A teljes kínálattal rendeztek sportágválasztó napot Várpalotán

Hagyományteremtő céllal szervezett sportágválasztó napot a közelmúltban a Fitten Várpalotáért Szabadidő- és Sportegyesület a Gál Gyula Városi Sportcsarnoknál.

Szabó Péter Dániel

A Főnix Dojo karatebemutatót tartott a várpalotai sportágválasztón

Fotó: Szabó Péter Dániel

Nagy volt az érdeklődés a különböző sportágakat bemutató rendezvény iránt. A nagy múltú Várpalotai Bányász Sportkör mellett fiatal, új sportágakat kínáló egyesületeknél is lehetőség nyílt a különböző mozgásformák megkedvelésére. Főként kisgyermekes családok mérték fel a lehetőségeket, hogy mi érdekelheti a kicsiket. Az egyesületek képviselői mindenben segítették a fiatalokat, hogy megismerhessék az adott sportágakat.

– Azért tartottuk fontosnak a sportágválasztó megszervezését, hogy a város lakói megismerhessék, milyen sportolási lehetőségek vannak Várpalotán. Az iskolakezdést követően ugyanis sok családban gondolkodnak azon, hogy valamilyen sportot kellene űznie a gyermeknek. Emellett segíteni szerettünk volna a toborzásban a kluboknak, egyesületeknek, akik a járvány miatt sokáig nem tudtak edzéseket tartani, versenyekre és mérkőzésekre járni, így csökkent a sportolók száma, főképp az utánpótlás területén. Nagyon örülünk annak, hogy mindenki nyitottan állt a kezdeményezéshez, és a város minden sportolási lehetőségét be tudtuk mutatni a sportcsarnoknál, a klasszikus sportágak mellett kevésbé ismert mozgásformákat is megismerhettek az érdeklődők – mondta el a szervező Fitten Várpalotáért SZSE nevében Németh-Kovács Anita.

A Főnix Dojo karatebemutatót tartott a várpalotai sportágválasztón Fotó: Szabó Péter Dániel

A kosár- és kézilabda és a labdarúgás mellett olyan sport- ágakba is belekóstolhattak az érdeklődők, mint karate, a dzsúdó, az íjászat vagy épp a petanque. A rendezvényen emellett több táncsport­egyesület is jelen volt, köztük olyanok is, melyek ősztől indítják foglalkozásaikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában