Gyönyörű munkák kerülnek ki az autizmussal élő ajkai fiatalember keze alól

Az ajkai Papp László és felesége, Erika is így volt ezzel, azonban a sors nehéz, de különlegesen szép szülői szerepet szánt nekik. Ugyanis másodszülött, immár 33 éves fiuk autizmussal él. A szülők mégsem estek kétségbe, amikor ez kiderült, számukra természetes volt, hogy Ákos velük nőjön fel és velük éljen, ahogy él ma is.

Időközben sok mindenre megtanították fiukat, és bizony ő ugyancsak megtanította számos dologra a családot. Otthon adott a napi rutinjuk, a család alkalmazkodott ehhez a helyzethez. Ákosnak nincsenek magatartási problémái, mindent meg tudnak és meg is kell beszélniük, hogy semmi ne érje váratlanul. Az élethelyzet miatt nem kell lemondaniuk semmiről. Megszokták, hogy ők mindent hármasban terveznek.

A közelmúltban az édesanya és fia közti kapcsolat tovább erősödött a keresztszemes hímzésnek köszönhetően. De erről valljon bővebben Erika.

– Ákos a hétköznapjait a helyi Molnár Gábor Műhely Alapítványnál, a fogyatékossággal élők nappali intézményében munkával tölti. Nagyon szeret ebben a közösségben lenni, ahol az is fontos, hogy kihozzanak a fiatalokból minden bennük rejlő értéket, amit csak lehet. Többen zenélnek, főznek, táncolnak, szőnyeget szőnek vagy a drámacsoportban teljesednek ki – mesélte lapunknak Erika.

Mint mondta, Ákosnak a kézműves-foglalkozásokon mutatkozott meg hihetetlen türelme és precizitása, ezért kipróbálhatta a keresztszemes hímzést. – A csoportvezetőkkel végzett kitartó, közös munkájuk által hamar fejlődött. Illatpárnákat, könyvjelzőket díszített hímzéssel, egyre szebben. Ezzel még számomra is meglepetést szerzett, itthon ilyesmit nem csináltunk addig. Nagyon boldog voltam, mert láttam, hogy ez az, ami igazán neki való. Sikerélményhez juttatja, dicséretet kap, és azt nagyon szereti. Jó volt látni az örömét. Nagyon hálásak vagyunk az alapítványnak, amely a családunk mellett oroszlánrészt vállalt abban, hogy biztonságban legyen, fejlődjön, és hogy mi így tudjunk a legszabadabbak lenni, magunk mellett látva őt. Amikor tavaly nyugdíjas lettem, szerettem volna tartalmasan tölteni a felszabadult időmet, úgyhogy közösen megpróbálkoztunk itthon is a hímzéssel. Meglepett, hogy ilyen jól együtt tudunk dolgozni. Minden esetben előrajzolom, színes tollal pöttyözöm a mintát, amit aztán Ákos kihímez. Kikészítem a különféle színű fonalakat, majd megbeszéljük a sorrendet. Még csak néhány hónapja hímezünk, de gyönyörű munkák kerülnek ki a keze alól, lassanként a színárnyalatokkal is megbirkózunk. Igaz, nem könnyű, szinte folyamatos jelenlétet igényel a munka. Ákos nagyító nélkül dolgozik, mégis hihetetlen pontossággal, gyorsasággal – fogalmazott Erika, akiben hamar felmerült a kérdés, hogy mit kezdjenek az elkészült hímzésekkel és miként lépjenek tovább.

Megtudtuk tőle, hogy ő maga korábban nem tudott varrni, így azt könyvekből és Ákostól ellesve tanulta meg. Beszegi a befőttesüvegek tetejét díszítő kis munkákat szalaggal, és az üveget csipkével díszíti. Az elkészült darabok ajándékba készültek.

– Most, a téli időszakban különösen jó elfoglaltság a hímzés, de ha kitavaszodik, sokat kirándulunk, illetve dolgozunk a kertben. Családi házban élünk, és mivel Ákos szeret kertészkedni, vele és az édesapjával szívesen vagyunk kint – fűzte hozzá Erika.

– Öröm ezt látni, akkor is, ha – mint az élet minden területén – ott ugyancsak többször el kell neki mondani ugyanazt, hogy megértse – magyarázta Erika, aki még nem tudja, hogy hova fejlődhet a közös munka, de lelkesek, hiszen mindkettejüket feldobja az együtt alkotás, és ez számukra a legfontosabb.