Micsoda élmény!

2022.03.26. 17:46

Síelés hazai pályán, nyárias időben

Szikrázó napsütésben, lenge viseletben lehetett síelni az eplényi arénában március 25-én, erről képet is küldött Kovács Alfréd, aki Terézzel, a feleségével együtt élvezte a mozgást, a bakonyi kristálytiszta levegőt, a frissen ratrakolt, kitűnő minőségű pályát pénteken reggel.

Kovács Erika

Kovács Alfréd a nyárias időben, kitűnő körülmények között síelt az eplényi arénában, március 25-én, pénteken Fotó: Családi

 Arról is beszéltek, hogy minden elismerést megérdemelnek a pálya üzemeltetői, akik korábban a mínuszokban bőven gyártották a havat, így még a nyárias időben is lehet síelni hazai pályán, a gyönyörű Bakonyban. Egész délelőtt élvezetes köröket tettek meg az arénában, Alfréd rövidnadrágban és feltűrt pulóverben síelt, így élvezte a mozgást, a táj lenyűgöző varázsát. Elmondták, amikor nyugdíjba mentek, akkor tanultak meg síelni, mellyel hatalmas élményt kaptak az élettől. Azóta minden nap már a reggeli nyitásra megérkeznek, majd addig síelnek, amíg jól esett. Külön öröm számukra, hogy a pályán találkoznak, jókat beszélgetnek a barátaikkal, és a közös érdeklődés is összeköti őket. Így együtt a havas környezetben, friss levegőn, kitűnő hangulatban ünneplik meg egymás születés és névnapját.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában