A gyógynövényekből készült italok több egészségügyi problémára is jótékony hatással vannak

Még időben vagyunk, hogy megszedjük a téli teának való gyógynövényeket. Gyűjthetünk például meggyfa- és feketeribizli-leveleket, mentát, citromfüvet.

Tóth B. Zsuzsa

A klasszikus zöld teák alapja a citromfű, önmagában is kiváló gyógyhatású ital készíthető belőle, de a változatosság kedvéért más herbákkal is variálható. A mi vidékünkön vadon nem terem, de kiskertekben sikerrel nevelhetjük. Szerezzünk be a barátainktól pár gyökeres hajtást, vagy kertészetben egy tövet, aztán már elszaporodik, nem kényes növény.

Keressünk számára napsütötte helyet a kertben, de kis ládába, cserépbe is ültethetjük. A levelét apróra vágva belekeverhetjük például vaníliapudingba, ízesíthetünk vele limonádét, szörpöt. A citromfű gyógyító erejét a hivatásos orvoslás is respektálja, felismerve, hogy mellékhatások nélkül erősíti az immunrendszert, felhasználják a daganatellenes patikaszerekben, bevetik a HIV-1 féken tartására, a legújabb klinikai kutatások bizonysága szerint a citromfűből készített orvossággal lassítható a kezdeti stádiumban levő Alzheimer-kór.

Egy világhírű kutatóintézet tudományos cikkében a citromfűről szólva annyi antihatást sorol fel, hogy ennek fényében hihetőnek tűnik a népgyógyászat véleménye, amely szerint a népszerű és jóízű fű szinte minden betegség leküzdésében segíthet.

Teáját elsősorban alvászavarok kezelésére, stresszoldásra és enyhe nyugtatóként fogyasztjuk. Bizonyítottan enyhíti a gyomor- és bélpanaszokat, az epegörcsöt, javít a rossz közérzeten, mézzel ízesítve enyhíti a megfázás tüneteit. A szárról letépdesett levelet, zsenge hajtást óvatosan megmossuk, mert nyomásra könnyen megbarnul, majd napfénytől védett szellős helyen szárítsuk. A másik megoldás a rövid idejű, gyors szárítás, például aszalógéppel.

A levendula a gyógytea vagy a szörp harmadik alkotó része lehet
Fotó: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A fodormentához könnyen hozzájuthatunk, hiszen vadon is megterem, vízpartokon, nedves réteken tömegével tenyészik, de törekedjünk rá, hogy ne valamilyen vegyszerrel kezelt területről vagy benzingőzzel terhelt utak széléről gyűjtsük be. A kertekben is megmarad, ott viszont fennáll a veszélye, hogy elterpeszkedik, és kilakoltatja a többi fűszernövényt. Teát friss és szárított mentalevélből egyaránt készíthetünk, kellemes és frissítő ízű, de egymagában túl tömény, jobb, ha keverékekben, például a szelídebb aromájú citromfűvel együtt használjuk. A menták már évszázadok óta kedvelt medicinái a népgyógyászatnak, a levelek forrázata antiszeptikus, görcsoldó, szélhajtó, vizelethajtó, gyomorerősítő hatású. Mindemellett az egyik legintenzívebb természetes hányinger-csillapító. A citromfűvel együtt az emberi szervezet számára nélkülözhetetlen vitaminokat, ásványi anyagokat és flavonoidokat termel zsenge, zöld leveleiben.

Gyógyteánk harmadik alkotórésze lehet akár a levendula, amely, ha nem hanyagoltuk el a nyári szürettel járó karbantartást, éppen másodvirágzásra készül. Bár általában illóolaj formájában használják, teaként is kifejti gyógyerejét. Mézzel ízesítve nyugtató gyógy­ital, de keverékekben is enyhíti a fejfájást, kimerültséget. A népgyógyászat idegi eredetű gyomor- és bélpanaszok enyhítésére, epepanaszok orvoslására és görcsoldásra javallja. A füvesemberek szerint lefekvés előtt egy jó pohár levendulatea elűzi az álmatlanságot. Házi gyógyteánkban támogatja a citromfű és a menta hasonló, kedvező hatásait. A levendulának a levelét és a zsenge szárát is bevihetjük a konyhába, ételekben jól helyettesítheti a rozmaringot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában