Mesébe illő barátság a Balaton-parton

Különleges kapcsolat fűzi össze Júliát és a hattyút Balatonfüreden. A madár néhány hónapos kora óta ragaszkodik a lányhoz és Balatonfüredhez. Barátsága Júliával mesébe illő. 

– Több mint tíz éve járok Balatonfüredre Budapestről, a balatoni város a szívem csücske. Nekem a kikapcsolódást soha nem a strandolás és a bulizás jelentette, hanem a part csendje, szépsége és nyugalma, ahol mindig szívesen töltöttem az időt a madarakkal, gyönyörködtem, fényképeztem a napfelkeltét, a naplementét, a hattyúkat, a kacsákat és a sirályokat. Nekem ők adták a feltöltődést. Nagyon nagy a kontraszt a mai világ és az állatvilág között, nekem ez a nyugalom és elvonulás a balatonfüredi parton nagyon nagy ajándék – utal élményeire Pogár Júlia. 

Így folytatja, minden évben elképesztő élményekkel, történetekkel gazdagodott. Az ember a hattyú láttán mindig csak azt gondolja, egy fehér madár. Aztán amikor elkezdi őket tanulmányozni, odafigyel rájuk, egyenként megismeri őket, mennyire érzékeny, finom lelkű élőlények, és mennyire próbálják az embert megérteni, egészen megdöbbentő mindezt megélni! 

Júlia a járvány óta még több időt tölt Füreden, tavaly már februárban is a városban tartózkodott. Akkor is lesétált a partra, ahol látta, az egyik hattyú magányosan úszkál a vízen; fiatal volt, ugyanis szürke tollat viselt, 2020 májusában kelhetett ki. Balatonfürednek van egy Öreg nevű, 12–13 éves hím hattyúja, és amikor a párja lerakja a tojásokat, szinte megközelíthetetlen a partszakasz, mert védi a tojásokat. A fiatal madarat valószínűleg elzavarta, így úszkált távolabb a kis szürke hattyú. 

(A videót Józsa-Dézsi Emese készítette.)

– A szürke hattyúkra jellemző, hogy félénkek, ő viszont nem ilyen volt. Többször mentem arrafelé, ahol úszkált, aztán egy napon azt vettem észre, hogy megismer – jegyzi meg Júlia, aki mindig vitt neki kukoricát, mert ezzel lehet etetni ezeket a madarakat. Aztán egy napon az említett partszakaszon kiment a vízből Júliához, és attól kezdve nagy bizalommal van iránta. Adódott, hogy másfél-két órát is kint maradt vele a parton. A madár azt szerette, ha leguggol hozzá, mert akkor szemmagasságban vannak egymással. Adódott, hogy a lány valamire ráült, akkor a hattyú elé állt, ránézett, és a nyakát nyújtogatta a föld felé. Elsőre nem lehetett tudni, mit akar, aztán látszott, azt szeretné, hogy guggoljon le hozzá. Aki látta, csodálta ezt a különleges barátságot. Aztán a hattyú azt is megengedte Júliának, hogy hozzáérjen, megsimogassa, majd a madár incselkedett vele, húzogatta a kabátját, a karját, majd a nyakát nagy szeretettel Júlia nyaka köré tekerte. Nagyon szerette a szelfifotózást, akkor valósággal produkálta magát, és imádta azt is, ha a hasát simogatta. 

Így kialakult közöttük egy játék, és a hattyú mindig nagyon ügyelt arra, hogy a lány arcát vagy nyakát ne érintse meg, nehogy fájdalmat okozzon, ami egészen kivételes intelligenciára vall. 

– Ott guggoltunk egymással szemben, és csak nézett, ez valami hihetetlen érzés volt! Máskor láttam, ahogy érdeklődve tekint a sapkámra, ha nem a megszokottat viseltem. Amikor hordani kellett a maszkot, elcsodálkozott, látszott rajta, hogy azt gondolja: „ez meg micsoda?” – fogalmaz Júlia, majd így meséli tovább: mindez számára akkora élményt adott, hogy naponta többször is lement a partra, hogy találkozzon a hattyúval, amelyet sokszor fotózott is a napfelkeltében. 

Nagyon érdekes volt, amikor egyszer indulás előtt lement hozzá, és a madár érezte, hogy elutazik. Hiába vitt neki kukoricát a lány, a madár bevette a csőrébe, de nem nyelte le, hanem szétszórta. Leült Júlia lábához, nem mozdult onnan, érezte, hogy el fog utazni. Aztán induláskor húzta a lány nadrágját, hogy maradjon. Amikor végül visszament a vízbe, onnan is őt nézte, hogy ott van-e még. Ez a hattyú mindent megfigyelt, mindent megtanult az embertől, sok szokást átvett, olyan volt, mint egy gyermek. 

Elképesztő az is, hogy a Kishölgy féltékeny volt a lány barátjára, ha ugyanis vele ment le a partra, a hattyú kedvetlenül kiment, üdvözölte őket, tudta, hogy a szereteten most osztozni kell, és néhány perc múlva már ment is vissza a vízbe, ahonnan nem lehetett már kicsalogatni. Amikor Júlia a barátnőivel ment le hozzá, akkor ismét minden rendben volt, mert érezte a madár, hogy az összes szeretet és figyelem ismét csak rá irányul, ami hihetetlen érzékenységre és értelemre vall. 

A hattyú különleges érzéseit mutatja az is, amikor mellette a parton néhány fiatal nyári lúd csibe sétált, és megérkezett Júlia, azonnal csipkedni kezdte őket a hattyú. Azt is nagyon nehezen viselte, amikor a lány kezébe vette az egyik kiscsibét, a hattyú azonnal odament, és át kellett ölelni őt is. 

Adódott, hogy a madár el-eltűnt kisebb-nagyobb időre, aztán tavaly áprilistól augusztusig nem találták sehol. Júlia remélte, semmi probléma nincs vele, de augusztusban már kicsit feladta. Aztán augusztusban egy napon, egy másik füredi partszakaszon Júlia egyszer csak meglátott egy tollászkodó gyönyörű hattyút, és a lány azonnal tudta, ő az. A köztük kialakult különleges hangon szólt hozzá, mire a madár „visszaköszönt”, abbahagyta a tollászkodást, és elindult Júlia felé, aki a világ legboldogabb emberének érezte magát, hiszen ott folytatták a barátságot, ahol abbamaradt. Megható, hogy a Kishölgy egy sérült lábú hattyúval húzódott vissza egy nyugalmasabb partszakaszhoz, amelyet biztosan védelmébe vett. Utóbbit Júlia egyik ismerőse állatorvoshoz vitte, a madár jelenleg is lábadozik. 

A Kishölgy különlegességét jelzi az is, amikor mások, látva, mennyire barátságos Júliával, szerették volna megsimogatni, ám a madár elment onnan, nem engedte meg. Különleges érzés, amikor az állatok eldöntik, kit engednek magukhoz közel. 

Júlia a minap is találkozott kis barátjával, és abban bízik, nemsokára ivarérett lesz, amikor együtt lesz más hattyúkkal, és nem egyedül úszkál, sétál. A lány saját kutyájánál, illetve az állatoknál azt tapasztalta, ha valamelyik kíváncsibb az emberre, több van benne, akkor társaival nem annyira érti meg magát, inkább az ember társaságát keresi. – Mit jelent nekem ez a kapcsolat, barátság a hattyúval? Életre szóló, különleges élményt, amit nem lehet szavakba önteni – fogalmaz Júlia.