Fontos, hogy megköszönjük a létüket

2021.10.05. 11:30

Áldást kaptak: kisállatokat vittek a balatonfüredi plébániához

Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje előtt tisztelegve megáldotta Fodor János plébános a kisállatokat Balatonfüreden, a római katolikus plébániahivatal, ismertebb nevén a piros templom előtti téren október 4-én, hétfőn.

Kovács Erika

Forrás: Plébánia/Kis Virág

Megtelt a templom előtti tér, ahová egymás után érkeztek a családok házi kedvenceikkel, kutyákkal, macskákkal, kisnyulakkal, papagájokkal, hogy áldást kapjanak a kisállatokra, amire Balatonfüreden még soha nem volt példa.

Fotó: Plébánia/Kis Virág

- Assisi Szent Ferenc legendájából tudjuk, hogy egyszer olyan farkassal találkozott, akitől mindenki rettegett, ő pedig lelkére tudott beszélni és megszelídítette. Így békét teremtett, és nem csak az állatok, hanem a körülötte lévő emberek is beszélni kezdtek egymással – érvelt Fodor János plébános az áldás mellett. – Úgy gondolom, mindannyian keressük a békét, a szavakat, melyekkel közelebb hozzuk a természetet, mert akkor rátalálunk a belső harmóniára. Assisi Szent Ferenc ünnepe ezt a belső harmóniát tudja nekünk odaajándékozni. A kisállatok, főként a pandémia idején, számtalan embernek segítettek, mert sokan nagyon egyedül érezték magukat – fogalmazott a plébános. Azt mondta, az állatok rengeteg örömet, bátorítást és erőt adtak az embereknek, a családoknak. Legyünk hálásak, hogy az Isten teremtett kisállatokat, és gondunkra bízta, ezzel segíthetjük őket, ahogy ők is segítenek bennünket. – Fontos, hogy megköszönjük a létüket, a hála járja át a lelkünket, és ne csak a hétköznapokon figyeljünk rájuk, a világnapjukon ünnepeljük is őket! – vélekedett Fodor János plébános.

Fotó: Plébánia/Kis Virág

Gáspár Ákos önkormányzati képviselő, a helyi menhely önkéntese, aki kiskutyájával, Kontival, a drótszőrű foxival érkezett, méltatta a szép eseményt, ahol a plébános megáldotta a házi kedvenceket.

Makó Judit három kislánnyal, két papagájjal és egy cicával érkezett, majd azt mondta, nagyon jó alkalomnak tartja az állatok világnapját a gyerekekkel való minőségi együttlétre. Délelőtt a veszprémi állatkertben jártak, ahol nagyon szép fél napot töltöttek el. A vasárnapi misén pedig megtudták, hogy a plébános hétfőn megáldja a kisállatokat. – Élményt ad a gyerekeknek az, hogy állatokkal élünk együtt, és nagyon örülök annak, hogy az áldásra is sor került, fogalmazott.

Fotó: Plébánia/Kis Virág

Ujszegi Máté a családjával és egy kisnyuszival érkezett. – Keresztények vagyunk, a kis kedvencünket is ezért hoztuk el az áldásra – mondta a kisfiú. Dórival, a testvérével együtt megjegyezte, remélik, egészségesen és minél tovább él velük a kis állat, akit az egész család nagyon szeret. Újszegi Judit és Gyula, a szülők azt mondták, ez volt az első kisállatáldás a plébánián, amit már nagyon vártak. Meghatottan beszéltek arról, hogy ezen a szép templom előtti ünnepségen nagy szeretetben találkozhattak másokkal, így közelebb kerülnek egymáshoz a családok, a gyermekek, a házi kedvencek, amire nagy szükség van az életben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában