Tiszta szív és lélek

2021.11.30. 08:01

Ajkán is fellobbant az első gyertyaláng az adventi koszorún

A Szent István Király Római Katolikus Általános Iskola 5. A osztályos diákjai műsorával hangolódhattak adventre mindazok, akik részt vettek szombat délután az Agórán az első gyertyagyújtáson.

Tisler Anna

Az ajkai gyertyagyújtás előtt a római katolikus iskola diákjai adtak műsort

Forrás: Gyarmati László

A karácsony szent ünnepére készülő közösséget a katolikus iskola lelki vezetője, Bakos Frigyes plébános köszöntötte. Az atya ünnepi köszöntőjében kijelentette, az utat, amelyet advent jelent számunkra, lelkileg úgy kell végigjárni, hogy tiszta szívvel és lélekkel találjon bennünket a megváltó Isten. Advent üzenete kettős, együtt készülünk, hogy a közös utat végigjárva rátaláljunk Krisztusra, a béke és a szeretet Istenére, hogy az ő kegyelme töltse el mindannyiunk szívét, mert csak így lesz öröm a karácsony. Az advent idején Jézussal való találkozásra is készülünk bűnbánattal, hogy önmagunkba tekintve felszínre hozzuk minden gyarlóságunkat, hibát, bűnt, és a bűnbánat által lelkünk megtisztuljon. Ehhez fontos az elmélyült imádság – hangsúlyozta a plébános. Bakos Frigyes kiemelte: Szeretetünk tettekben is nyilvánuljon meg, mutassunk példát felebaráti szeretetből, adakozzunk rászoruló embertársainknak. 
 

Az adventi koszorún az első gyertyát Rieder András, az iskola igazgatója gyújtotta meg. 
 

Advent minden szombatján délután negyed hatkor gyújtják meg a következő gyertyát. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában