A veszélyes kihívásokat szereti Baki Zoltán, a kötéltechnikával dolgozó favágó

Viszontagságos utat járt be aztán napjainkig, de ma már a fagondozás tekintetében csúcsnak számító kötéltechnikát alkalmazva vállalja el a kihívást jelentő munkákat.

Baki Zoltán színtévesztő lévén öntő nem lehetett, ennek ellenére durvacsiszolóként dolgozott 14 évet az ajkai üveg­gyárban. 2000-ben elvégzett egy fakitermelő-tanfolyamot, majd vállalkozóként a Farkasgyepűi Erdészetnél is vágta a fát. 2011-ben a több pénz reményében kiment Svájcba, majd dolgozott Ausztriában is, végül Németországban, Baden-Württembergben talált egy jól fizető állást. 2015-ig dolgozott ott, de csak két-három havonta járhatott haza, amire ráment a házassága. Egy idő után azt érezte, hogy pénze van, de boldogsága nincs, ezért hazajött.

Ám Baki Zoltán egy kis kitérőt követően már a stájerországi sziklás hegyoldalakból termelte ki a fát úgy, hogy egy traktor húzta fel a szakadékból a kivágott, majd kötélre erősített rönköket. Nyolc hónapja dolgozott ott, amikor munka közben baleset érte. A kórházban újsághirdetéseket olvasgatva talált egyet, amelyben alpintechnikát is ismerő fagondozókat kerestek. Amint felépült a sérüléséből, Bécsbe utazott, és elvégzett egy ilyen kurzust, de a végzettsége és a tudása ellenére azt érezte, csak a rosszabb munkákat kapja meg, ezért hazatért és önállósította magát. Több mint két éve dolgozik újra Magyarországon, amit nem bánt meg. Sok pozitív visszajelzést kap, ami szerinte annak köszönhető, hogy nagyon igényes a munkájára, mondhatni, maximalista.

Zoltán szereti, ha megbecsülik a munkáját, ha elismerik azt, amit csinál. Számára az igazi kihívás az, ha megoldhat egy veszélyes, problémás feladatot. Persze ezeknél a bonyolultabb munkáknál nagyon sok mindenre oda kell figyelnie. Például ha ráesik a levágott ág a villanyvezetékekre, az az ő felelőssége. Az ilyen helyzetek miatt komoly biztosítást kötött nemcsak magára, hanem arra az esetre is, ha a kivágott fa valamilyen kárt okozna.

Találkozásunkkor éppen egy méretes fenyőfát kellett kivágnia úgy, hogy nagyon szűk volt a hely a házfal és a kerítés között, ráadásul az egyik oldalon villanyvezeték is volt, a másikon pedig egy gázóra. Szóval precízen meg kellett terveznie, mit hogyan csinál. Persze ő ezt már jó előre kitalálta, így aztán csak ámulva figyeltem, ahogy néhány perc alatt – négy-öt méretes faágat levágva – a motoros fűrésszel megfelelően rövidre vágta a még álló fatörzset, majd pedig mérnöki precizitással kidöntötte azt az előre eltervezett irányba.

– Ebben nagyon otthon kell lenni, mert sokszor előfordulhat, hogy nem úgy történik a dolog, ahogyan azt az ember előre elképzeli.

Százszor meg kell nézni, mit hogyan csinálok, sokszor már elfárad a nyakam is tőle – mesélte. Hozzátette, sokan tévesen azt hiszik, ha van egy motorfűrészük és nekiállnak fát vágni mindenféle előképzettség nélkül, akkor abból nem lehet baj.

Zoltánnak nemrég volt egy olyan munkája, amikor egy 80 centiméter átmérőjű, közel 30 méter magas fát kellett kivágni. A feladat felmérése közben látta, hogy valaki korábban már elkezdte a munkát, levágott hat-hét ágat, aztán megijedt, mert rájött, hogy ez túl nagy falat lesz számára. Ám Zoltán az ilyen nagy kihívásokat szereti. A munkájáért meg egyszerűen rajong. Annyira, hogy még egy Stihl fűrészt is tetováltatott a karjára. Ha megnézi a kivágandó fát, utána már csak ezen a feladaton járnak a gondolatai, hogy aztán kifogástalan munkát ­végezhessen.