Közösségi májusfát díszítettek a pápai Kilián-lakótelepen

Egy lelkes lakóközösségi csoport májusfának díszített fel egy fiatal platánt pénteken és szombaton a Kilián-lakótelepen.

Laskovics Márió

A lelkes lakóközösségi csoport négy tagja a felszalagozott májusfával. Puskásné Tófeji Valéria balról a második

Fotó: Laskovics Márió/Napló

Puskásné Tófeji Valéria ötletgazda, főszervező elmondta, a hagyományápoláson túl azért gondolták, hogy készítenek egy közösségi májusfát – ha nem is állításról, hanem csak díszítésről van szó –, mert az ott élők arra járnak kisgyermekeikkel az óvodába, iskolába, és ha ránéznek a szalagokkal ékesített fára, eszükbe juthasson: milyen jó, hogy megértük az új tavaszt.

A lelkes lakóközösségi csoport négy tagja a felszalagozott májusfával. Puskásné Tófeji Valéria balról a második
Fotó: Laskovics Márió/Napló

– Ha már vidám mosolyt csal az arcukra, megérte a fáradozásunk. Ez a lakótelep közösségi kis májusfája, ami első alkalommal, hagyományteremtő céllal valósult meg. Ezt a növendék fát három-négy éve ültették ide a városgondnokság dolgozói, a társasház túloldalán lévő sor helyett, ahol korábban kettő elszáradt. Sajátnak érzem, meg kell becsülnöm, ezért kapott ünnepi ruhát – fűzte hozzá Puskásné Tófeji Valéria.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában