Szalagosra sütötték

2022.01.31. 11:30

Balatonakali lányok érdemelték ki a fánkkirálynői címet

Fánkkirálynőket és forraltbor-főző királyt választottak Balatonakaliban, egy kitűnő hangulatú gasztronómiai versenyen a Fék kávéház és étteremnél, ahol a borkorcsolyák közül egy sajtos stangli bizonyult a legfinomabbnak. Tóth Dávid tulajdonos, főszervező azt mondta, a kitűnő hangulatú eseményt és fánkbált az egész éves helyi, illetve balatoni idegenforgalom érdekében, 17. alkalommal rendezték meg.

Kovács Erika

Forrás: Penovác Károly/Napló

Finomabbnál finomabb farsangi fánkokat, borkorcsolyákat és forralt borokat készítettek el az egész megyéből érkezett résztvevők, és közülük a legkiválóbbakat díjazta is a neves személyiségekből álló zsűri. Így Bene Sándor Venesz-díjas mesterszakács, az Első Magyar Fehérasztal Lovagrend gasztronómiai főkancellárja, Mayer Gyula, a Séf Szakképző iskola alapítója, hoteltulajdonos, Salánki Sándor borász, a tihanyi borrend alapító tagja, Punk Ferenc gyémántdiplomás gasztronómus, pincetulajdonos, Végh Endre, a balatonfüredi borrend tagja, pincetulajdonos. 

A forraltbor-főző versenyre 13 csapat nevezett, közülük öt arany-, öt ezüst-, kettő pedig bronzérmet kapott, a borfőző király címet a Tihanyi Levendula Klub nyerte el, a közönség díját a Czaun Pincészet vehette át. 

A farsangi fánksütésre nyolcféle édesség érkezett, a fánkkirálynőnek járó elismerést, illetve koronát Dinamit Trió néven három balatonakali lány nyerte el: Tóth Beáta, Mersics Barbara és Varga Franciska. A győztesek hat-nyolc centi átmérőjű, öt centiméter magas, aranybarna, könnyű és lágy fánkot sütöttek, egycentis szalaggal. 

A legfinomabb borkorcsolyát a 11-féle, édes és sós ízű sütemény közül Galgóczi Erika készítette el, aki apró sajtos stanglival nyert. 

A helybeli lányok a farsangi fánk fortélyairól lapunknak elmondták, a langyos búzalisztet átszitálták, illetve átszellőztették, majd langyos tejben felfuttattak egy kocka élesztőt. A tésztához tettek tojást, cukrot, pici sót, kevés rumot, és mindezt dagasztották. Fél óra múlva, amikor a tészta teteje szépen feljött, kifordították az edényből, és lisztezett deszkán kézzel még egyszer átgyúrták. Sodrófával körülbelül centis tésztaréteget nyújtottak, melyből korongokat szaggattak, amiket fél órán át pihentettek, majd a közepükbe ujjbeggyel kis mélyedést formáztak. A nem túl forró olajba a tésztapróba után kerültek a sütemények, amiket egy percig lefedtek, majd fedő nélkül gyorsan átfordítva, aranybarnára sütötték a fánkokat.    

A híres balatonakali közösségi gasztronómiai eseményt legkevesebb félezer ember kereste fel, ahol elfogyott 900 darab fánk, és megfőztek 400 liter bort. A kitűnő hangulatról Kovács Krisztián, azaz Kiki kisbíró is gondosodott, végig retró muzsika szólt, mindemellett népi vetélkedő, táncház is várta a vendégeket, akiket este fánkbállal is megajándékoztak, a Koktél Band közreműködésével.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában