Tizenegy nevező nedűit értékelték

2022.03.04. 09:00

Borversenyt tartottak Vináron

Immár 21. alkalommal rendeztek borversenyt Vináron, az alkalmon fiatal borászok is képviseltették magukat.

Polgár Bettina

Az esemény alkalmat nyújtott a beszélgetésre, a tapasztalatcserére

Forrás: önkormányzat

Az eseményen Horváth Csaba, Vinár polgármestere köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta, a koronavírus-járvány miatt tavaly nem volt lehetőség a borverseny megszervezésére. Kiemelte, külön öröm, hogy idén számos fiatal is részt vett a programon.

- A borkészítés egykor az őseink egyik fő foglalkozása volt, nem véletlen, hogy a címerünkben is megtalálható a szőlő – tette hozzá a polgármester. Megtudtuk tőle, a zsűri összesen 11 nevező borait értékelte, vörös- és fehérbor kategóriában.

Vörösbor kategóriában első helyen végzett Horváth Csaba, második lett Bokodi Mihály, harmadik helyezést ért el ifj. Bokodi Béla. Fehérbor kategóriában Várnai Béla nyert, második lett Ősze Zoltán, harmadik helyen zárt Erdély Gábor. Az 2021. év bortermelője Várnai Béla lett, aki a zsűri legmagasabb pontszámát kapta fehérborára. 

Várnai Béla, a 2021. év bortermelője és Horváth Csaba, Vinár polgármestere

 Forrás: önkormányzat

Az esemény alkalmat nyújtott a beszélgetésre, a tapasztalatcserére. A borversenyt jó hangulatú közös vacsora kísérte. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában