Szentmisére gyűltek össze a hívek a kolontári Szentkútnál

A Szentírás vasárnapja alkalmából gyűltek össze a Szentkútnál szentmisére a hívek a közelmúltban. Ajkáról ismét gyalogos zarándoklatot indított a Bánki Donát Természetbarát Egyesület.

Tisler Anna

Fotós: www.gyarifoto.com

A szentmisén az ajkai Szent Cecília-kórus működött közre. Az áldozás közben azokat az énekeket énekelték, amelyeket az Eucharisztikus Kongresszuson is előadtak, más kórusokkal együtt. A szentmisén részt vett Nagy Nándor devecseri és Szijártó László balatonalmádi plébános. Szentbeszédében Németh József Somlóvásárhelyen szolgáló plébános kijelentette, Szent Kozma és Szent Damján 1700 évvel ezelőtt élt, vértanúvá vált szentek orvosként tevékenykedtek, ingyen gyógyítottak. Ők lettek az orvosok és a gyógyszerészek védőszentjei. Kozma és Damján közbenjárását is kérhetjük. Az orvos Isten eszköze, ha munkáján és szorgalmán áldás van, tud segíteni. A Szentkúthoz is azért megyünk, mert gyógyulást várunk. Annak erejében bízva történtek csodák. Egyszer valaki megkérdezte egyik szentkúton, hogy biztosan gyógyít-e az a víz? Az egyik asszony azt felelte, igen, de ahhoz hit is kell ám.

A Szentírás vasárnapja van, Jézus azt mondta, ha megbotránkoztat a kezed vagy a lábad, vágd le, ha megbotránkoztat a szemed, vájd ki. A Szentírást nem csupán olvasni kell, hanem értelmezni is. Vannak olyan egykori szokások és kifejezések, amelyeket a mai kor embere már nem ismer. Jézus a példabeszédben nem öncsonkításra biztat bennünket, hanem arra, hogy legyünk következetes, jó keresztények. Az egyház ügye váljék szívügyünkké. Minden erőnkkel törekedjünk arra, hogy elkerüljük a bűnt, mert az megbetegíti a lelket, és ha a lélek beteg, a test is az lesz. A bűn azért borzasztó, mert falat emel Isten és ember közé. A bűntől tartózkodni kell, teljesen nem sikerül elkerülni, de ha néha előfordul, hogy vétünk, ott van a bűnbánat és az isteni irgalom. A bűnön kívül a féltékenység az, amely rongálja a lelket és az emberi kapcsolatokat. Ez a mai kor emberére is jellemző

Szijártó László, Németh József és Nagy Nándor
Fotó: Gyarmati László

Egy amatőr színjátszó társaságban rutint szerzett ember a tehetsége és szorgalma által bekerült egy színtársulatba, majd filmet forgatott. A diplomás színészek méltatlankodtak, miért hívják őt is színművésznek, amikor ő nem szerzett diplomát? Az, hogy az illető tehetséges, nem számított. Az olimpikonok klubjában régen beszélgettek arról, hogy a parasportolók teljesítménye azonos-e az övékkel. Valaki az épek közül azt mondta, nem tartoznak közéjük, és az ő teljesítményük nem olyan értékű. Ma már ilyen vita elképzelhetetlen. Attól, hogy elismerjük mások értékeit, teljesítményét, a miénk nem lesz kevesebb.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában