Égbolt

2022.05.02. 18:00

Hajnali égi csoda: érdemes lesz korán kelni!

Érdemes lesz a következő napokban korán kelni, mert a hajnali égbolton napkelte előtt négy bolygót is láthatunk, mely nagy ritkaságnak, különlegességnek számít, közölte Kocsis Antal, a Balaton Csillagvizsgáló szakmai vezetője.

Kovács Erika

Forrás: pixabay.com

Azt mondta, körülbelül négy óra 45 perc és öt óra között a világosodó égen, kedden reggel keleti irányba, alacsonyan, alig öt fokkal a horizont felett a legfényesebb és a legközelebbi bolygó, a Vénusz fog ragyogni. Az Esthajnalcsillag néven is ismert égitesthez nagyon közel lesz a Jupiter. Az égitestek látszólagos mozgása miatt a két bolygó április 30-án volt a legközelebb egymáshoz, de május 1-jén reggel is még csak 20 ívperc választotta el a két fényes bolygót, mely a holdkorong méretének kétharmada. 

Közel egymáshoz. Szabad szemmel négy bolygót is lehet látni a napokban, hajnalban és tiszta időben

A még nem teljesen világos égbolton tőlük jobbra, jóval távolabb a délkeleti égen a Mars és a Szaturnusz bolygókat is meg lehet figyelni. Természetesen tiszta, derült égboltra van szükség a látványukhoz és jó kilátással a keleti, délkeleti horizontra. –A napokban szabad szemmel egyszerre négy bolygót is láthatunk, amelyek szépen kirajzolják az ekliptikát, fogalmazott a szakember.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!