Virágba borult az ország

2021.10.19. 06:50

Veszprém megyei települések sikerei a környezetszépítési versenyen

A Magyar Turisztikai Ügynökség 28. alkalommal hirdette meg a Virágos Magyarország versenyt, amely idén számos szempontból megújult. A megmérettetésre több mint 320 pályázat érkezett, a zsűri 49 díjat oszt ki.

Polgár Bettina

Idén a kétezer fő alatti településeken a megszokott versenyszabályok alapján értékeltek, míg a nagyobb települések egy bemutatkozóanyag beküldésével online is nevezhettek, illetve választhatták a személyes zsűrizést. Szintén idei újításként a pályázók tematikus nevezésekkel is részt vehettek a megmérettetésen, amennyiben csak egy parkot, teret, iskolaudvart szerettek volna bemutatni. A két éve megkezdett hagyományt folytatva a határon túli magyarlakta települések is nevezhettek a versenybe, közel negyvenen éltek ezzel a lehetőséggel.

Fotó: Polgár Bettina/Napló

A szakmai zsűri döntése alapján Nagykanizsa lett a legvirágosabb 30 ezer főnél népesebb város, míg a kisebb városok kategóriájának fődíját Veresegyház nyerte el. A 2000 lakosnál nagyobb falvak közül Etyek, a kisebb falvak közül pedig Buzsák kapta a fődíjat. A fővárosi kerületek közül a IV. kerület érdemelte ki Budapest Főváros díját. Emellett számos különdíjas települést is hirdetett a zsűri. A legvirágosabb határon túli település Romániából Kalotaszentkirály, Szerbiából Palics, Szlovákiából Tardoskedd lett. A Magyar Önkormányzati Főkertész Egyesület a veresegyházi Kisák Péternek ítélte oda Az Év Főkertésze elismerést.

A beérkezett pályázatokat egy 120 fős, kertész, tájépítész és turisztikai szakemberekből álló zsűri értékelte, akik megállapították: idén is folytatódott az örömteli tendencia, mely szerint évről évre egyre színvonalasabb pályázatok érkeznek; sorra szépülnek meg a közterületek, és számos településen átgondolt, a fenntarthatóság szempontjait is figyelembe vevő zöldfelület-fejlesztés történik.

Ősszel kilencezer árvácskát ültetnek el Pápa közterületein
Fotó: Polgár Bettina/Napló

Veszprém megyéből Pápa a Főkert Nonprofit Zrt. díját kapta meg, Balatonalmádi a Balatoni Szövetség díjában részesült, Csabrendek Az Év Iskolakertje – az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatási díja elismerést érdemelte ki, Szentbékkálla pedig Fővédnöki Díjat kapott. A Magyar Turisztikai Ügynökség tájékoztatása szerint november végéig minden nyertes megkapja a díjakat, a győztes pályázatok a Virágos Magyarország közösségi oldalán is megtekinthetők.

Bakó István, a Pápai Városgondnokság vezetője lapunknak elmondta, a település virágosítása tekintetében a hosszabb távon is fenntartható megoldásokra fókuszálnak, egységes, a városképbe illeszkedő tematikát dolgoztak ki. Ennek részeként az egynyári növények mellett örökzöldeket, talajtakaró növényeket telepítenek városszerte, valamint részt vesznek az önkormányzati beruházások kertészeti munkáiban, ezek közül kiemelkednek a Schwenczel rétet és a sportcentrumot érintő feladatok. Emellett évek óta közreműködnek a Virágos vasútállomásokat! elnevezésű projektben is.

Bakó István, a Pápai Városgondnokság vezetője

Mint mondta, az aszályos időszak a rendszeres öntözés ellenére is okozott gondokat, főleg a fás szárú növények esetében, így jelenleg ezeknek a pótlása történik, emellett kilencezer árvácskát ültetnek el a település több pontján.

Ezek is érdekelhetik

facebook comments widget