Kiállítás nyílt a pályaművekből

2022.02.03. 17:00

Építészeket díjaztak Badacsonyban

A Badacsony és térsége Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. és a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) szervezésében nyitották meg a Badacsonyi kulturális és turisztikai központ 2021 című építészeti pályázat műveit bemutató kiállítást szerdán a Hableány Étteremben. Ezzel együtt a pályázat eredményeit is kihirdették.

Szijártó János

A február 13-ig megtekinthető kiállítást Navracsics Tibor kormánybiztos nyitotta meg

Forrás: Szijártó János/Napló

Navracsics Tibor kormánybiztos úgy fogalmazott, Badacsony olyan különlegessége hazánknak és a világnak is, amely fokozott felelősséget ró az itt élőkre és a döntéshozókra. Mint mondta, a fiatal építészek lehetőséget látnak Badacsonyban, és a pályázat kiíróinak is jár az elismerés, amiért teret adtak az alkotóknak a bemutatkozásra, a kibontakozásra, akik szemmel láthatóan éltek is ezzel. 

Forrás: Szijártó János/Napló

Krisztin N. László polgármester hangsúlyozta, a művek úgy adtak valami újat Badacsonynak, hogy közben a hagyományokat is megőrizték. A rendezvényen Brájer Éva, a Badacsony és térsége Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. vezérigazgatója elmondta, innovatív építészeti-tájépítészeti eszközökkel megfogalmazott javaslattételt vártak egy kulturális és turisztikai központ létesítésére vonatkozóan. 

Forrás: Szijártó János/Napló

Az eredményeket Dévényi Sándor Kossuth- és Ybl-díjas építész, a bíráló bizottság társelnöke ismertette, illetve értékelt még Turi Attila Kossuth- és Ybl-díjas építész. A felhívásra 35 pályamű érkezett, a legjobb értékelést Varga Lívia Noémi és Für Ivett kapta. Elismerésben részesült Farkas Ádám, Nagy Gábor, Csépke Tamás, Bögös András, Dancs Tamás, Zilahi Péter, Balogh-Szabó Péter, Nagy Balázs, Marosán Anna, Blaubacher Pál, Bönde Tamás és Samicskov Milán. 

Forrás: Szijártó János/Napló

Az MMA Építőművészeti Tagozat különdíját Bognár Melinda Zsófia és Rab Enikő Sarolta kapta, a Badacsony és térsége Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt. különdíját Bozsik Máté, Gyökér András és Losonczi Júlia vehette át. A kiállítás február 13-ig tekinthető meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában