Kapolcson tanácskoztak

2021.12.11. 09:00

Megóvnák közös kincsüket, az Eger-patakot

A Kapolcson is átfolyó Eger-patak fenntarthatóságáról tanácskoztak az érintett hat település polgármesterei és hatósági szakemberek a kultúrházban Márta István meghívására.

Tóth B. Zsuzsa

Márta István a hat települést összekötő Eger-patak fenntarthatósága érdekében hívott össze tanácskozást az érintettekkel

Forrás: Tóth B. Zsuzsa/Napló

A Kapolcsi Kulturális és Természetvédelmi Egylet elnöke bevezetőjében elmondta, hogy az összejövetel célja megvitatni, hogy a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (EKF) projekthez csatlakozva mire pályázhatnak együtt az őket összekötő patak jövője érdekében. A 32 kilométer hosszú, több községet és malmot összekötő patak tekintetében a településeken élők érdekeit kell védeni elsősorban és segíteni az életközösség fejlesztését. 

Elhangzott: az Eger vizének medre rendszeres gondozásra szorul, az életet jelentheti ma növényeknek és állatoknak egyaránt, ugyanakkor emellett a kikapcsolódást szintén segítheti. 

A települések polgármesterei egyetértettek az összefogás fontosságában, üdvözölték az ötletet és több javaslatot is felvetettek. Például a legfontosabb feladatok között a villámárvizeket kivédő záportározók kiépítését, és a hordalék felfogásának fontosságát említették. Felmerült, hogy akár kisebb vízi erőmű is telepíthető a patakra okoskészülékek töltéséhez, és létrehozható lenne egy natúrpark is az Egervíz mentén. 

Elhangzott, hogy a vizes élőhely megmaradása fontosságát a felnövekvő nemzedék tagjaiban is tudatosítani kell: fontos az oktatás. A patak közvetetten segíthet a turizmus felvirágoztatásában, de a közelgő pályázati határidő miatt át kell gondolni, hogy csak olyat tervezzenek, amelynek a kivitelezésére lesz idő. 

A Pannon Egyetem képviselői arról beszéltek, hogy szakmai támogatást tudnak nyújtani különféle mérésekkel, az EKF segítségét ajánlotta fel, a vízügyi igazgatóság szakembere egy korábban megfogalmazott, a patakot érintő komplex rehabilitációs programra emlékeztetett, hangsúlyozta a záportározók kialakításának és a hordalék felfogásának fontosságát. 

A nemzeti park szakemberei rámutattak, hogy a patak vízminősége hagy kívánnivalót maga után, ez a fő probléma most. Javasolták, hogy csupán kisebb beavatkozásokban gondolkodjanak a meder tekintetében. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában