Az édesanyák támogatása mellett kötelezte el magát a várpalotai Bálint Boglárka

Jelenleg facilitátorként segíti az egyesület munkáját, első műhelyét Várpalotán tartotta meg, a másodikra nemrég került sor, Dinnyésen. Az esemény után ültünk le beszélgetni vele a Vajky-kúriában.

Maga az egyesület az anyákra fókuszál, rájuk specializálódott. A gyermekvállalás időszakában, a várandósság, a szülés és a gyermekágy időszakában, valamint a kisgyermekes anyáknak nyújtanak érzelmi támogatást és információs segítséget. Erre azért is van kimondatlanul nagy szükség, mert társadalmunkban már nem működik a több generáció együttélése, a kisgyermekes családok el vannak szeparálódva, az anyaság pedig felnagyítja, kiélesíti és még nehezebbé teszi ezt az időszakot, az édesanyák magukra vannak hagyva érzelmileg, mentálisan és fizikálisan is. Szokták volt mondani, hogy egy gyermek felneveléséhez egy egész falu kell. Az a falu viszont nem csak a gyermeket nevelte fel, hanem egymást is megtartotta, ott voltak egymásnak lelkileg mindvégig. Az egyesületnek pedig ez a célja, hogy ezt a hiányt pótolják, rehabilitálják a női közösségeket. Ehhez nyújtott hatalmas segítséget az a pályázat, melynek eredményeképp egy tucat facilitátort tudtak képezni, akik az ország területét lefedve, EMMA Műhelyek keretében nyújtanak sorstárstámogatást az anyáknak. A program számukra teljesen ingyenes, valamint gyermekeikkel együtt vehetnek részt rajtuk. Rendkívül fontos, hogy tudják, nem kell maguk és gyermekük között választaniuk. Ezáltal biztosítanak számukra egy olyan biztonságos teret, ahol ki lehet mondani nem csak a jó dolgokat, de a nehézségeket is. Itt meghallgatásra lelnek és elismerésre mindazért a munkáért, amit belefektetnek abba, hogy szuper kis felnőtteket neveljenek a kis emberpalántákból. 

A műhelysorozat első állomása Várpalotán volt, ahol Boglárka él családjával. Másodjára Dinnyésre látogatott el, a helyi baba-mama klub vezetőjének meghívására. Hogy a legközelebbi hol és mikor lesz, az teljes mértékben az anyák igényeire van bízva. 

Boglárka 2016 óta dúla, az első gyermeke születése miatt fogott bele. Bár őt nem hagyták magára és többféle segítséget is megkapott, viszont azt tapasztalta, mások nincsenek ilyen szerencsés helyzetben, sőt. Többen még a legközvetlenebb környezetükben sem kapnak támogatást, vagy akár csak azt, hogy meghallgassák őket. Ez pedig motivációként hajtja őt nap-nap után. Mindig is szerette volna, hogy az anyákat meghallják, hiszen a szülővé válásnak ez egy nagyon fontos része. Ugyanis, ha nem tudnak róla beszélni, az sokszor képez a dúla szerint gátat abban, hogy a történeteiket fel tudják dolgozni és elfogadni. Hiszen a szülés története egy életen át elkíséri az embert, nem lehet elfelejteni. Hatással van a nőiességre, az anyaságra és a párkapcsolatra is. Boglárka, az első dúlai közösségi szereplésén szólalt fel egy 80 év körüli nagymama, aki sírva mesélte el, mi történt vele a szülőszobán. Ez az emlék azóta is hajtja őt, munícióként szolgál, amit szeretne beletenni az összes foglalkozásába, hogy az édesanyáknak ne csak évtizedekkel később legyen lehetőségük arra, hogy történetüket, és az ebből fakadó élményeiket ki tudják mondani, meg tudják élni minden vele járó fájdalommal, boldogsággal együtt.

A szülés egy univerzális esemény, ezért önmagában nem jó vagy rossz, hanem az határozza meg, hogy milyen a saját megélésünk, tapasztalatunk. Jó, ha különbséget tudunk tenni nehéz, illetve traumatikus szülés között. Mert egy szülés, lehet nehéz, de annak ellenére jó is, viszont egy traumatikus szülés nem igazán tud jó lenni. Utóbbiban az okozza a nehézséget, hogy bántották őket valamilyen módon, amivel nekik együtt kell élniük. Itt pedig nagyon fontos megjegyezni, hogy bár sokszor elbagatelizálják, de bántásnak minősül a verbális bántás is, nem csak a fizikai. A szülészeti erőszak az egyetlen olyan, ma még létező eleme a nőket érintő erőszaknak, ami társadalmilag elfogadott.

Boglárka szerint az is nagyszerű lenne, ha családi szinten lenne kezelve a szülés, hiszen ez egy családi esemény. Jó lenne, ha az apuka nem csak egy vállveregetést kapna, és sokkal többet is tehetne, mint hogy fogja az édesanya kezét.

Nem mindegy tehát, hogy szülés közben egy támogató környezet veszi körül az édesanyát, vagy úgy éli meg, hogy közben fél. Nem mindegy, hogy élhet-e a szabad pozíció választásával, vagy belekényszerítik egy olyan testhelyzetbe, ami csak megnehezíti a szülést. (A megfelelő pozíció segíteni tudja a vajúdást, ezáltal csökkenti a fájdalmat is). Az sem mellékes, hogy kap-e rutinszerűen mesterséges oxitocint az anya, hiszen a hatására olyan, egyéb hormontermelő funkciók állnak le, amik evolúciósan járulnának hozzá ahhoz, hogy egy szülés szép emlék lehessen. Ezek azok, amikről igazán nehéz beszélni, mert sok tényezősek, és nem az anyán múlnak.