Kálmán Dániel nagyon készül a lelkészvizsgájára

Kálmán Dániel segédlelkész 2015 óta él Alsóörsön, amikor édesapját, Kálmán Csaba lelkészt Alsóörsre helyezték. Akkor még teológiát tanult, de már abban az időben megfogalmazódott benne, hogy később majd lelkész lesz.

Szendi Péter

Kálmán Dániel segédlelkész úgy érzi, hamar befogadta őt a gyülekezet. Szeretne önálló lelkész lenni

Fotó: Szendi Péter

– Már akkoriban sokat segítettem édesapámnak a szolgálatban, a táborozásoknál, néha istentiszteletek tartásánál. A teológia elvégzése után, 2018-ban helyeztek édesapám mellé mint segédlelkészt, de a felügyelő lelkészem Császár Attila esperes, a Balatonarácsi Református Egyházközség lelkésze volt, akitől rengeteget tanultam, nagyon sokat segített a kezdeti időszakban.

Rengeteget jelent számomra mind a két egyházközség. A gyülekezetben sok kedves, értékes ember van, úgy érzem, hogy hamar befogadtak, ahogy édesapámat is. Mindkét falu gyönyörű, öröm itt szolgálatot teljesíteni – tekint vissza egy kicsit a múltba Kálmán Dániel, miközben megcsodáljuk a templom udvarából a Balatont. Mint mondja, nemzeti kincsünk az év minden egyes napján gyönyörű. Örömmel tölti el, ha lát egy napfelkeltét vagy egy napnyugtát, de az sem keseríti el, ha éppen esik az eső vagy ködbe burkolódzik a táj.

A segédlelkész nem önálló jogi személy, mint a lelkész, ez az egyik lényeges különbség a kettő között. Dániel másodrangú szerepet tölt be édesapja mellett. Ugyanazt a palástos szolgálatot véghezviheti, ebbe beletartozik a temetés, esküvő, keresztelés, úrvacsoraosztás, igehirdetés. Ugyanakkor ő nem írhat alá semmit az Alsóörs–lovasi Református Társ- egyházközség nevében. Nem dönthet önállóan a gyülekezet dolgai felől. Ő elsősorban azt csinálja, amivel az adott lelkész vagy presbitérium megbízza.

– A segédlelkészi élet néha nehézségekkel jár, hiszen valaki alá vagyunk beosztva. Édesapámmal szerencsére ha­son­lóan gondolkodunk, egymást kisegítjük, rengeteget tanultam tőle. Konkrét tanácsokat nem szoktam kérni és ő sem adni, inkább leülünk a hét valamelyik napján, és végigbeszélünk mindent, hogy mi volt a jó és miben kell esetleg változtatni – folytatja tovább a beszélgetést Kálmán Dániel, miközben a templomba bemegyünk. Jólesik mindez a nagy melegben, hiszen az Isten házában kellemes, hűs idő van.

Kálmán Dánielnek június 22-én lesz a lelkészvizsgája, melyre már nagyon készül. Sikeres vizsgázás után majd felszentelik. Ezután már egy adott gyülekezet megválaszthatja. Dániel esetében ez még közel másfél év. Szeretne önálló lelkész lenni, követve édesapja nyomdokait, aki sosem erőltette, hogy lelkész legyen.

Kálmán Dániel segédlelkész úgy érzi, hamar befogadta őt a gyülekezet.
Szeretne önálló lelkész lenni Fotó: Szendi Péter

Szerinte a mai forrongó világban nagyon fontos szerepe van a keresztyénségnek. József történetét hozza elő a Bibliából, miszerint rosszat akartatok, de az Isten jóvá fordította.

– Amit az ember elront – gondolok itt a koronavírusra és a migráció kérdésére –, az nem a Jóistennek köszönhető, hanem saját magunknak, de a Teremtő mindezt jóváteszi. A gyülekezetben több ember pozitív irányba változott. Kezdtek sokkal jobban hinni Istenben, fohászkodtak hozzá, imádkoztak, hogy ne legyenek betegek ők és a családtagjaik. Nagyon sok család összekovácsolódott ez alatt a másfél év alatt, ami a koronavírusnak köszönhető. Lehet, hogy most negatív dolgokat élünk át, de a rosszból az Isten jót fog kihozni – bizakodik a jövőt illetően Dániel, miközben harangszóra jövünk ki a templomból, mely lehet, hogy egy isteni sugallat, jel.

Mindig van remény, mindenből van kiút.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában