Visszaszámlálás

2022.04.23. 12:00

Három nap múlva kezdődik a VEN: Bemutatkozik a VENcanto

Az utóbbi hetekben egyre több nem e világi és éteri lény lepte el Veszprém utcáit. Idegen országok hercegei és senoritái gyűltek össze, hogy részt vehessenek a három éve várt VEN-en. De mi is az a VEN és miért várja ennyi fajta különleges népség?

Napló / Miháldinecz Fanni

VENcanto

Az első Veszprémi Egyetemi Napok 1969-ben került megrendezésre ezzel megalapítva az ország legősibb és legrangosabb hallgatói eseményét. A több, mint 50 éves rendezvény leginkább hallgatói csapatversenyekre épül. Az esemény előtt már 2-3 hónappal megkezdődnek az előkészületek, a csapatok filmet forgatnak, főműsort gyakorolnak, dalt írnak, vagy épp a VEN kocsmákat dekorálják. A hónapok leteltével aztán beköszönt a VEN és Veszprém egy teljes héten keresztül a hallgatói csapatoktól és az éjszakai koncertektől hangos.

Utoljára a hallgatók 2019-ben vehettek részt a programokban, amikor is a VEN 50. születésnapját ünnepelte. Tavaly azonban a pandémia helyzet miatt kénytelenek voltak elhalasztani az eseményt, így a XXIX. Veszprémi Egyetemi Napok 2022-ben kerülnek megrendezésre.

Ennyi gyorstalpaló után ismerkedjünk is meg kicsit jobban az idei jelöltekkel és csapataik témájával. Elsőként a VENcanto csapat jelöltjével Betícia Venna Esmeralda Natalia Cecilia Aurora Nacarino Tabarez Obrando Turquíával készítettem interjút. Őt követően a VEN Dizni Vityatigrise és az UniVENzum csapat AsztroDanija mutatkozik be. Zárásként pedig a VENtasy jelöltje Dori számol be a jelöltségről.

 

VENcanto

Honnan jött az ötlet, hogy jelöltként indulj?

Török Beatrix: Az ötlet onnan jött, hogy 3 évvel ezelőtt az első VEN-emen az AquaVEN csapatát erősítettem csapattagként. Akkor nagyon megtetszett a hangulata magának a VEN-nek, fantasztikus csapat része lehettem és szerettem volna újra átélni ezt az egészet kicsit jobban a kulisszák mögé nézve. Ez a gondolat még ott, 3 éve a színpadon állva megalakult a fejemben - miközben DesztillÁdit hallgattam ahogy próbálja elmondani a meg nem írt, el nem gyakorolt szűzbeszédét, hogy én egyszer, ha jelölt nem is, de kortes mindenképpen szeretnék lenni. Aztán így alakult...

Mik a legfőbb céljaid és motivációid?

Török Beatrix: Motivációm és célom az elején mindenképp ez a már átélt érzés újra élése volt egy új csapattal. Mostanra viszont ez már átalakult azzá, hogy ennek a fantasztikus csapatnak - akik mellém álltak -, egy olyan felejthetetlen és élménydús VEN-t adhassak, amit évek után is emlegetnek majd. Remélem élvezik minden percét mert ez értük, nekik van. 

Be tudnád mutatni kicsit a korteseket és a csapatod témáját?

Török Beatrix: Korteseink két csodálatos férfiú. Imrez és Pescador, amúgy hatalmas állatok a szó lehető legjobb értelmében. Imádom azt az energiát, amit visznek a csapatba, a random ötleteiket és hogy igazából fogalmuk nem volt mibe rángatom őket bele, de mosolyogva fogadták a kérést és azóta is megállás nélkül nyomják. Hatalmas köszönet nekik innen is. Los amo chicos. Akit még szeretnék megemlíteni itt, ő a koordinátorunk Dóri. Rengeteg háttér munkát visz a hátán és őszintén, szerintem mindhárman el lennénk veszve nélküle! Brutális, amit ő is belead ebbe az egészbe, és gigantikus hála és köszönet neki is! 

Honnan jött a téma ötlete?

Török Beatrix: Vizsgaidőszakban rátaláltam az Encanto mesére és mikor megnéztem egyből beleszerettem. Két vizsga között muszáj volt megnézetnem Dórival is, szóval vizsgám előtti este Encanto-t néztünk a koliszobában, kivetítve a szekrényekre felakasztott lepedőn. Én bőgtem, Dóriban pedig megformálódott a VENcanto név. Akkor még a mesét vettük alapul, de kis segítséggel tovább gondoltuk és kialakult a latin-amerikai téma. Persze mindenképp szerettük volna megszavaztatni a csapattal, hiszen kíváncsiak voltunk mindenki ötletére, puszta véletlen, hogy ez maradt a végleges. 

Mit üzennél a többi jelöltnek és csapatnak?

Török Beatrix: Annyit üzennék minden VEN polgárnak, hogy 53 évvel ezelőtt Veszprémi Egyetemisták megálmodtak egy olyan eseményt, ami Európában sehol máshol nem volt még akkor jelen. Ezzel elindítva egy olyan hagyományt, amit öröm tovább vinni és öröm részesének lenni. Élvezzük ki minden percét, és éljük át együtt a Veszprémi Egyetemi Napok varázsát! Mert tudjuk, hogy VEN van, volt lesz…

 

Forgalomkorlátozás kedden Veszprémben

Kedden a csapatok délben már a Kossuth utcán gyülekeznek, hogy megkezdődhessen a hivatalos „Bevonuló”. Április 26-án, kedden 13.00-14.00 óra között forgalomkorlátozásra lehet számítani a Kossuth utca és az Egyetem utca közti szakaszon a VEN csapatok hagyományos bevonulása miatt. A VEN-ezők célja, hogy a köztéri „akció” során minél jobban bevonják a városi járó-kelőket az egyetemi napok forgatagába. Kedden 15 órától a B aulában megkezdődnek a csapatok kortes programjai.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában