Nyár végén is fürödhetünk Balatonkenesén

Habár a nyártól lassan búcsút veszünk, a szeptember talán még tartogat egy kis jó időt, hogy ellátogassunk a Balaton-partra.

B. Virág Rita

Folyamatosan korszerűsítik a strandot Fotó: Bényi-Virág Rita

A Vak Bottyán strandon a vízi játékok, a strandsportok és a mozgás szerelmeseinek sem kell csalódniuk, ahogy a kisgyerekes szülők is megtalálják számításukat itt. Amikor tavaly két gyerekkel felkerestük a Vak Bottyán strandot, akkor, bevallom, mindössze a vízi vidámpark miatt választottuk ezt a fürdőhelyet. Odaérve azonban kellemesen csalódtunk, s azóta rendszeresen köszönthetnek minket visszajáró vendégként.

Kenese legnagyobb strandja 1,8 hektáron terül el, nagyjából 300 méteres partszakasszal.

A strandon öt éve felépített vízi vidámpark különleges attrakció. A tavon lebegő vízi világ feltérképezése, bejárása remek kihívást jelent minden korosztály számára, a legkisebbektől a legnagyobbakig. A kisgyerekes családokra gondolván 200 négyzetméteres pancsoló is helyet kapott, homokozóval, fokozatosan mé­lyülő vízzel. A totyogók, óvodások és kisiskolások ezen kívül a játszótéren is kalandozhatnak.

A vizes sportok szerelmesei a SUP, vízibicikli, kajak közül választhatnak, de strandröplabdázni és homokfocizni is lehet itt. Sőt, kialakítottak egy edzőparkot is, ahol erősíthetünk, és a lángost is ledolgozhatjuk, ha erre támad kedvünk.

Folyamatosan korszerűsítik a strandot
Fotó: Bényi-Virág Rita

Nemrégen készült el az öltözőépület felújítása, ahol két baba-mama szobát is igénybe vehetnek a kismamák. A vizesblokkokat is korszerűsítették, hogy a XXI. század igényeinek megfeleljenek.

Szólnunk kell még a strand zöldterületén elhelyezett piknikasztalokról és padokról, amelyeket bárki térítésmentesen igénybe vehet.

Remek ötlet a cuccmegőrző: ezekben a mini széfekben biztonságban tudhatjuk az értékeinket, pénztárcánkat, mobiltelefonunkat is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában