Szent József nyomdokaiban a pápai asztalosmester

Nem válogatott, és az elvállalt munkát mindig rendre, többször felajánlásból elkészítette, kisiparosból közkedvelt családi vállalkozást épített a több mint ötvenéves faipari karrierje során Nagy József asztalosmester.

Laskovics Márió

Nagy József asztalos mester a XVI. Benedek pápától kapott apostoli áldással

Fotó: Laskovics Márió/Napló

Nagy József asztalosmester ötven éve tevékenykedik egyéni vállalkozóként a faiparban. Szakértelme mára közismert családi vállalkozássá terebélyesedett és garancia a minőségi kivitelezésre Pápa környékén. A jubileum kapcsán pályája fontos mérföldköveit vettük sorra.

Nagy József családi vállalkozásának műhelyében a legkorszerűbb faipari munkagépekkel dolgoznak Fotó: Laskovics Márió/Napló

A nagyteveli származású iparos felidézte, az általános iskolában a politechnika órán tetszett meg neki a fával való munka, s mivel jó kézügyességet örökölt, elhatározta, hogy asztalos lesz. Szülei inkább győri technikumra erőltették, csak nehezen sikerült erről lebeszélnie őket. A Munkaügyi Minisztérium (MüM) 304-es pápai Szakmunkásképző Intézet mellett egy magán kisiparosnál tanulta meg a szakma alapjait.

– Az első órán a tanár megemlítette, egy asztalosnak három véső kell: egy-, fél- és negyedcolos, amiket a 10 forintos első ösztöndíjamból megvettem. Tanulmányi éveim alatt minden pénzemet kézi szerszámokra költöttem. Három év múlva vásároltam egy gyalupadot, és elkezdtem otthon dolgozgatni, intarziákat készíteni. A szakma elvégzésével egy pápai asztalos céghez kerültem, ahol a gyakorlat elsajátításán túl már a saját vállalkozás beindítására készültem. Brigádvezetőként akkoriban 7,80 forint volt az órabérem, és nálam jóval idősebb embereket irányítottam. 25 éves koromban beszereztem egy szalagfűrészt és egy gyalugépet. A főnököm viszont nem engedett el a mestervizsgára felkészítő tanfolyamra, mert tudta, ez az önállósodást jelentené. Pár hónap múlva azt mondtam, hogy KISZ-tanfolyamra kell mennem Győrbe, így végezhettem el a mestervizsgát – elevenítette fel, hozzátéve, időközben szülei nagyteveli házában kialakította a saját kis műhelyét, melynek működéséhez a pápai tanácson kért engedélyt 1971. április 1-jén.

Eleinte egyedül dolgozott, és mindig csak annyi faanyagot tudott megvásárolni, amennyi az elvállalt munkához kellett. – Elmotoroztam a tüzépre, leszabtam az anyagot, felkötöttem a hátamra, s így hordtam haza. A kezdet nehéz volt, de szép lassacskán fejlődtem. Miután kinőttem a 16 négyzetméteres műhelyet, 1974-ben a nagyteveli tanácstól kibéreltem egy épületet, ahol már ketten dolgoztunk. Akkoriban egy vállalkozó nem tudott saját gépet vásárolni, mert hiába volt pénze, ha gyári gépek egyszerűen nem voltak. Egyszer aztán Szombathelyen megláttam egy faipari marógépet, ami 160 ezer forintba került. Hazajöttem a horribilisnek számító összegért, de amikor visszatértem, a fizetésnél közölték, hogy maszeknak 240 ezer forint lesz. Így még egyszer haza kellett utaznom pénzért. Másutt úgy jártam egyszer, hogy fényező pasztát nem volt hajlandó az igazgató eladni egyéni vállalkozónak. Szerencsére a munkások kisegítettek 10 liter borért cserébe – osztott meg történeteket a pályakezdés nehézségeiről.

Nagy József közben megnősült, Pápán épültek házat. 1979-ben a Veszprémi úton építette fel a harmadik műhelyét, a bolt meg a Külső-Veszprémi úton várta a vásárlókat. Igényessége hatására terjedt a jó híre, egyre több munkával bízták meg, s itt már több dolgozót is alkalmazott. Aztán eme telephelyet is kinőtte a rendszerváltást követően korlátolt felelősségű társasággá alakult, a sváb ősök tiszteletére Meister Holz névre keresztelt vállalkozás, és 2006 óta a Juhar utcában működik, immár egy helyütt a műhely és az üzlet. Amióta két lánya ügyvezetőként segíti a céget, korszerűvé váltak a munkafolyamatok. Bútorüzemük számítógép-vezérelt faipari gépekkel, igényes, precíz munkavégzésre képes. Az egyedi bútorokat tervező és kivitelező munkatársaik magas szakmai képesítéssel rendelkeznek. Teljes körű a szolgáltatásuk: megtervezik bútorokat, elkészítik, házhoz szállítják és beszerelik. A környék egyik meghatározó faipari cégévé váltak. 2015-től minden évben bútoros szakmai napot szerveznek a partnereinknek.

Nagy József asztalos mester a Szent Józsefről, az iparosok védőszentjéről készült festménnyel Fotó: Laskovics Márió/Napló

Nagy József életében fontos szerepet tölt be a katolikus hitvallás, sok karitatív munkát vállal el. Keze munkáját dicsérik több templom bútorai, például a tókerti Szent Benedek-templom padjai, famunkái, illetve útszéli kereszt felújítása.

– Vallásos neveltetésem volt, szüleimmel minden vasárnap mentünk templomba. Első egyházi munkám a nagyteveli katolikus templom tornyának zsalugáterjavítása volt. Az adományként végzett háromhetes munka után szünetet kellett tartanom, mert elfogyott a pénzem, és a folytatáshoz, hogy tudjak anyagot venni, meg kellett várnom a feleségem fizetését. Azonban ezt követően se kértem soha fizetséget az egyházi munkákért, amire megkértek, mindig önzetlenül teljesítettem. Barátságban vagyok Salgó Ferenc atyával, aki rendszeresen megbíz valamilyen feladattal. A telephelyünkkel egyidős Szent József-templom berendezését és oltárát mi készítettünk el. Mivel József az iparosok védőszentje is, ezért az üzletünk oldalfalát egy róla munka közben készült festmény díszíti.

– Én is József vagyok és fával foglalkozom, de szent valószínűleg nem leszek. Nem tudott engem senki, még a többször kecsegtető politikai pálya sem eltéríteni attól, hogy asztalos legyek. Ötven év alatt nem válogattam a munkák között, és soha nem mondtam senkinek azt, hogy nem tudom megcsinálni, amit elvállaltam. Pár hónapja valaki egy fejszével a kezében érkezett nyélért a város másik oldaláról, útközben több iparos is visszautasította. Mi sem készítünk ilyesmit, de mondtam neki, hogy másnap jöhet érte. Elmentem, vettem egy nyelet, belefaragtam. Mondtam, hogy ilyen speciális munkával még nem bíztak meg, ezért a cég ajándékaként adtam oda neki, s fizetség gyanánt két Miatyánkot kértem a lelki üdvömért – idézte fel jó kedéllyel.

Nagy József 25 évig volt ipartestületi vezető. Több összejövetel, például a Katalin-napi és a farsangi bál, főszervezője volt. Két ízben faiparos bált rendezett, ahova a férfiaknak fa csokornyakkendőben kellett érkezni, belépéskor gyalulniuk, a hölgyeknek pedig szeget kellett fába ütniük. Az utóbbi időben két szentmisét szervezett a Szent Anna-templomban az elhunyt kisiparosok tiszteletére, de 2018-ban mindössze hét, 2019-ben pedig már csak két iparosmester vett rajta részt, így aztán ezek elmaradtak.

Nagy József asztalosmester a XVI. Benedek pápától kapott apostoli áldással Fotó: Laskovics Márió/Napló

Nagy József több évtizedes kiemelkedő színvonalon végzett faipari szakmai munkáját és közéleti tevékenységét több kitüntetéssel is elismerték. Az ipartestület egyebek mellett kiváló kisiparos és arany fokozatú iparos címmel díjazta. Veszprém megye közgyűlése Pro Comitatu díjat adományozott neki. XVI. Benedek pápa apostoli áldását adta rá mint a nagyteveli templom jótevőjére. A Szent László-aranyérem mellett a Szent Anna-plébánia Rácz Anna-díját is kiérdemelte.

– Azt még szeretném elérni, hogyha egy iparos elmegy nyugdíjba, akkor legyen, aki megköszöni, hogy évtizedekig becsületesen dolgozott. Isten áldja a tisztes ipart! – zárta a beszélgetést Nagy József asztalos mester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában