A konditerem zárva, de egy kiskapu nyitva

2021.03.02. 07:00

Most csak a versenysportolók izzadhatnak?

Egy felmérés szerint február elejétől megötszöröződött a nyitva tartó budapesti edzőtermek száma, azonban a kép csalóka, hiszen az edzési lehetőség egyelőre csak a versenyszerűen sportolók előtt áll fenn.

Juhász-Léhi István

20210217 Veszprém Cutler edzőterem Kis Marcell testépítő Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Penovác Károly/Napló

Az edzőterem-tulajdonosok sem tudják megjósolni, mikor rendeződik a járványhelyzet. Ám eközben továbbra is fizetniük kell a bérleti díjat, amely egy 3000-4000 négyzetméter alapterületű teremnél jelentős havi kiadás. Az edzőtermek így jelenleg veszteséget termelnek, de talán egy kicsit kevesebbet, mint ha teljesen zárva tartanának.

A maszkviselés önmagában nem elég az edzőterem-használathoz Fotó: shutterstock

– Tavaly március 14-én hirdették ki a veszélyhelyzetet. Az edzőtermek nyitva maradhattak, de mivel ezután nem volt forgalmunk, mégis be kellett zárnunk – tekintett vissza 2020-ra Fehéri András, a Cutler Veszprém vezetője.

András ezután kereste a rosszban a jót, ezért amíg kényszerűen zárva voltak, kifestettek, felújítást végeztek, új gépeket szereztek be a jobb időkre gondolva. – Május 11-én nyitottunk ki újra, de nyáron már nem terem sok babér az edzőtermeknek. Aztán novemberben újra be kellett zárni – tekintett vissza.

Mint mondta, voltak megkereséseik, hogy versenyszerűen sportolók mennének hozzájuk edzeni, de saját véleményük szerint nem érte volna meg kinyitniuk. Végül hosszas mérlegelés után úgy döntöttek, hogy a kevesebb néha több, így az igazolt sportolók birtokba vehették a termet.

Fehéri András megjegyezte, ilyen hosszú zárvatartás mellett lehetetlen volt megtartani az alkalmazottakat. Az edzőterem csapata javarészt fiatalokból áll, egy részük egyetemista, ők azóta vagy visszatértek a terembe, vagy mást csinálnak.

Kis Marcell testépítő erősít a veszprémi Cutler edzőteremben Fotó: Penovác Károly/Napló

– Most versenysportolók jönnek hozzánk leginkább, és úgy fogalmaznék, hogy ezzel károkat enyhítünk, mérséklünk – mondta András, aki szerint jelenleg a korábbi vendégszámnak a töredéke jár a terembe. De még így is sok támadást kaptak azért, hogy miért engedik ezt.

Fehéri Andrással beszélgetve az is szóba került, hogy az olyan vendégek, akik egyetlen sportegyesületnek sem tagjai, de korábban rendszeresen jártak edzeni, mit tehetnek most. Kiderült: nincs jogi akadálya annak, hogy az amatőr sportolók csatlakozzanak egy sportszövetséghez, amelynek tagjaként már igénybe vehetik a termek szolgáltatásait. Végezetül egy érdekes tény: akár egy sakk-klub is olyan sport­egyesületnek számít, melynek versenyzői akár eljárhatnak kondizni az edzőterembe.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában