Antal Sándort köszöntötték Badacsonytördemicen

Kilencvenedik születésnapján, szűk családi körben köszöntötték Antal Sándort badacsonytördemici otthonában szombaton.

Szijártó János

Az önkormányzat nevében Horváth Zoltán (a képen jobbról) polgármester köszöntötte Sanyi bácsit

Fotó: Szijjártó János/Napló

A jeles alkalomból az önkormányzat nevében Horváth Zoltán polgármester kívánt jó egészséget, s egyben átadta azt az emléklapot is, amely Orbán Viktor miniszterelnök üdvözletét tolmácsolja.

Sanyi bácsi korához mérten jó egészségben van, ezt két leánya és két vője is megerősítette a torta felszeletelése közben. Mint elmondta, élete párját négy éve veszítette el, szinte egyik napról a másikra. Azóta egyedül él, de családjára mindig számíthat, a hétköznapok során is. Négy unokája, négy dédunokája van, amiről a falon lévő képek sokasága is tanúskodik.

Az önkormányzat nevében Horváth Zoltán (a képen jobbról) polgármester köszöntötte Sanyi bácsit Fotó: Szijjártó János/Napló

A kilencvenéves ünnepelt aktív korában a helyi kőbányában dolgozott, majd egy évet a Bauxitbányánál, s innen vonult nyugdíjba. Badacsonytördemicen született, itt élte le az életét, amely most egy kerek évfordulóhoz ért. A születésnapi összejövetel résztvevői bíznak abban, hogy lesz még hasonló alkalom, s a tortára majd a 95-ös vagy a 100-as szám is felkerülhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában