Mindenkit vendégül láttak

2021.12.11. 06:51

A Cholnoky-karácsonyon ünnepelt a városrész

A Cholnoky Kerekasztal szervezésében Cholnoky-karácsony néven rendeztek pénteken városrészi karácsonyi ünnepséget az iskola előtti téren.

Juhász-Léhi István

Kicsik és nagyok egyaránt jól érezték magukat a Cholnoky-karácsonyon

Forrás: Pesthy Márton/Napló

Az eseményt közös karácsonyfa-díszítés vezette fel, majd Sótonyi Mónika önkormányzati képviselő köszöntötte az ünneplőket Elmondta: amikor két esztendeje életre hívták a Cholnoky Kerekasztalt, akkor megfogalmazódott, hogy a városrészben hagyományteremtő szándékkal szeretnének közösségi programokat szervezni. A karácsonyi ünnepségre tavaly a pandémiás helyzet nem adott lehetőséget, így még nagyobb kedvvel vágtak bele idén. 

Beszélt arról is, hogy fontosnak tartják a veszprémi identitás és a helyi közösségek megerősítését, ezért kellenek olyan események, ahol együtt tudnak ünnepelni és élményeket szerezni. Kiemelte, fontosnak tartották azt is, hogy autentikus legyen az esemény. Egyrészt a városrészen belül működő intézményekből érkező fellépők és civil szervezetek is képviseltették magukat, másrészt az úgynevezett szeretet-vendéglátás, amit szerettek volna megvalósítani, nyitott kapukra talált, hiszen a városrészen belül működő vállalkozások készséggel álltak az ügyhöz, így ők hozták a forró teát, a pogácsát, a gyümölcsöket és a szaloncukrot. 

 Sótonyi Mónika elárulta, jövőre is szeretnék megrendezni a Cholnoky-karácsonyt, de ha a lehetőségek engedik, pünkösdkor és a nyár végén ismét vendégül látnák a városrész apraját-nagyját.

Ünnepi köszöntőt Ovádi Péter országgyűlési képviselő mondott, aki azzal kezdte, hogy büszkeség számára, hogy a megyeszékhelyen milyen sok tevékeny és erős közösség működik, amiben élen jár a Cholnoky-lakótelep. Talán azért is, mert a városrész bölcsődével, óvodával, iskolával, vagy éppen nyugdíjasklubbal és könyvtárral is büszkélkedhet. De most már adventi ünnepsége is van a Cholnokynak, ami nagyon fontos a közösség életében. 

Az ünnepségen Tímár Veronika, a Cholnoky tagóvodások, a Cholnoky iskolások, a Cholnoky Nyugdíjas Klub, Vastag Richárd és a Gerence Néptáncegyüttes tagjai, valamint a Veszprémi Petőfi Színház művészei léptek fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában