Generációk összekapcsolódása az értékőrzés jegyében

Közel ötven taggal megalakult a Nyugdíjas Közösségi és Értékőrző Egyesület, számolt be lapunknak Varga Antal, a civil szervezet elnöke.

Müller Anikó Hanga

Fotó: Müller Anikó Hanga

Az összejöveteleket nyáron, illetve, amikor az időjárás engedi, a Zöldág Lovasudvarban tartják. Itt ideális a környezet, a fedett kiülőben kemence, mellette konyhai kiszolgáló övezet szolgálja a kellemes, hangulatos szabadidő eltöltést. Az őszi-téli hónapokban a római katolikus plébánia felújított közösségi termében kapnak helyet.

Az alakuló klubösszejövetelen Varga Antal és az elnökség tagjai ismertették, az egyesület célja a nyugdíjas korosztály összefogása, programok szervezése, közösségfejlesztés, értékőrzés, a generációk összekapcsolódása. A tagok mindegyike elmondta, mi a kedvenc hobbija és milyen programokon venne részt szívesen. Az elsősorban idős embereket tömörítő csoport célja szervesen kapcsolódik az „Olaszfaluért” Kulturális Alapítvány jövőbeli terveihez, ezek a helyi ifjúsági közösségfejlesztése, az idősek és fiatalok közötti kommunikáció kiépítése, a tudásátadás. Ennek érdekében tematikus, interaktív hétvégéket szerveznek. A faluban mintegy százharminc 15-26 éves fiatal él, akik aktív részvételére számítanak, mondta el lapunknak Törökné Ringl Krisztina, az ifjúsági programok koordinátora.

Fotó: Müller Anikó Hanga

Tervezik, hogy a fiatalok bejárják azokat a településhez tartozó területeket, ahol állattartás, legeltetés folyt régebben. Idősebb emberek kíséretében, segítségükkel feltérképezik ezeket, melyek a későbbiekben a település értéktárába is bekerülhetnek. A Zöldág Lovasudvar kemencés kiülőjében, falusi asszonyok segítségével végigkísérhetik a kenyérsütés folyamatát, elsajátítva a „búzától a kenyérig” hagyományőrző munkafolyamatokat. Itt közös főzést is beiktatnak, közben beszélgetnek az idős emberekkel a régi idők hétköznapi életéről, háztartásvezetéséről, gyermekneveléséről.

A program megvalósításához a kulturális alapítványt az Emberi Erőforrás Minisztérium támogatta, A fenntartható jövőért mottó jegyében, Együtt a jövőben a múlt értékeivel című pályázat keretében. Az alakuló esten Máté Veronika dietetikus tartott előadást az egészséges táplálkozásról, majd a szervezők kemencében sült és helyben főzött finom ételekkel vendégelték meg az egyesületi tagokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában