Barka-, tűz-, víz- és ételszentelés – A virágvasárnappal kezdetét veszi az ünnep

A keresztény egyházak tagjai az év legfontosabb ünnepére készülnek. Az 1950-es évekig ez a hagyományos paraszti világ egyet jelentett: a közösség értékrendje a vallásos értékekkel. Napjainkban a vallásos családok, és a kulturális örökségüket ápoló közösségek szokásaiban részben továbbélnek a néphagyományok.

- Virágvasárnap szokás barkát szentelni, ennek hiányában a tavalyi barka marad a katolikus családok szobáiban. A szentelt barkát nem minden faluban tartják a házban, annak ellenére sem, hogy az egyik legfontosabb szentelményként tisztelik. Gyulafirátótról azt jegyezték fel, hogy a templomból hazavitel után az eresz alá teszik, és csak húsvét hajnalban viszik be, „Feltámadt Krisztus itt a jelensége!” – kezdte Lipéczné Karsai Henriett.

Mint kiderült, sokféle célra használták a barkát, védelmező és gyógyító erejének köszönhetően. Általános szokás, hogy tesznek az eresz alá, a zsúp- vagy nádtetőbe szúrva, a viharok, villámcsapás elleni védelem elősegítésére, ezt szolgálja a Káli-medencéből ismert szokás is a három rügy tűzbedobása vihar idején. – Zircen a kút vizébe is dobták, annak megtisztulása céljából. A német falvakban ismert szokás, de az ország más területeiről is ismert a temetői kereszt, a hozzátartozók sírjainak barkaágakkal díszítése. Abban eltérés mutatkozik, hogy melyik nap viszik ki a barka ágakat: Magyarpolányban nagycsütörtökön, vagy nagypénteken, Városlődön húsvéthétfőn, azonban több településen már virágvasárnap délután a sírhalmokba szúrják – tette hozzá.

A következő évi termés és az állatok védelmében is fontos szerepe van a szentelt barkának. A Szent György napi kihajtáskor 3 rügyet kenyérbe tesznek és megetetik az állatokkal. A szántóföldek kártevőktől, természeti károktól való védelmére a percellák szélébe 3 szálat szúrtak le az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. A szentelt barkát addig őrzik és használják, amíg újra nem tudnak szenteltetni. Általános szabály, hogy a szentelményeket nem szabad kidobni, hanem el kell égetni, vagy az állatokkal etetik meg. A virágvasárnap a nagyböjt utolsó hetének nyitónapja, ettől a naptól kezdve a böjti előírásokat szigorúbban veszik, és igyekszik mindenki betartani, gyakran egész héten teljesen húsmentesen étkeznek.

A nagyhét a feltámadás ünnepének alapos felkészülését szolgálta. Kimagaslik a hét eseményei közül nagycsütörtök, nagypéntek és nagyszombat.

- Több településen az előkészületeket nagypénteken végezték, így Berhidán, Paloznakon, Lókúton. Berhidán szokás volt a család házát is gyászba öltöztetni, a keresztet, a feszületet fekete kendővel takarták le. Magyarpolányban, Gyulafirátóton, Tihanyban, Veszprémfajszon, Bakonyszűcsön és Városlődön kálváriajárásnak nagy hagyománya van. Azokban a falvakban, ahol nincs kálvária, a templomban, vagy a temetői keresztnél végeznek keresztúti ájtatosságot, mint Tótvázsonyban.

Magyarpolányban a kálváriajárást korán hajnalban kezdték, majd felkeresték a temetőben a sírokat, aztán csendben hazamentek, majd délután újra keresztúti ájtatosságra mentek vissza. A kálvária stációit, állomásait virágokkal, gyertyákkal díszítik, hasonlóan az útszéli szobrokat és kereszteket.

A nagypéntek szigorú böjti nap. Ennek betartására csak növényi eredetű ételek fogyasztottak. Sok családban emlékeznek, hogy ezen a napon a nagymama semmit nem evett alkonyatig. Sok vallásos ember csak kenyeret és vizet fogyaszt ezen a napon, de országosan elterjedt, hogy nagypénteken még a reformátusok is húsmentes, azaz böjtös ételek közül választottak kukoricás, burgonyás, káposztás, vagy éppen babos ételt – emelte ki a néprajzos muzeológus.

A nagyünnepek előestéje, vigíliája már az ünnep része. Így a feltámadási szertartást is sok helyen nagyszombat este tartották, de emlékeznek a nagyszombati ételszentelésekre is.

A nap eseményeihez tartozik a tűzszentelés, a vízszentelés, és a keresztségi fogadalom megújítása. Veszprémvarsányban a tűzgyújtást Pilátus-égetésnek mondták. Az új tűz parazsából vittek haza, abból gyújtották meg otthon a tüzet. A kihűlt parazsat és hamut eltették védelmező erővel ruházták fel és a szentelt barkához hasonlóan viharkár ellen tűzbe dobták, az állatok egészségének megőrzésére itató edényeikbe téve használták fel.

Júdás égetésről is szólnak a feljegyzések, ezt egy erre a célra félszáraz, 7, vagy 9 fából hasított darabokat egy nyél köré erősítenek dróttal. A szokást a német közösségekben gyakorolják, elnevezése is német eredetű, Vájhojcnak (Weihholz) nevezik Bakonyszűcsön, Magyarpolányban Judasfapreina, Júdásfa néven ismert.

A „Júdás”-t a család férfi tagja tartotta a szertartáson a tűzbe, addig, amíg a szentelt füstje átjárta, ezután hazavitték és a padláson, vagy a kamrában őrizték. A viharkár ellen tűzbe dobták, a jó termés elősegítésére a szántóföld sarkába leszúrták.

A húsvéti tojásokat is nagyszombaton festik általánosan „…felét nagycsütörtökiből, felét pedig nagypéntekiből”. A tojásfestésről és a használt színek a szimbolikájáról S. dr. Lackovits Emőke Külsővaton a következőket gyűjtötte: …a piros, Jézus kiömlő vérére, a kék és zöld kékre-zöldre veretésére emlékeztette a híveket”.