Nem emelik a jegyárakat

2021.06.04. 11:30

Nyitnak a balatoni strandok, nincs szükség védettségi igazolványra

Még ha az időjárás egyelőre nem is hajlandó ezt teljesen tudomásul venni, de itt a nyár, és kezdődik a szabadságok ideje. Sorra nyitnak a balatoni strandok, több helyen fejlesztettek.

Tóth B. Zsuzsa, Sági Ági, Kovács Erika

Tegnap a fűzfői Föveny strandon a 18 fokos vízbe csak egy férfi merészkedett, aki két hete megkezdte a fürdőszezont

Fotó: Sági Ági/Napló

Néhány olvasónk jelezte elégedetlenségét amiatt, hogy Balatonalmádiban a hűvös idő ellenére már a múlt hétvégén fizetni kellett a Wesselényi strandon a bejutásért. Mint megtudtuk a város fürdőhelyei hivatalosan május 29-én nyitottak, így ettől az időponttól kezdve működik a vízi mentés, az elsősegélynyújtás és más strandi szolgáltatások is.

A hivatalos nyitás ellenére Almádi három másik strandján, a két káptalanfüredin és a budatavai strandon továbbra sem kérnek pénzt a belépésért, a jegyszedést várhatóan itt csak a fejlesztések befejeztével kezdik el. Balatonfűzfő strandjai pénteken nyitnak, ekkortól fizetni kell a belépésért, a jegyárak nem változtak.

Csütörtök délután nagyon kevesen voltakafűzfői Föveny strandon. Csak néhányan napoztak, olvastak
Fotó: Sági Ági/Napló

Fejlesztettek a strandokon, és új szolgáltatásokat is bevezetnek. A Föveny strandon ezentúl lehetőség nyílik SUP kölcsönzésére, és szervezett SUP-os programok is lesznek, illetve a legkisebbeket ugrálóvár várja. A tobruki strandon tart a színpad felújítása, és készül az új szabadtéri öltözőépület.

Tegnap a fűzfői Föveny strandon a 18 fokos vízbe csak egy férfi merészkedett, aki két hete megkezdte a fürdőszezont
Fotó: Sági Ági/Napló

Balatonedericsen június ötödikén ünnepséggel egybekötve nyit a strand, amelyre belépőt néhány napig még nem kell fizetni, az első fizetős nap június 12-e lesz. Szigligeten ma nyit ki a strand, aznaptól már fizetni kell a belépőjegyért. Délelőtt ünnepségen adják át a Kisfaludy program keretében elkészült fejlesztéseket. Idén is két pénztár lesz nyitva csúcsidőben, a belépőjegy ára most sem lesz olcsóbb délutánonként, viszont a 19 órai zárás után éjfélig, valamint hajnali öt órától a reggel hét órai nyitásig ingyen látogatható a strand.

Ábrahámhegyen már birtokba vették a strandot a fürdőzők, a Kisfaludy program keretében ezer négyzetméternyi gyepszőnyeggel szépült fürdőhelyen nagyobb lett a mobil napozóstég, és két külső zuhanyzó készült. A régi padokat kicserélték, önerőből új játszóteret alakítottak ki a legrégebbi helyére. Néhány nappal ezelőtt nyitottak, de csak szombattól kell fizetni a belépésért. Révfülöpön nyitva vannak a strandok, fizetni június 12-től kell a jegyért.

Nincs szükség védettségi igazolványra a balatoni strandokon, így Alsóörsön és Balatonfüreden sem, ahol a napokban kinyitnak a fürdőhelyek, tudtuk meg az illetékesektől. Az előrejelzés szerint nyárias idő lesz, így nagy forgalomra számítanak. A nem egy családban élők számára mindenütt szabály az egymástól való másfél méteres távolság, ami egy személyre körülbelül tíz négyzetmétert jelent.

Emellett a fürdőhelyek dolgozói külön figyelnek a fokozott és gyakoribb fertőtlenítő takarításra, és a forgalmasabb helyeken kiraknak fertőtlenítő állomásokat, ahogy már tavaly is jellemző volt a pandémia miatt.

Hebling Zsolt, Alsóörs polgármestere azt mondta, június 11-től, a jövő péntektől nyitják ki a pénztárat, addig jegy nélkül be lehet menni a strandra, ahol a játszóteret év közben is szívesen használják a családok. A belépők árát idén nem emelik meg. Nyitva vannak a mosdók, és sok szolgáltató is. A Kisfaludy pályázattal 30 millió forintot nyertek, amiből hatezer négyzetméteren kicserélték a gyepet, és ott öntözőberendezést is építettek. Emellett kihelyeztek szelektív hulladékgyűjtő edényeket, és megduplázták a vízben a napozóstég nagyságát. A mostani szezonra megújultak a vizesblokkok, és újabb öltözőfülkéket is kihelyeztek, emellett megújultak az információs táblák. A múlt ősz óta összesen 65 millió forint pályázati pénzt költöttek a strandra, illetve az ottani fejlesztésekre.

Balatonfüreden június 5-én nyitnak ki az Esterházy és a Kisfaludy strand pénztárai, a belépők ezeken a fürdőhelyeken sem kerülnek többe, mint tavaly. Az árakról a honlapjukon tájékoztatnak, közölte Ágoston Ferenc. A Probio Zrt. üzemeltetési vezetője kiemelte, jelenleg az utolsó simításokat végzik, illetve kötik meg a szerződéseket, mások mellett a vízimentőkkel. Újdonság az Esterházy strandon, hogy a mozgáskorlátozottak is könnyen bejuthatnak a vízbe, mert vettek egy nekik való emelőt, amelyhez új stéget építettek.

Újdonság a füredi Esterházy strandon, hogy a mozgáskorlátozottak is könnyen bejuthatnak a vízbe, mert vásároltak egy nekik készült emelőrendszert, amelyhez új stéget építettek
Fotó: Pesthy Márton/Napló

Ehhez mintegy hárommillió forintra volt szükség, amit a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán nyertek el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában