Segíthet a gyerek a szülőnek, de főleg magán segítsen

– Az utóbbi évtizedekben jellemzően mindenben kiszolgálták gyerekeiket a szülők. Szállítják őket mindenhova. A család élete aköré szerveződik, arról szól, mikor hova kell különórákra vinni őket. Régebben, negyven-ötven éve ez nem okozott gondot. Kénytelenek voltak önállóbbak lenni a kisiskolások. Akkoriban elképzelhetetlennek számított, hogy egy első vagy második osztályos ne maga végezze el a reggeli feladatait és ne egyedül menjen el az iskolába. Manapság ennél jobban óvják őket, viszont a kicsik önállótlanabbak. Az persze érthető, hogy a szülőknek több veszélyre kell gondolniuk, mert tényleg több leselkedik a gyerekekre. Megváltozott a világ, nagyobb a forgalom, több a jármű. Viszont vannak szerepek a családban, amiket érdemes leosztani. S akkor a csemetékre is jut azokból. Ha az életkoruknak megfelelőket kapnak és elvégzésük után elismerést, az sikerélményt okoz nekik. Persze nem arra kell gondolni, hogy a nagytakarítást bízzuk rájuk vagy a főzést, de például levihetik a szemetet és a saját szobájukban elrakodhatnak, a helyükre tehetik a játékokat. Az már ötéves kortól, az óvodásoktól elvárható, hogy pakoljanak el maguk után. Ez lehet az esti programjuk, rutinjuk része – sorolta Kardos Klára veszprémi klinikai szakpszichológus. Azt szintén javasolja, hogy mielőbb egyedül fürödjenek meg a kicsik. Persze egy hosszú hajú lány a hajmosás során sokáig segítségre szorulhat. De a pizsama felvételéhez nem kell a szülő.

– Ahogy idősödik a gyermek, annál inkább elvárható, hogy besegítsen a teendőkbe és ez nem elsősorban azért fontos, mert így a szülők dolgát megkönnyíti. Főként azért lényeges, mert minél több dolgot maga megold, annál jobban érzi magát, annál kompetensebbnek érezheti magát a saját életében – szögezte le a szakértő. Hozzátette, hogy megfelelő kommunikációval lehet erre motiválni, el lehet neki mondani, hogy ügyes, hogy rá merünk bízni feladatokat és bevonhatjuk a közös munkába.Kardos Klára  magyarázata alapján a gyerekek jellemzően irigylik a felnőtteket, azt, ahogy élhetnek, ha pedig hozzájárulhatnak az ő munkájukhoz, akkor megélhetik a vágyott sikerélményt. A példamutatás számít leginkább. S ismételten érdemes kihangsúlyozni az életkorhoz, az érettséghez – ami egyénenként eltérhet – igazított teendőket. Ha olyat kap a kicsi, aminek meg tud felelni, amit kielégítően el tud végezni, akkor érdemes ebben megerősíteni, azaz dicsérni, s akkor tölti el a későbbi sorsa szempontjából fontos elégedettség.

A felelősség tekintetében szintén a gyerek korához, érettségéhez kell szabni a ráosztott feladatokat. Azt nem kell eltitkolni előle, hogy olykor a felnőtt is elfelejt megtenni dolgokat, de olyankor gondolkozhat a helyzet megoldásán. Az előfordul a szülővel is, hogy nem teljesíti, amit kellene vagy nem sikerül neki a legjobban – ilyen az élet –, de a lurkók láthatják, hogy törekszik rá. Azon is segít a szülő megfelelő hozzáállása, hogy a gyereke ne érezze nyűgnek például a mosogatást. Kardos Klára a családterápiák során tapasztalta, hogy ha elkezdenek beszélgetni arról a családtagok, ki mit vállalna, mit tudna megtenni, akkor a gyerek el meri mondani, mit végezne el szívesen. Ha ő kezdeményezi, mi juthatna rá, akkor magáénak fogja érezni a feladatot. A pszichológus szerint ennek nyomán jellemzően büszke is a saját házi munkaköreire, ragaszkodik azokhoz.

A mintakövetés mindennél erősebb, hatékonyan vezet eredményre. Rávezetést jelenthet az önállóságra, ha eleinte együtt tereget az anyukájával egy kislány. Akkor óhatatlanul eltanulja a szükséges fortélyokat. Az elismerésnek pedig őszintének kell lennie. Nem szabad a szülőknek e téren túlzásokba esniük, hurrázva ugrálniuk már akkor, ha kirakta a tányér mellé a kanalat a kicsi. Gyakran előfordul, hogy az édesanya hiába csomagolja be rendszerezve a gimnazista fiának a holmijait a bőröndjébe elutazásaikor, már összedobálva jutnak haza. Aztán felnőttként mégiscsak a mama példáját követi a férfi. Ilyenkor arra kell gondolni, hogy a serdülőket nehéz bármire rávenni, olyankor falakba, ellenállásba ütközik a jó szándékú szülő. Ám, ha a tini túljut a lázadó korszakán, viszi tovább az otthonról örökölt hagyományt, úgy rak maga körül átlátható rendet, ahogy korábban látta. Biztatni lehet, erőltetni nem szabad, az épp ellenkező hatást vált ki. Attól csak még sikertelenebbnek, szerencsétlenebbnek érezheti magát. Arra gondolhat, képtelen bármire is. 

– A jutalmazásnak és a büntetésnek nagy szerepe lehet az önállóságra nevelésben. Például, ha eléri a kitűzött célt a gyermek, akkor ajándékot kaphat. Ha nem, akkor meg lehet vonni tőle egy időre kedvenc tevékenységét, de sosem a szeretetünket. Időt, energiát kell fektetnünk abba, hogy gyermekünk minél több mindent maga tudjon elvégezni. Eleinte ugyanis, amikor még kezdő valamiben, sokkal tovább fog tartani a közös munkavégzés. Anyukák szokták mondani, hogy mire elmagyaráznának valamit a férjüknek vagy a csemetéjüknek, addig meg is tehetnék. Sőt, hamarabb. Állandó rohanásban vannak, de ez nem jó hozzáállás. Hosszútávon nem térül meg, sőt, árt. Ha azt szeretnék, hogy gyermekük fontosnak érezhesse magát és későbbi felnőttléte során ne legyenek gondjai, akkor a kezdeti ügyetlenkedésre rá kell szánniuk az időt. Akkor, mire megnő a lányuk vagy a fiuk, érezheti, hogy számos helyzetben a kezében van a megoldás. Tudni fogja, mire van ráhatása, mit befolyásolhat. Megoldási, megbirkózási stratégiákkal fog rendelkezi, ami például pandémia idején is fontos – hangsúlyozta Kardos Klára.