Ünnep

2021.12.31. 09:00

Szilveszterező fiatalok: Van, aki kimozdul, van, aki óvatosabb

Európa-szerte elmaradnak a szilveszteri bulik idén, így nem lesznek óévbúcsúztatók például Rómában, Athénban, Berlinben, Edinburghban, Londonban és Párizsban sem. Ellenben itthon szabad a pálya: ennek kapcsán kérdeztünk fiatalokat arról, miként ünnepelnek.

Juhász-Léhi István

Két éve szilveszterkor még a Mikulás is táncra perdült Veszprémben, idén nem lesznek hasonlóan népes tömegrendezvények a megye városaiban

Fotó: Penovác Károly

– Az idei szilvesztert a barátnőmmel töltöm – mondta a Napló érdeklődésére Farkas Olivér. – A hétvégi házunkhoz fogunk kimenni egy faluba, ahol egyaránt tudunk pihenni és szórakozni is. A tavalyi volt a legemlékezetesebb szilveszterem, mivel a szűk baráti körömmel tölthettem, és nagyon jól éreztük magunkat. 

Ugyanakkor a Tótvázsonyban élő végzős gimis lány, Luca azt mesélte, hogy két barátnőjével Belgiumba utaztak a téli szünetben, ott is érte lapunk megkeresése. A szilvesztert is ott töltik. Arra gondoltak, hogy ha a pandémiás helyzet engedi, utaznak egyet az év végén, és erre a helyre esett a választásuk. 

– Minden évben van egy hatalmas tűzijáték Brüsszel egyik legnépszerűbb látványosságánál, az Atomiumnál. Gyönyörű fényjáték, sok ember, jó hangulat. Ide tervezünk elmenni, megnézni a tűzijátékot – árulta el. 

Vivien viszont a barátaival Veszprémben marad, mert szerinte a járványhelyzetben figyelni kell arra, hogy ne menjünk messzire, és vigyázzunk a családunkra is. 

– Egy kisebb házibuliba megyünk, maximum tí­zen leszünk, nem is tervezzük, hogy valamilyen nyitva tartó szórakozóhelyre bemenjünk – mondta a 12. osztályos gimnazista lány. – Ilyenkor, mint más, beszélgetünk, mértékkel italozunk, táncolunk, de biztos előkerül majd valamilyen társasjáték is. 

Gyerekként – mondta Vivien – a városba és a rokonokhoz ugrottak be az év utolsó napján, és amíg a pandémia engedte, egy-egy nagyobb buli is belefért az óévbúcsúztatón. Megtudtuk: a barátok és az osztálytársak java része is megy szórakozni, akár Budapestre is. Bízik benne, hogy mindenki nagy felelősséggel és odafigyelve teszi mindezt. 

– Hogy hol szilvesztereznék, ha tehetném? – kérdezett vissza. – Akkor is csak egy szűk baráti körben lennék, bárhol. 

Az egyik legemlékezetesebb szilvesztere – a tavalyin kívül – a 2019-es volt, mert az igazi házibuli volt, ahová elengedték a szülei. Mint mondta, a nemesvámosi partin sokan voltak, és nagyon jól érezte magát. 

– Igen, oda kell figyelni a körülményekre, de szerintem már nemcsak a lányoknak, hanem a fiúknak is, mert vannak nagyon rámenős és kiszámíthatatlan lányok is – hívta fel a figyelmet Vivien. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában