Egészségmegőrző túra

2022.05.19. 09:00

Egymásba karolva sétálnak a jásdi nyugdíjasok

"Gyere Anna! Nincs kifogás, ma is megyünk" – így szólítgatják egymást, míg összegyűlik csoportjuk.

Rimányi Zita

Összeszokott kis csapat járja be a falu környékét minden délután. Középen Horváth Ferencné Anna

Forrás: önkormányzat, Jásd

Jásdi nyugdíjasok, öten-hatan, télen-nyáron naponta együtt sétálnak, jó három kilométert tesznek meg. Falujuk környékét, szép részeit járják be. Többségük elmúlt hetven éves, akad köztük nyolcvanon túli is. Páran közülük csak botra támaszkodva tudnak járni, mégsem hagynák ki a közös mozgást, hideg időben sem. Akinek épp fáj a dereka, az is többnyire kitart vagy csak rövidebb szakaszon tart társaival. Egymásba karolnak. 

Előfordul, hogy a sportpályát kerülik meg többször a nyugdíjasok, de szívesen megnézik Jásd utcáit, a közeli látnivalókat is. A helyiek már nem állnak meg mellettük autóval, hogy megkérdezzék, segítsenek-e, elvigyék-e őket, ismerik szokásukat. Turisták viszont szoktak tőlük útbaigazítást kérni. 

– Többünk már egyedül él. Délelőtt elvégezzük otthoni feladatainkat, ebéd után jön az egészségmegőrző séta. Kell erre ügyelnünk. Utána aztán jól elfáradunk, jól esik leülni, filmet nézni – mondta el Horváth Ferencné Anna a sétálóklub egyik tagja, aki felsorolta társai nevét. Összeszokott csapatukba tartozik Bákor Istvánné, Wachtler Lászlóné, Troják Józsefné, Tulisz Ferencné és Pribiczki Ida. 

Kora délután, általában egy óra körül indulnak el, bevett gyakorlat szerint egymást hívják, szólítják ki házaikból. Ezt már nem is kell előre egyeztetniük. Biztatásban, jókedvben pedig nincs hiány. Örömüket lelik a virágok, a dombok, a szépen rendezett házsorok látványában és közben van kivel beszélgetniük. Útközben így jó társaságban gyorsan telik az idő. 

Szép példája ez az egymásra figyelésnek, ezért másoknak is érdemes követniük a mintát, ezzel sokat tehetnek az idősek saját és társaik egészségéért. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában