Nem félteni kell az internettől az embereket, hanem megtanítani a helyes használatát

A gyorsan változó technológia folytán újabb és újabb alkalmazások, közösségi platformok jelennek meg a világháló által. Ez közvetve, de adott esetben akár közvetlenül is veszélyt jelenthet a gyerekekre, nemritkán a felnőttekre is. A kormány által 2015-ben indított Digitális Jólét Program szerves részét képezi az internet veszélyeire történő figyelmeztetés.

Szijártó János

A Kiberzaklatás: a digitális cunami című projektben vett részt az intézény tanulónak egy csoportja a tapolcai rendezvényen, a bal szélen áll Komjátiné Nyakó Györgyi tagintézmény-vezető Fotó: Batsányi Tagintézmény

A tapolcai Bárdos Lajos Általános Iskola tett közzé a napokban egy, az említett program által kiadott tájékoztatót, amely célzottan egy, a fiatalok körében népszerű alkalmazás veszélyeire hívja fel a szülők figyelmét. Bajner Imrét, az intézmény vezetőjét arról kérdeztük, hogy pedagógusként, saját területén milyen valós problémákkal találkozik a hétköznapok során, és a tájékoztató közzétételéhez fűződik-e valamilyen konkrét eset.

Az igazgató válaszában kifejtette, hogy az iskola közösségi oldalán megosztott plakát inkább a megelőzést szolgálja, ám az internet veszélyei igenis valósak úgy a gyerekek, mint a felnőttek, a szülők esetében. Egyben hozzátette, a Batsányi Tagintézmény egy csoportja és több pedagógusa az Erasmus programnak köszönhetően az internetes zaklatás helyzeteinek megelőzésére és leküzdésére szolgáló technikákkal ismerkedhetett meg a közelmúltban. Így Komjátiné Nyakó Györgyi tagintézmény-vezető és a programot koordináló tanár, osztályfőnök, Auerbach Nóra véleményét is kértük az internet veszélyei, illetve annak biztonságossá tétele kapcsán.

A Digitális Jólét Program alapvetése, hogy a digitalizációtól nem megvédeni akarja az embereket, hanem fel akarja rá készíteni őket. A lapunk által megszólított pedagógusok szintén ezt az irányvonalat képviselik.

– A szülők és a gyerekek internethasználati szokásai annyira eltérnek egymástól, hogy a szülő gyakran nem is érti, hogy miről beszél a gyerek, ha például élményeit osztja meg vele, vagy éppen segítséget kér. Tény, hogy a digitális oktatás során mi is bevontunk több hasznos alkalmazást, de mindezt Magyarország Digitális Gyermekvédelmi Stratégiája figyelembevételével. Ami engem illet, nem értek egyet azokkal a hangokkal sem, hogy tiltsuk ki az okostelefonokat az iskolákból. Inkább a helyes használatra kell megtanítanunk a gyerekeket, s arra, hogy ugyanúgy felelősséggel tartoznak a világhálón történt bármely megnyilvánulásukért, mintha azt a való életben tették volna meg.

A Kiberzaklatás: a digitális cunami című projektben vett részt az intézény tanulónak egy csoportja a tapolcai rendezvényen, a bal szélen áll Komjátiné Nyakó Györgyi tagintézmény-vezető
Fotó: Batsányi Tagintézmény

Az általános veszélyek közé sorolható a tudatos megtévesztés, a manipuláció, ráadásul a nehezebben szabályozható online médiakörnyezetben felerősödik a gyűlöletbeszéd vagy kódolt beszéd valószínűsége. A problémakör így a nem kívánatos tartalmak elérésén és az átveréseken túl az egymás közötti kapcsolatokra is kiterjed.

– Tagintézményünk a Kiberzaklatás: a digitális cunami című, 2018-ban indult projektben vett részt hat közreműködő ország iskolájával együtt. A projekthez való csatlakozást a téma aktualitása adta, hiszen a kiberzaklatás a számítógépek, az okostelefonok és egyéb okoseszközök gyors elterjedésével világszerte egyre gyakoribb a fiatalok körében. Fontosnak tartjuk, hogy felhívjuk tanulóink figyelmét a biztonságos internethasználatra, hogy legyen ismeretük a témáról, ismerjenek meg jó gyakorlatokat, stratégiákat a zaklatás elkerülésére, megakadályozására. Tanulóink ar- ról is tájékozódhattak Törökország, Görögország, Portugália, Románia és Franciaország tanulóival együtt, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésükre, ha kiberzaklatás áldozataivá válnak, s e tekintetben még a rendőri munkába is betekintést nyerhettek – tudtuk meg Komjátiné Nyakó Györgyitől. Hozzátette, a gyerekek számára már maga a más országok diákjaival való találkozás is élmény volt, de a közös programokban megszerzett tudás, tapasztalat napjainkban kiemelt fontosságú számukra.

Auerbach Nóra arról beszélt, hogy az Erasmus+ program az Európai Unió oktatást, képzést, ifjúságügyet és sportot támogató programja, melynek célja, hogy olyan újszerű oktatási rendszereket támogasson, amelyek a tanítás és tanulás új formáit alkalmazzák, például a nem formális tanulást. – A projekt támogatja a kulcskompetenciák és készségek fejlesztését, elsősorban tanulmányi célú mobilitások, illetve az oktatási-képzési intézmények közötti együttműködés segítségével. Fontos szerepet kap az innováció és a nemzetköziesítés erősítése, s nem mellesleg a résztvevőknek lehetőséget biztosít a nyelvtanítás és nyelvtanulás fejlesztésére. A diákok öt mobilitáson vettek részt, jártak a többi részt vevő országban, és házigazdák is voltak, s az előadások, a közös programok által nélkülözhetetlen tudásra tettek szert. Az internetet betiltani nem lehet, az iskola feladata az, hogy a szülőkkel karöltve megtanítsuk annak helyes használatát – fogalmazott a pedagógus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában