Pörkölt helyett kezdjünk egy karakteres levessel

A 2021-es Bakony Expo központi témája a vad volt. A rendezvény keretében Kocsis Bálint mesterszakács két alkalommal is főzött a színpadon. A „Vad ízek világa – porondon a vad” címmel meghirdetett interaktív előadások során szombaton levest főzött vadhúsból, majd ottjártamkor, vasárnap szuvidált, foszlós szarvascombot készített forralt boros szilvával, grillezett kukoricapolentával és birsalmaraguval, amit aztán a látogatók is megkóstolhattak.

Molnár Sándor

Fotó: Molnár Sándor/Napló

A vadételek kapcsán a mesterszakács elmondta, hogy a vadhús hasonló „cipőben jár” hazánkban, mint a hal. Bár rengeteg vad él Magyarországon, mégis kevés vadhúst eszünk.

Fotó: Molnár Sándor/Napló

– Szerintem méltatlanul hanyagoljuk a vadételeket, pedig tele vagyunk erdőkkel, rengeteg szarvas, vaddisznó, őz, muflon, nyúl, fácán található az erdeinkben, és sajnos valamiért mégis keveset fogyasztunk belőlük. Olyan ez, mint a halfogyasztás. Itt van nekünk a Balaton, mégis kevés halat eszünk – fogalmazott Kocsis Bálint. A mesterszakács úgy véli, hogy talán a vadhúsok viszonylag magas ára is szerepet játszhat abban, hogy kevés kerül az asztalra belőlük. Másrészt kicsit idegenkednek is tőle az emberek, pedig a vadételek elkészítése sem bonyolultabb, mint egy marhahús elkészítése. Ráadásul egészségesebb, mint a nap mint nap fogyasztott húsok. Sokkal kevesebb zsírszövetet tartalmaznak, beépíthetőek a diétákba, és a vadhúsok ízvilága sokkal aromásabb, karakteresebb is.

– Sajnos még mindig találkozom azzal, hogy ha valaki kap vadhúst, akkor pörköltet vagy gulyást készít belőle. Pedig érdemes kipróbálni mást is, mert sültként, vadasként, vagy steakként is bátran lehet használni – tanácsolja a mesterszakács, aki nagyon szeret vadhúsokkal dolgozni. Mint mondja, nagyon hálás és kreatív alapanyag, igazi odafigyelést és alázatot igényel.

Kocsis Bálint mesterszakács interaktív előadást tartott a Bakony Expo színpadán Fotó: Molnár Sándor/Napló

Befejezésül azt javasolja, hogy próbálkozzunk meg egy raguleves elkészítésével. Például egy tárkonyos, rozmaringos, vagy kakukkfüves, tejszínes szarvasragulevessel és zöldfűszeres burgonyagombóccal, ami nem egy bonyolult feladat a háziasszonyok számára, viszont érdemes kipróbálni ezt a teljesen másfajta ízvilágot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában