Gyönyörű veterán autók népesítették be az alsóörsi Sirály parkot

A Tabu Old Timer Kupa vitorlásverseny prológjaként, immár ötödik alkalommal rendezték meg a veterán autós túrát a Balatonon. A meghívásos versenyen 17 régi autószépség gurult végig a Balatonkenese-Alsóörs-Balatonfüred-Tihany-Balatonszemes-Kenese útvonalon.

Molnár Sándor

Fotó: Molnár Sándor/Napló

A balatoni veteránverseny ötlete 23 évvel ezelőtt született meg, amikor az ötletgazda Kollár Lajos (a Magyar Vitorlás Szövetség korábbi elnöke) részt vett egy, a Starnbergi-tavon oldtimer hajóknak szervezett ünnepségen, és az annyira megfogta őt, hogy elhatározta, itthon is megszervez valami hasonlót. A bécsi veteránklubbal szövetkezve tartották meg az első, nagyon szép vitorláskiállítást és klasszikus hajók versenyét, de aztán idővel elmaradtak ezek a látványos rendezvények. Öt évvel ezelőtt, 2017-ben szervezték meg újra, és mára már kialakult egy állandó programja a tradicionális hajók futamának, a Tabu Kupának, amelynek a prológja a „Veterán autós túra a Balatonon”.

Kollár Lajos az 1974-es Fiat Spider kabrióval Fotó: Molnár Sándor/Napló

Az oldtimer autók tulajdonosai a balatonkenesei kikötőből indulnak a túrára. Már hagyományosan megállnak az alsóörsi Sirály parkban, hol mindig nagy szeretettel fogadják őket, és megmutatják a helyi lakosoknak, illetve a nyaraló vendégeknek az öreg autócsodákat. Mivel a Tabu Kupát immár öt éve Bujtor István emlékére is rendezik, ezért Alsóörsről átautóztak Balatonfüredre, ahol megkoszorúzták a színészlegenda szobrát. A túra következő állomása Tihany, majd Balatonszemesre indult a karaván. A tavalyi évben látogattak el először a Bujtor István Filmfesztiválra, és idén is láthatták az érdeklődők az oldtimer autókat a kulturális rendezvény nyitónapján.

Az ötödik veterántúrán 17 válogatott autószépség vett részt. Tulajdonosaik ma már egy összeszokott, baráti társaságot alkotnak, akik anno egy pécsi veterántalálkozón ismerkedtek meg. A 2021. augusztus 19-ei, látványos vonulásra érkezett több régi Mercedes- különlegesség, de láthattak például egy 1946-os Rover 12-t vagy egy szépen felújított Jaguárt, illetve egy 1964-es Porsche 356C-t is az érdeklődők, míg a főszervező Kollár Lajos egy 1974-es Fiat Spider kabrióval vett részt a veterántúrán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában