Lelki táplálékot is adhat a balatoni ragyogás

Perjel úr, mindig is pezsgett az élet Tihanyban, így történt az apátságnál is, aztán tavaly tavasszal a koronavírus-járvány miatt mindennek vége szakadt, és a hívekkel is csak online lehetett a kapcsolatot tartani, amire még nem volt példa. Hogyan élte meg mindezt, illetve miként érintette a szerzetesközösséget?

– Az elmúlt egy év mindenki számára sok kihívást hozott. Bencés közösségünk tagjai aktívan részt vesznek a lelkipásztorkodásban, a Tihanyba érkező turisták fogadásában, programok szervezésében és lebonyolításában, valamint a Tihanyi Bencés Iskolában is jelen vagyunk. Ezeket a munkaterületeinket különösen is érintette a járványügyi helyzet. Új lehetőségeket, új utakat kellett keresnünk a szolgálataink hatékony végzéséhez. Igyekeztünk kihasználni a technika adta lehetőségeket. A szentmiséket, az imádságokat, a lelkipásztori üzeneteket és a Tetőtéri estéket az online térben tettük elérhetővé. Amikor lehetőség volt rá, az apátság melletti ligetben mutattunk be szentmisét.

Sokaknak nagy élményt jelentett a szabadban imádkozni és újra közösséget vállalni egymással. A csodálatos balatoni panoráma, a teremtett világ szépsége és a zöldellő fák szinte egy új templomot építettek nekünk.

A szerzetesközösségünk fenntartásában lévő Tihanyi Bencés Iskolában sokáig digitális tanrendben folyt az oktatás. Szeptemberben személyesen is megéltem, hogy a kamasz fiatalok mennyire örültek, hogy végre visszatérhettek a tanterembe, és újra találkozhattak egymással. Ebben az évben a nyolcadik osztályban tanítok hittant. Azzal kezdtük a tanévet, hogy visszatekintettünk az elmúlt időszakra, és elkülönítettük a jó és rossz tapasztalatokat. Érdekes volt megfigyelni, hogy a diákok mennyire fontosnak tartják, hogy személyesen jelen legyenek, és ne csak az online térben építhessék a barátságaikat, gyarapíthassák tudásukat. Szolgálatomban a közösség tagjai és a rám bízottak iránti felelősség terhe növekedett jelentősen, ez jelentette a legnagyobb kihívást. Senkinek nem volt könnyű igazodni az új szabályokhoz, de idős és fia­tal rendtársaim egyaránt empatikusan és egymást segítve alkalmazkodtak a helyzethez. Sokat tanultunk az egymásra hagyatkozásból és a közösségi felelősségvállalásból.

A nyár már biztonságban telt, hatalmas tömeg érkezett a tóhoz. Lélekemelő hajnali sétákat szerveztek az apátság falai között, a királyi kriptába, az altemplomba, és az atyák Balatonra néző fűszerkertjéből lehetett megpillantani az első aranysugarat a tó felett. Miért tartották fontosnak, hogy ilyen különlegességgel rukkoljanak elő?

– Szerzetesközösségünk a munkatársainkkal együtt arra törekszik, hogy változatos kulturális és élményalapú programokkal mutassa be azt az értékkincset, amivel rendelkezünk. Olyan keresztény, nemzeti, kulturális hagyománnyal és gyönyörű természeti adottságok birtokában vagyunk, amelyek sok ember megszólítását teszik lehetővé. Mindenki képes rácsodálkozni valamire. A felkelő nap, a zenei harmónia, történelmi örökségünk, a szépen díszített templom, egy szerzetessel való találkozás élménye és a megélt csend is jó lehetőség arra, hogy átéljük a rácsodálkozás élményét. Hiszem, hogy ilyen élményekkel tudjuk segíteni a hozzánk érkezőket, hogy kimozduljanak a hétköznapokból és bátorítást kapjanak ezekben a nehéz napokban.

Jelenleg is tervezzük nyári programjainkat. Ebben az évben különösen nagy hangsúlyt fogunk helyezni a szabadtérbe szervezett rendezvényeinkre. Készülünk különleges élményekkel is. Apátságunk egyik történelmi jelentősége abban rejlik, hogy falai között két magyar királyunk is nyugalmat talált. I. Andrást, alapító királyunkat az altemplomban helyezték örök nyugalomra. Emellett idén októberben lesz száz éve, hogy IV. Károly, az utolsó magyar király a bencés apátság falai között raboskodott feleségével, Zita királynéval. Mindkét uralkodóhoz kapcsolódóan szeretnénk olyan emlékeket bemutatni a hozzánk érkezőknek, amiket eddig még a történészek közül is kevesen láthattak. Ezért is választottuk erre az évre mottónak: A királyőrző apátság – 2021.

Miként élték meg a járvány miatti őszi újrazárást?

– A szép és elfoglaltságokkal teli nyár vége felé közeledve láttuk, hogy valamilyen formában visszatérünk a tavasszal kialakult életformához. A következetes döntéseknek és tapasztalatoknak köszönhetően azonban sikerült az apátsági templomot nyitva tartanunk az imádkozni betérők számára. Idáig nagyobb közösségben tudtuk tartani a nyilvános istentiszteleteket. A karácsonyt is, bár visszafogottabban, de meg tudtuk ünnepelni. Sokaknak lelki támaszt jelent, ha egymásra figyelve, az előírásokat betartva el tudnak jönni, imádkozni, ünnepelni és találkozni a közösséggel. A második hullámban egyre több barátunkat és ismerősünket érintett személyesen is a betegség vagy a szerettei- kért való aggódás. Senki nem szereti a bizonytalanságot, a kiszolgáltatottságot és a tehetetlenség érzését. Az elmúlt hónapokban megtapasztaltuk ezeket. Az idő múlásával a járvány mellett egyre jobban megbetegít bennünket ez a helyzet. Most mindennél fontosabb, hogy biztos pontokat találjunk az életünkben. Elsősorban a hitünknek kell támasszá válnia, de lehet az egy számunkra inspiráló személy, egy könyv, fiatalok számára egy sorozat, vagy egy olyan tevékenység, ami kiemeli, kinyitja életünket a megszokás és bezártság szürkeségéből.

Sokan várják, hogy visszatérjen az élet a régi kerékvágásba, mások állítják, semmi nem lehet már olyan, mint korábban. Ön melyik állásponttal ért egyet és miért?

– Vannak félelmeim, hogy az életmódunkban hamar visszatérünk a járvány előtti, megrögzött szokásainkhoz. Az ember a rosszat, a nehézséget minél előbb ki akarja zárni a tudatából. Biztos lesznek, akik a megélt veszteségeket nehezen fogják feldolgozni, legyen az egy szerettük elvesztése vagy egy nehéz gazdasági, egzisztenciális helyzet. Most mindennél fontosabb a lelki élet egyik eszközét, a megkülönböztetést gyakorolni. Megvizsgálni a motivációimat, belső értékeimet, kapcsolataimat, cselekedeteimet. Mit veszítettem, melyek a valódi értékek az életemben, és mi az, ami igazán jó és örömteli, valamint mi az, ami rossz és káros. Változtatni akkor tudunk, ha tudjuk és látjuk az életünk összefüggéseit, amikből az egész létünket meghatározó döntéseink fakadhatnak.

Szakértők állítják, a lelki, illetve a mentális egészség megroppanása megbetegítheti az embert fizikai értelemben is. A világjárvány sokaknál éppen ezt váltja ki. Mit tanácsol azoknak, akik nem tudják értelmezni, kezelni a jelenlegi helyzetet, a lezárásokat, az egziszten- ciális mélyrepülést?

– Mindenkire nagy hatással vannak az elmúlt hónapok. A külső környezetünk, jelenlegi zártságunk alapvetően befolyásolja a lelkivilágunkat. A zártság ellentéte a nyitottság. Erre kell törekednünk. Magam is megtapasztalom, hogy az emberi kapcsolatokban és az életvitelünkben is sokszor a kelleténél jobban elkényelmesedünk és bezárkózunk. Ennyi idő elteltével gyakran már kifogásaink tárgya lett a kialakult helyzet. Megnyílni, kapcsolatot ápolni az emberekkel, gyakran még a szeretteinkkel is nehéz feladat. Ezt most vállalnunk kell. Hiszek abban, hogy mindenkinek van valaki, akire számíthat, aki várja, hogy közeledjünk hozzá. Legyünk bátrak és lépjünk ki a megszokásokból, szólítsuk meg egymást, beszélgessünk és támogassuk a másikat. Sokan mondják, hogy miről is beszéljünk egymással, ha nem történik semmi.

Most van itt az idő, hogy ne a történésekről osszunk meg mindent, hanem önmagunkról, örömeinkről és bánatainkról. Mindig segít, ha a terheinket nem kell egyedül viselnünk.

A járvány által ránk kényszerített életmód egy fontos tapasztalatát kiemelném még. Sokak számára élesen megmutatkozott az önzés és az önzetlenség határvonala. Közelről láttuk, megtapasztaltuk, hogy mit jelent, akár önmagát is veszélyeztetve, erőt és időt nem sajnálva küzdeni egy legtöbbször idegennek számító ember életéért, gyógyulásáért és szenvedésének elviselhetőbbé tételéért. Ebben a közös és hősies harcban azonban sokkal jobban észrevehettük az egyéni önzést is. Vajon az a jó, igaz és szép, ami csak nekem jó, ami csak az én igazam, vagy amit csak én látok szépnek?

Milyen évünk lehet idén, milyen jövőt vizionál? A virológusok szerint ez csak a kezdet, a 21. század a vírusok korszaka lehet. Mit tehet az ember a saját sorsáért?

– Úgy gondolom, nagyon sokat. A felelősséghárítás korát éljük. Persze, nem vagyunk urai sem a természetnek, sem az életnek, de mégis van döntési és cselekvési szabadságunk. Ehhez kreativitásra és kritikus gondolkodásra van szükség. Ez nem azt jelenti, hogy én mindent megkérdőjelezek és a saját igazamat erőltetem másokra. Tudunk-e egy életdöntést vagy egy kapcsolatot, egy információt több nézőpontból megvizsgálni, tudom-e a lehetőségét feltételezni annak, hogy vannak máshogy gondolkodó emberek körülöttem? Akkor tudunk felelősséget vállalni a családban, a munkahelyen, egy kisebb vagy nagyobb közösségben, ha nem félünk gondolatokat cserélni, megismert és elfogadott értékekhez ragaszkodni, és nem gondoljuk úgy, hogy a sorsom és az életem egyedül csak az én ügyem. Ha belátjuk, hogy az érdekeinknél sokkal fontosabb az élet, akkor erősebb összetartozás-tudattal tudunk szembeszállni az előttünk álló nehézségekkel.

Hogyan telnek a napjai, milyen a közösség élete? A kívülálló úgy gondolja, ebben a páratlan tihanyi környezetben minden szebb és könnyebb. Valóban így van?

– Aki már átélte, hogy milyen csodálatos élmény egy tihanyi napfelkelte vagy egy naplemente, ahol végigszeli a Balaton vizét a ragyogás, az tudja, hogy ebből évekig lehet lélekben táplálkozni. Minden este és reggel a közös imádságra menve átélem ezt. Abból nagy erőforrás és bátorítás fakad, ahogy a természet megújulását látjuk. A saját és közösségi életünkben is ezt tapasztalom. Nagyon várjuk már, hogy újra korlátozások nélkül tudjunk a hozzánk látogatókkal találkozni. Addig is igyekszünk mi magunk is belsőleg felkészülni, és természetesen segíteni mindenkit, aki nyitottsággal közeledik közösségünk felé a feltámadás örömhírének befogadására. Ahogy minden reggel felkel a nap, ahogy Jézus legyőzte a halált, úgy fogunk mi is megszabadulni a fájdalmaktól, nehézségektől. Ez a húsvét igazi üzenete. Krisztus feltámadása az emberi élet megújulásának lehetősége. Sokszor találkozunk szenvedéssel, önmegtagadással, de a hit és a feltámadás fénye képes beragyogni és elűzni a legmélyebb sötétséget is.