, így a járvány következő hullámától is tartva más munkát kellett keresnie.

Karácsonyra idén nem készül gyertya, a színes apró kis díszek, a viaszba zárható tobozok, narancsdarabkák, szegfűszegek, kis fenyőágak, csillagánizs- és fahéjdarabkák váratnak még magukra.

– Az idei karácsony, a várakozás sokat nem változott mostanra. Már régóta ilyen, csak nem vettük észre. Az utóbbi tíz évben szépen lassan kúszott be, egyre színesebb, villogóbb lett az ünnep. Ezt nem is lehet elkerülni, mert a pénzről szól. Már októberben lehet venni karácsonyi díszeket, szaloncukrot, ez is érthető. Az ünnepek az oszd meg és uralkodj elvén alakulnak át. Ott tartunk, hogy a karácsony vallásos részét mint társadalmi tradíciót visszük magunkkal, de nem értjük. Csak a mintakövetésnek való megfelelni vágyásból van otthon betlehem, miközben nem tudjuk, miről szól. Pláne, hogy mi köze van a téli napfordulóhoz. Az ünnepek úgy alakulnak át, hogy nem tagadhatjuk meg az egyszerű emberektől, ami évszázadokon át hagyomány volt, de ráépítjük a fény ünnepére a karácsonyt – véli Zsolt, aki életmód-tanácsadással is foglalkozik.

Gál Zsolt gyertyaöntő számára mostanában nem ez a pálya nyújt megélhetést, de örömmel tapasztalja, hogy miközben a világ az informatika felé halad, sokan mégis ragaszkodnak egy kicsit a hagyományokhoz, a kézművestermékekhez Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

Vallja, hogy az idősekkel sok esetben nehéz elfogadtatni az újat, hogy ez más, mint az ő idejükben, de attól nem biztos, hogy rosszabb és nem dől össze a világ. Minden ugyanaz, mit régen, csak másképp. Azt mondjuk, hogy mi lesz a mai fiatalokból, de ezt mondták kétszáz évvel ezelőtt is, mégis áll még a világ. A fiatalok többsége pedig azt mondja, hogy neki nem tetszik a szülei példája, ő majd másképp tesz mindent. Csakhogy a mintakövetést nagyon kevesen tudják felülírni. Akkor is, ha rossz a példa, a szülői minta. Meg kellene tanítani az embereket gondolkodni, akkor lehetne csak másképp.

– Igen, furcsább lesz az idei karácsony, de csak a körülmények miatt. Mert nem lehet sehova menni, csak vásárolni, és ettől nem lesz bensőségesebb. Viszont csendesebb. És az sem könnyíti meg, hogy ha csak a családdal vagyunk, az egy idő után ingerszegény környezet.

Jó összejönni a barátokkal. Mi a futóversenyek helyett mostanában túrázni megyünk néhányan, mert nem lehet hosszú távon bírni a bezártságot. A mai emberek nem tanultak meg egyedül lenni, gondolkodni, meditálni. Ahhoz egyedül kell lenni és csendben, miközben folyamatos zajban vagyunk, állandóan ér bennünket valami inger. Karácsonykor túl sok az impulzus, ezért már nem tudatosan vásárolunk, hanem érzésből. Ez a kereskedelemnek jó, mert ha az érzelmeink után megyünk, akkor motiválhatók vagyunk. Nem azt vesszük meg, amire szükségünk van, hanem azt, aminek jó az ára, vagy tetszik a színe. A túl sok impulzust nem tudjuk feldolgozni, le akarjuk tudni az egészet, elegünk van belőle. Nincs idő átgondolni, hogy mire van szükség. Ezért megvesszük az első dolgot, ami elénk kerül. A tudatosság ott kezdődik, hogy foglalkozzunk magunkkal, tudjuk, mik a vágyaink, mik a minták, amiket követünk, hogy a reklám ne legyen hatással ránk – mondja Zsolt.

Ő, ahogy eddig, most is szűk családi körben ünnepel, édesanyjával, párjával, gyermekeivel. Betartva a szabályokat, élvezve az együtt töltött perceket, és értve az ünnep értelmét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában