22 csapat nevezett

2022.02.03. 12:00

Ha február, akkor Vámosi Lencse- és Hurkafesztivál

A járványügyi szabályok betartásával, két sátorban fogadják majd a résztvevőket, illetve az érdeklődőket a már kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Vámosi Lencse- és Hurkafesztiválon, február 12-én, szombaton. Emellett az új sportcsarnokban színpadi szórakoztató programok és termelői vásár is várja a fesztiválra érkezőket.

Molnár Sándor

A 2020-as lencse- és hurkafesztivál főzőversenyének eredményhirdetésén a résztvevők

Forrás: önkormányzat

Sövényházi Balázs polgármestertől megtudtuk, hogy összesen 22 csapat nevezett a hurkakészítő, illetve lencseételfőző versenyre. A helyi, illetve környékbeli civilek, baráti társaságok alkotta, illetve céges csapatok sorában lesz sok visszatérő. 2022-ben is főznek majd a sólyiak, a Pannon Egyetem csapata, motoros klubok képviselői, a Veszprémi Jeruzsálemhegyi Baráti Kör tagjai, de eljönnek 15-en a polgármesterek is, és a testvértelepülésről, Tusnádról is érkeznek főzni. 

Kísérőprogramként a sportcsarnokban, a Vásártéren 45 termelő, illetve kézműves kínálja majd a portékáját. Ugyanitt, a színpadon változatos programokkal várják a közönséget. Emellett lesz ugrálóvár és gyereksarok is. 

A népszerű rendezvény kapcsán a polgármester elmondta még, hogy tavaly megkérdezték a látogatók véleményét a fesztiválról. Az építő jellegű kritikákból kiderült, hogy sokan szerették volna megkóstolni a főzőversenyen készült ételeket. Az idei fesztivál egyik újdonsága ezért az lesz, hogy a csapatok 10-10 adag ételt leadnak a szervezőknek, és az önkormányzat munkatársai 13 órától kóstolóval kínálják majd a vendégeket. A másik újdonság pedig a főzőshow lesz a színpadon. Kocsis Bálint séf vámosi alapanyagokat is felhasználva készít majd egészséges és finom ételeket. 

Forrás: önkormányzat

A IX. Vámosi Lencse- és Hurkafesztivál 2022. február 12-én, szombaton 10.30-kor kezdődik a köszöntőkkel. 11 órától fellép a Mézengúzok Gyermekzenekar, majd délben Kalló Zoltán Prima-díjas előadóművész és zenekara játszik. 13.30-tól Kocsis Bálint főzőműsora jelentkezik. A hurkakészítő, illetve lencseételfőző verseny zsűrizésére 14.30-tól kerül sor. 15 órától színpadra lép a Balatonfüred Néptánc Együttes, majd 15.30-tól a vámosi Lencseszemek Asszonykör is. 16 órakor tartják a főzőverseny eredményhirdetését. 17.30 -tól Tihanyi Tóth Csaba operettműsorát láthatják, Borban az igazság címmel. A zenés programok zárásaként 19 órától a Retro Duo játszik. A fesztivál kísérőprogramjaként lesz még állatsimogató és pónilovaglás is, 10-től 17 óráig. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában