Változások január 1-től

2021.12.28. 13:00

A hibás árut könnyebben javíttathatjuk, cserélhetjük

Újabb fogyasztóvédelmi változások lépnek hatályba már január 1-jén. Például a kötelező jótállás hatálya alá nem eső termékeknél is egy évig tart majd az az időszak, amikor nem a vevőnek, hanem a kereskedőnek kell bizonyítania, mi okozta az áru hibáját. Szakértőink segítségével összefoglaltuk a fontosabb tudnivalókat.

Rimányi Zita

Forrás: Pixabay

Mindeddig, ha lábbelit, ruházati cikkeket és egyéb, a kötelező jótállás hatálya alá nem tartozó termékeket – például tízezer forintnál alacsonyabb vételárú műszaki cikkeket –  vettünk, gyártási eredetű hiba esetén szavatossági igényt érvényesíthettünk a vásárlás időpontjától számított két éven át. Ám csupán az első hat hónapban bejelentett panasz esetén terhelte a vállalkozást annak bizonyítása, hogy az áru hibája vajon gyártásbeli problémára vezethető-e vissza. Ez a része módosul a szabályozásnak január 1-től. A vevők minél magasabb szintű védelme érdekében a jogalkotó ezt a fél éves időszakot egy évre tolja ki. Ez nemcsak a Magyarországon, hanem az Európai Unió bármely tagállamában székhellyel rendelkező vállalkozás vonatkozásában és a digitális szolgáltatások esetében is érvényesül majd. Minderre a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete hívta fel a figyelmet. Arra szintén, hogy azért előnyös a szigorítás, mert nem kell a bizonyítással, szakértő felkérésével foglalkozniuk a vevőknek, akiknek tudniuk kell, hogy ha a hiba a nem rendeltetésszerű használatból ered, tehát ők tehetők érte felelőssé, ezt bizonyítja a szakvélemény, akkor a kereskedő nem köteles ingyen megjavíttatnia a terméket, ki sem kell cserélnie. 

További igen előnyös újítás a fogyasztók szempontjából, hogy a szavatosság tekintetében – csakúgy, mint ez évtől a kötelező jótállásnál – már az első javítást vagy cserét követően lehetővé válik a szerződéstől való elállás, vagyis a termék vételárának visszakövetelése. Ezt egyes, jogszabályban rögzített esetekben tehetjük meg, például, ha a vállalkozás nem végezte el vagy nem vállalta a cserét vagy javítást, vagy a hiba súlya a szerződés azonnali megszüntetését indokolja.

Jövőre a vállalkozások által önkéntesen biztosított jótállás kapcsán is számolhatunk az érdekeinket nagyban szem előtt tartó, azokat védő változásokkal. Többek közt azzal, hogy a cégeknek úgynevezett tartós adathordozón át kell adniuk az önkéntes jótállásról szóló nyilatkozatot a fogyasztóknak. Ez megoldható úgy, hogy kinyomtatják papírra vagy elküldik e-mailben, azaz elektronikus levélben. Ugyanakkor lényeges, hogy ha az adott terméket például három év önkéntes jótállással reklámozzák, de az átadott jótállási nyilatkozatban csak két éves jótállási időt tüntetnek fel, akkor a fogyasztó szempontjából az előbbi, kedvezőbb jótállási idő számít irányadónak.

– Miben lesz más jövő évtől a vásárlás? Láthatjuk az említett jogszabály-módosításokból, hogy a fogyasztóvédelem terén az idei változásokhoz hasonlóan a jövő januártól életbe lépő újítások is határozottan erősítik a vásárlók helyzetét. Arra ösztönzik a gyártókat és az üzleteket működtetőket, hogy olyan termékeket hozzanak forgalomba, amelyek hosszabb élettartamúak, magasabb minőségűek. Így csökkenthető a minőségi kifogások száma, végső soron pedig a környezet védelme szintén erősödik – hangsúlyozta Kiss-Benedek Damarisz, a Fome jogásza.

Olvasóink fogyasztóvédelmi kérdéseiket más témákban is elküldhetik szerkesztőségünknek a [email protected] e-mail-címre. A szakértői válaszok lapunkban jelennek meg. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában