nem túl sok, és nem túl kevés

2021.09.26. 06:50

Kincsek és boldog látogatók a dörgicsei Autó-Motor Múzeumban

Kaáli Nagy Géza nem gondolta volna, hogy az autó-motor múzeumának köszönhetően ilyen közismert lesz. Előfordult már, hogy a Gellért-hegyen vagy tankolás közben szólították le, és megköszönték neki, hogy létrehozta a múzeumot, aminek a népszerűsége – mint megjegyzi – vetekszik a Kaáli Intézetével.

Molnár Sándor

A dörgicsei gyűjtemény legmegbízhatóbb darabját, a 2008-as évjáratú Morgant be is indította Kaáli professzor az újságíró kedvéért

Fotó: Molnár Sándor/Napló

Újságíróként abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy már másodszor járhattam végig a veterán járműcsodákat felvonultató kiállítást. A tulajdonos, Kaáli Nagy Géza hívott meg nemrégiben, hogy nézzem meg, milyen újdonságokkal gyarapodott az elmúlt egy évben. A professzor úr a kis golfautóján tartott éppen terepszemlét, amikor megérkeztem a dörgicsei múzeumhoz. Kihasználva az alkalmat, a házigazda gyorsan maga mögé ültetett, és nyitott járművén körbevitt a gyönyörűen gondozott birtokon, ahonnan csodálatos panoráma nyílik a Balatonra is. Viszont a kíváncsi tekintetek elől „elrejtett” 130 autó- és motorkülönlegességet csak a múzeum épületébe belépve pillanthatják meg a gyanútlan érkezők, akikből, mint kiderült, nincs is hiány. A nyáron napi négy turnusban, húsztagú csoportokban jöttek a vendégek, hogy megcsodálják a régi, legtöbbször csak filmekből, újságokból, esetleg a gyermekkorból matchboxként vagy autóskártyáról ismert, legendás járgányokat.

Mint megtudtam, jártak már a szakmai portálok is a dörgicsei múzeumban, és részben az általuk készített hosszabb tudósításoknak, videóknak köszönhetően nőtt meg elképesztően az érdeklődés – mind országos, mind nemzetközi szinten – a múzeum iránt, amit más médiamegjelenések tovább fokoztak.

Ma már egész Európából, sőt a tengerentúlról is sok látogatót fogadnak a dörgicsei autós szentélyben,

amely csak a honlapon történt előzetes bejelentkezés és regisztráció után látogatható.

Kaáli Nagy Géza és az autók restaurálását végző Nagy Péter az 1956-os, brit Alvis TC108 mellett Fotó: Molnár Sándor/Napló

– Úgy tűnik, hogy olyan mennyiségű és minőségű autó van kiállítva – nem túl sok, és nem túl kevés –, ami egy látogatás alkalmával megnézhető, élvezhető és befogadható. Olyan változatosság van a tematikában, hogy a legfőbb márkákból csak egy-egy látható, az is a lehetőségekhez képest a legszebb, legikonikusabb – találgatja a népszerűség okát Kaáli professzor, aki elmondja még, hogy az egyik szakportál vezetője a brit arisztokrácia minden igényét egykor kielégítő Alvis TC108 előtt állva megjegyezte, hogy az a legszebb ebben az autóban, hogy itt van, Magyarországon. Olyan emberek is megnézhetik, akik hasonlót még sosem láttak, és az autószakértőknek sem kell a fél világot beutazniuk azért, hogy ritka autócsodákat nézhessenek meg, beleülhessenek és videózhassanak, majd a nagyközönség, az olvasók és nézők számára elérhetővé tegyék a felvételeket.

Hetvennyolc éves házigazdám megemlíti még, hogy Orosházán is nyitottak egy autó-motor múzeumot, amely szintén nagyon népszerű. Az már a tudósításokból derült ki számomra, hogy annak is ő volt az építtetője. Az ottani kiállítócsarnokban harminc jármű, főleg orosházi magángyűjtők keze munkáját dicsérő, szépen restaurált motorok láthatók. A veterán járműveket és a város egykoron virágzó motorsportját bemutató múzeumot az Orosházi Technikai Sportok Egyesülete működteti. A kiállított motorkerékpárok között látható az a Pannónia is, amit egyetemistaként Kaáli professzor – aki egyébként 2010-ben Orosháza díszpolgára lett – is használt.

Dörgicsén, a motorokat bemutató kiállítóhelyiségben az első látogatásom óta lecserélték a világítást, hogy az új falikarok és csillárok miatt még több fényt kapjanak a kétkerekű szépségek. Az autókiállítás legújabb darabja pedig egy 1965-ös ritkaság, a Monte-Carlo-ralit is megjárt Morris Mini Cooper S lett. Emellett több különleges családi fotó is került a falakra az autók mögé. Például a tulajdonos saját portréja mellett sorakoznak az elődök is eredeti képekkel és festményekkel, a szülőktől a dédszülőkig.

Látogatók gyűrűjében a kiállítás legújabb darabja, a Morris Mini Cooper S. Orosházán is nyitottak egy autó-motor múzeumot Fotó: Molnár Sándor/Napló

A múzeumba legalább húsz alkalommal vásároltak már új kocsikat és motorbicikliket, így folyamatosan alakult, változott a járműpark,

és napjainkra szépen „beérett” a kiállítási anyag.

Egy-egy új darab megvételekor nemcsak a márkákra figyeltek oda, hanem színek szerint is úgy válogattak, hogy a bemutatott autók színei is harmonizáljanak egymással. Kaáli professzor legnagyobb gondja, hogy nincs már több hely, mert ennél jobban nem szeretné telepakolni a kiállítóteret. Megjegyezte azt is, hogy a gyűjtemény egyes darabjait már nem volna értelme másra lecserélni, mert az „új” autó nem emelné a jelenlegi színvonalat.

– Egy Trabantot lecserélni egy Moszkvicsra, egy Moszkvicsot egy Opelre, annak van értelme. De egy Rolls-Royce-ot, egy Bentley-t, egy Aston Martint vagy a 107 éves F. N. Model rézautót mire cseréljem le? – tette fel a költői kérdést a professzor, aki szeretne minél több érdeklődő vágyának megfelelni olyan kulturált körülmények között, amelyet ez a múzeum megérdemel. Elárulta azt is, hogy teljesen idegenként senki nem érkezik ide, mivel van egy közös a látogatókban: a régi autók szeretete, és itt olyan élményt kapnak, amit az országban sehol máshol. A vendégek a látvány, a formák és a feltörő emlékek miatt sokszor elérzékenyülve jönnek ki a kiállításról.

A dörgicsei gyűjtemény legmegbízhatóbb darabját, a 2008-as évjáratú Morgant be is indította Kaáli professzor az újságíró kedvéért Fotó: Molnár Sándor/Napló

– Nem hittem volna, hogy ezek a régi járművek ilyen lelkiállapotba hozzák az embereket. A végén mindenkinek boldogság ül ki az arcára, sugárzik róla, hogy valami olyasmit látott, amit korábban még soha, és olyan környezetben, olyan felállításban és megvilágításban, ami maradandó élményt nyújt neki. Ha egy ilyen autó egy régi garázsban porosodna, akkor egy átlagos szemlélődő elmenne mellette, egy szakértő pedig azt mondaná, hogy kár érte – vélekedett Kaáli professzor, aki befejezésül még büszkén olvasott fel néhány részletet a vendégkönyvbe írt, érzelmekkel teli sorok közül.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában