Országos kezdeményezéshez csatlakoztak az ajkai kertészkedők

A testnek és a léleknek is felüdülés a kertészkedés, a természet közelsége, a jó levegő, a könnyű fizikai munka. Hatványozottan érvényes ez a cukorbetegséggel élőkre, akiknek az állapotuk javításához is fontos a rendszeres mozgás.

Tisler Anna

A Diabéteszklub tagjai ültetnek Kovács Tibor segítségével

Fotó: Györkös József

Az ajkai Diabéteszklub tagjai ezért is kapcsolódtak be szívesen a Lélekkertészet elnevezésű országos kezdeményezésbe. Mező Jánosné klubvezető a veszprémi egyesülettől kapott gyógynövénypalántákat – majorannát, kakukkfüvet, mentát –, amelyeket május végén már el is ültettek a bolgárkert egyik parcellájába.

Tervezik, hogy a mellette levő sorba virágokat ültetnek. A klubtagok rendszeresen gondozzák a növényeket, a klubvezető kéthetente fotót és írásos beszámolót küld a budapesti szervezőknek. Mező Jánosnétól megtudtuk, hogy a lehetőséget Kovács Tibor, a kert gondnoka biztosította számukra, és ígérte, ha kell, segít a munkákban is. A program célt ad, egy feladatot, amelyet napi rendszerességgel el kell látni, azonkívül végigkövethetik a növények fejlődését az ültetéstől a betakarításig.

A Diabéteszklub tagjai ültetnek Kovács Tibor segítségével Fotó: Györkös József

Azért választották helyszínnek a bolgárkertet, mert ezáltal egy közösségnek is tagjaivá válhattak, részt vehetnek annak rendezvényein, tanulhatnak a többi termelőtől. A megtermelt gyógytea egy részét a klubtagok felajánlják a bolgárkert látogatóinak, így a közösséget is gazdagítják. Novemberben az országos diabétesznapon minden résztvevő megismerheti az ajkai eredményeket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában