Tündérszépek

2022.02.04. 17:30

Folytatódik a Tündérszépek válogató – Magabiztosságot és önbizalmat szereznek a versenyzők a fotózás alatt

A Tündérszépek 2022 verseny továbbra is gőzerővel halad, a Napló munkatársaiból összeállított csapat nap mint nap azon dolgozik, hogy minél jobb portfólióval indulhassanak el a jelentkezők a közönségszavazáson.

Horváth Virág

Fotó: Pesthy Márton/Napló

Decemberben indult a nevezés Tündérszépek 2022 szépségversenyünkre, ahol Veszprém megye és az ország legszebb lányait keressük. A helyi szerkesztőségből felállított zsűri csak a legszebb 30 lánynak ad lehetőséget a versenyben. A szépségverseny fotózása megkezdődött, a kiválasztott lányoknak a Napló fotósa egyedi portfóliót készít a Fantázia Fotóstúdióban.

Legutóbbi versenyzőnk, a 24 éves Komáromi Bianka leküzdve bátortalanságát idén nekivágott a Tündérszépek jelentkezésnek. Helyesen is tette, hiszen a Napló zsűrije pedig egyöntetűen be is szavazta a versenybe. – A versenyre az egyik legjobb barátnőm unszolására jelentkeztem, akivel van egy közös tetoválásunk is. Már tavaly is szerette volna, hogy jelentkezzek, de akkor még bátortalan voltam. Szeretném levetkőzni azokat a kétségeimet, hogy mindig mások véleményét tartsam szem előtt. Folyton azon aggódok, hogy mit gondolnak rólam mások. Ezért is jelentkeztem most – mesélte el a Napló kérdésére Komáromi Bianka. 

A versenyre saját portfólióval is lehet nevezni, de ha erre nincs lehetőség, a Napló stábja is elkészíti a jelentkezők számára egyedi portfóliójukat. Bianka is szeretett volna részt venni a fotózáson, amit egyáltalán nem bánt meg, elmondta, nagyon jó hangulatban telt a munka, és mindenki nagyon segítőkész volt vele. 

Érdemes nevezni, hiszen a Tündérszépek 2022 Szépségverseny győztesének főnyereményei egy külföldi nyaralás 2 fő részére (repülőjeggyel, szállással legalább 4*szállodában, ellátással, utazási költséggel) 1 000 000 Ft értékben, egy db 200 000 Ft értékű mobiltelefon és egy szépségápolási csomag 30 000 Ft értékben.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában