Szükség van az ilyen rendezvényekre

2022.01.06. 18:00

Forraltbor-főző versennyel köszöntötték az új évet Lovason

Huszadik alkalommal szerveztek forraltbor-főző versenyt Lovason, amit a Templom téren tartottak meg újévkor szikrázó napsütésben, tavaszias időben. Fazekas Gábor alpolgármester szerint a közösség életében nagy szükség van ezekre a rendezvényekre.

Kovács Erika

Csiszár Péter hegybíró (b), Vajda Ákos, a Csopak Környéki Borút Egyesület elnöke és Tóth János, a verseny első helyezettje

Forrás: Önkormányzat/Sárdi Máté

A jó hangulatú programot az önkormányzat és a Csopak Környéki Borút Egyesület szervezte meg. Azt mondták, tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt az esemény, így most az emberek nagyon várták, hogy ismét együtt köszöntsék az új évet. 

Lovason 2002 óta rendezik meg a forraltbor-főző versenyt, illetve az év első eseményét, melynek ötletgazdája Both Gábor szobrász, borász, aki egyben a zsűriben is helyet foglalt. A bírálóbizottságot még Englert Dezső, a Balatonfüred-Csopak Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke és Csiszár Péter hegybíró alkotta. Utóbbi volt a zsűri elnöke, aki elmondta, szó szerint nehéz helyzetbe kerültek, mert a csapatok nagyon ízletes, finom borokat készítettek. Hangsúlyozta, hogy a forralt bor alapanyaga elsősorban a fehérbor. A cukron kívül a kondérba citromhéjat, szegfűszeget és fahéjat kell tenni. Felhívta a csapatok figyelmét arra, hogy az ital ne legyen túl fűszeres, maradjon meg benne a bor kellemes aromája. A jó hangulatról Kovács Krisztián “Kiki” népi kikiáltó is gondoskodott, aki táncházba hívta az embereket.

Többen izgatottan várták az eredményhirdetést, melyet Csiszár Péter tolmácsolt, dobpergés kíséretében. Idén az első helyet Tóth János és csapata szerezte meg, egyben a vándorkupát is, melyet egy évig megőrizhet. Őket követte Ács Károly és csapata, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Tóth Lászlóék léphettek fel, a közönségdíjat Spirk Lászlóék kapták. 

Fazekas Gábor alpolgármester újévi köszöntőjében hangsúlyozta, mindenki nyertese az eseménynek, mert gyönyörű időben finom forralt borokat kóstolhattak az emberek, zsíros kenyér és házi pogácsa kíséretében. - Ismét bebizonyosodott, hogy szükség van az ilyen és ehhez hasonló rendezvényekre, melyek összehozzák a közösséget, illetve az embereket - hangsúlyozta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában