A hölgyek tippeltek a legügyesebben – Versenyt hirdettek a nyugdíjasoknak Veszprémben

Csak egy tipp címmel olimpiai esélylatolgató versenyt hirdetett a Fegyveres Erők Veszprém Körzeti Nyugállományúak Klubja a megyében élő nyugdíjasoknak. A legügyesebben hölgyek tippelték meg, mennyi érmet szereznek az idén megrendezett ötkarikás játékokon a magyar színekben indulók.

Rimányi Zita

20210823 Veszprém Fegyveres Erők Veszprém Körzeti Nyugállományúak Klubja, Csak egy tipp elnevezésű olimpiai esélylatolgató versenyének eredményhirdetése Fotó Penovác Károly PK Veszprém Megyei Napló

Fotó: Penovác Károly/Napló

A Fegyveres Erők Veszprém Körzeti Nyugállományúak Klubja idén ünnepelheti megalakulásának ötvenedik évfordulóját. Napjainkban 171 tagot számlál, főleg a megyeszékhelyen és a közeli településeken élők tartoznak soraikba, olyanok, akik korábban a honvédségnél dolgoztak, akár hivatásos katonaként, akár polgári alkalmazottként, és hozzátartozóik is beléphetnek a nyugdíjasklubba.

Terebessy József Szilveszter, a programszervezési csoport vezetője azt is elmondta a Naplónak, hogy olimpiai esélylatolgató versenyt nem először hirdettek. Ezúttal 73-an neveztek be rá, akadtak köztük a veszprémiek mellett zánkaiak, tapolcaiak és ajkaiak is, többnyire férfiak. Azt kellett megtippelniük még a tokiói versenye kezdete előtt, hogy mennyi pontot ér majd el a magyar csapat a dobogóra kerültek helyezései alapján. Úgy számoltak az esélylatolgatás során a nyugdíjasok, ahogy az olimpián is szoktak: az aranyérem hét, az ezüst öt, a bronz négy pontot ért. Aztán kiderült, hogy versenyzőink e logika alapján összesen 105 pontot hoztak haza.

Fotó: Penovác Károly/Napló

A nyugdíjasklub versenyén az első helyezett, azaz Kerékgyártó Jánosné telitalálattal nyert. A második Jung Erzsébet lett, aki 104 pontot tippelt, a harmadik helyezett, Tandari Ferencné pedig 103 pontot remélt. Egyébként a tippet beküldők zöme a 105-nél többet remélt a magyaroktól, azaz optimistán ítélte meg sportolóink felkészültségét, bízott bennük, ügyességükben. Terebessy József Szilveszter szerint az is siker, hogy játékuk során több száz nyugdíjas beszélgetett baráti, családi összejövetelek során a hazai sportolókról. A díjazottaknak a veszprémi Agórában Szolnoki János, a klub elnöke és Hegedűs Barbara veszprémi alpolgármester együtt adta át az okleveleket és a jutalmakat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában