Nem szabad elfordulni attól a családtagunktól sem, aki elutasítja az érdeklődést

Ma, az öngyilkosság megelőzésének világnapján szomorú aktualitást ad írásunknak a vajai tinédzser fiú halála, amely a napokban az országos sajtó egyik központi témája volt. Szakértőket kérdezünk arról, hogyan előzhetők meg ezek a tragédiák, miben segíthet a család, a szakember és a lelkisegély-szolgálat.

Müller Anikó Hanga, Rimányi Zita

A legszembetűnőbb a végzetes lépés felé sodródóknál, hogy korábbi motivációik sem számítanak már nekik

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

- Az öngyilkosság előtti állapotnak jellegzetes jelei vannak, ezekre érdemes a családtagoknak figyelniük, hogy megelőzzenek egy esetleges tragédiát. A legszembetűnőbb a végzetes lépés felé sodródóknál, hogy beszűkülnek. Csökken érdeklődésük, már nem kíváncsiak arra, ami korábban vonzotta őket. Korábbi motivációik, terveik sem számítanak már nekik. Érzelmeik is beszűkülnek, szóban és viselkedésükkel sem fejezik ki már azokat. Elszürkülnek. Kapcsolataik terén hasonlóképp áll be hirtelen változás: akikkel korábban szívesen találkoztak, beszélgettek, már azoknak sem veszik fel a telefont, vagy gyorsan lerázzák őket egy-két szóval. Gyakori az agressziógátlás is. A lelkileg bajban lévő tele van indulatokkal, ezért frusztrált, feszült, de az emberekkel és a világgal szembeni dühét maga ellen fordítja – magyarázta el Kardos Klára klinikai szakpszichológus, és hozzáfűzte: az öngyilkosságra készülők gyakran fantáziálnak tervükről annak megkísérlése előtt, és szinte mindig elárulnak valamit abból, hogyan képzelik el. Ezért kell azt a családtagunkat is folyamatosan keresni, aki elutasítja a kedves érdeklődést. Nem szabad megsértődni rá, elfordulni tőle.

- Jellemző, hogy többen azért kísérelnek meg öngyilkosságot elkövetni, hogy a környezetükben ezzel megbüntessenek valakit. Ez leginkább párkapcsolatokban fordul elő, de az ilyen tett szólhat a tragédia felé haladó gyerekének, szüleinek is. Ha csak a gyanúja is felvetődik annak, hogy valaki ilyesmit fontolgat, ha azzal fenyegetőzik, hogy véget vet az életének, vagy csak utal erre, akkor nem szabad mérlegelni a baj esélyét, mindenképp azonnal segítséget, mentőt kell hívni. Inkább legyen felesleges az aggodalmunk, a reakciónk, mint hogy már ne tudjunk változtatni a megtörténteken. Az érzelmi zsarolásba is bele lehet ugyanis halni. Lehet, hogy amikor kimondta az így ható szavakat a magát megbántottnak érző ember, még nem gondolta azokat komolyan, de aztán a következő pillanatban már hozhat olyan döntést, hogy mégis megteszi, mert nem érte el azt a hatást, amit várt. Egyet nem szabad tenni: komolytalanul kezelni az öngyilkossággal fenyegetőzést. Ne gondoljuk, hogy az illető csak jártatja a száját! Lehet, hogy az egyik percben még így van, aztán már nem. Ha pedig a családban van öngyilkossági minta, már elkövetett ilyet valaki a rokonságból korábban, vagy az ismerősi körben a közelmúltban történt ilyen eset, és hallott arról a lelkileg mélypontra zuhanó, akkor még inkább figyelni kell jelzéseire – mondta a szakember.

A legszembetűnőbb a végzetes lépés felé sodródóknál, hogy korábbi motivációik sem számítanak már nekik Fotó: shutterstock

A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségét is megkerestük a témával kapcsolatban. Képviseletükben Dudás Erika elmondta, hogy a krízishelyzet 15-20 százalékban, míg az öngyilkossági tartalmak öt százalékban jelennek megasegítő beszélgetések során. Az öngyilkossághoz köthető hívások azonban nem minden esetben jelentik a szuicid krízis állapotát. A hívói magatartás különböző lehet, az öngyilkossági fantáziák megjelenésétől a korábbi próbálkozások felidézésén keresztül az öngyilkossággal történő zsarolásig. A szuicid képzetek gyakran kísérői a gyászfolyamatnak. A családtagok szülő, testvér, házastárs, barátaggodalma, tanácskérése is gyakori tényező a szuicid hívások során, hiszen a környezet, a család odafigyelése, támasza döntő annak az életében, akit trauma, megrázkódtatás, életszínvonal-csökkenés ért.

- A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége minden esztendőben tiszteleg az öngyilkosság megelőzésének világnapja alkalmából. Az idei, Salgóbányán megrendezendő szakmai konferencián a szuicid krízisekhez kapcsolódó előadásra, kerekasztal-beszélgetésre, filmvetítésre és a szövetség szervezésében elindított LESZ Akadémia foglalkozására kerül sor. A rendezvény zárásaként a résztvevők mécsesek gyújtásával tisztelegnek a világnapon – zárta a beszélgetést Dudás Erika.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában