Babusgatás, anyai érintések, ízemlékek

2022.05.01. 11:30

A népi világban is volt túlféltő és ridegnek tűnő szülői magatartás

Amikor több generáció élt együtt, könnyebb lehetett az anyai szerepet megélni, volt kitől tanácsot kérni, segítségre számíthatott a fiatalasszony. Viszont saját elképzeléseinek, a manapság sokra értékelt anyai ösztönösségnek gátat szabott a családi kontroll, a nagymamák, a sógornők, a többi női rokon „Azt nem úgy kell, nem úgy szoktuk…” kezdetű mondata. 

Rimányi Zita

Karsai Henriett néprajzkutató

Fotós: Pesthy Márton/Napló

Azt, mennyire meghatározó az anyaság, mi sem bizonyítja jobban, hogy a pszichológusok jelentős része a különböző lelki eredetű problémák diagnosztizálását az anya-gyermek kapcsolat vizsgálatával kezdi. A különböző személyiségtípusok és a másolt minták eredményeként a hagyományos világban is volt túlféltő édesanya és a külső szemlélőnek ridegnek tűnő szülői magatartás. A közösségi szabályok egyrészt támogatták a megoldáskeresést, másrészt kontrollálták a viselkedést, jelezték, ha a normáktól eltért valaki. Például az első gyermek megszületése után, már nem viselhettek a nők élénk, világosabb színű menyecskeruhát, az öltözet színének változása viselőjének családi állapotát követte. 

Manapság is van tanulsága annak, amit L. Karsai Henriett néprajzos muzeológus, a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum osztályvezetője mondott el lapunknak a magyar népi kultúrában jellemző anyai szerepről. Anyák napja kapcsán kértük a kutató tájékoztatását, ugyanis hazánkban május első vasárnapján ünnepeljük. Idén így elsején. Először Magyarországon 1925-ben tartották meg. Ám az anyák köszöntésére a népi világban szintén volt példa. A keresztelő végén a katolikus szertartás szerint megáldják az édesanyát az oltár előtt. A lakodalom egyik kiemelt részében pedig a menyasszonyt és a vőlegényt külön-külön elbúcsúztatják az édesanyjától, megköszönve fáradozását. Ugyanis az anyai szeretetnek, jóságnak, gyöngédségnek köszönhető, hogy a társadalomban nem csupa pszichés problémával küzdő egyén nőtt fel. 

Rongybabák, mintaadás

Az édesanyjához a legtöbbünknek ízemlékei kötődnek, fel tudunk sorolni olyan ételeket, amiket csak a mi mamánk tudott igazán jól elkészíteni. Ilyen történetek minden családi legendáriumban találhatók. Az anyai szerepre a lányok már pici gyerekként készültek, majd fiatal nőként. Gyakran a stafírungba kerültek az életük fontos eseményeihez kapcsolható textilek. Emellett a paraszti világban a gyermekek a munkára, a szülői szerepre nevelő játékokat játszottak, játékaik nagyrészt a szüleik használati eszközeinek kicsinyített másai voltak. A lányok úgy ringatták rongybabájukat, mint anyukájuk a kistestvérüket. Akkoriban jellemzően 17 és 20 éves koruk között mentek férjhez, gyakran igen fiatalon váltak anyává. 

Mondókázás munka közben

Az anyaság megélésére a gyermekágyi időszak adott lehetőséget, akkor kicsit kímélték a fiatalasszonyt, a család ellátását átvállalták a rokonok, a komák. Azután szerepük leginkább kötelességek teljesítésére és problémamegoldásra korlátozódott, ritkán adódott alkalom az érzelmek pozitív megélésére. Ugyanakkor szép példákat sorolnak a gyermekéletről szóló írások a csecsemők ölbe vételéről, megnyugtatásáról. A mondókázással az anya az édes anyanyelvét is átadta újszülöttjének, a tájnyelvi minta a nyelvi készletbe már egészen pici kortól folyamatosan beépült. A dédelgetés, a cirógatás, a babusgatás, az apró érintések mind a szeretetteljes kapcsolatot tartották fenn, akkor is, ha azokra az édesanya munkája közben szánt pár pillanatot. Sokszor vitte magával oda kicsit, ahol feladatát végezte és a pólyásbaba biztonságban érezhette magát anyját látva, hallva, érintését érzékelve. A legjobb az volt, ha szívdobogását hallgatva tudott ellazulni, tudta a méhen belüli állapotot felidézni.

Félelmet feledtetően
Sajnos előfordult, hogy az anyának kellett az apai szigort, tekintélyelvet, esetleges durvaságot ellentételeznie vagy megakadályoznia. Sok visszaemlékezés szól az anyák vigasztaló, félelmet és borzalmat feledtetni próbáló szeretetteljes viselkedéséről. Főként a járványos, a háborús vagy egyéb abnormális körülményeket próbálták oldani. Ha valaki elveszítette édesanyját vagy édesapját, a szociális ellátások csekély mértéke miatt gyakran kapott mostohát, az özvegyen maradt szülő újraházasodása révén. Szép történetek vannak a mostohák, a nevelőszülők emlékéről, bár sok gyermekhez volt a sors mostoha, mert olyan anyát vagy apát kapott, aki nem tudta őt sajátjaként szeretni. Rendkívüli szereposztásnak számított, ha a nagyobb lánytestvér nevelte fel a kisebbeket, anyjuk helyett anyjuk lett, annak elvesztése után. A háborús időszakban pedig, mikor a férfiak nem tértek vissza a katonaságból vagy a hadifogságból, a legidősebb fiúra hárult a családfenntartói, az apai szerep.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!