Lángné Janni Gitka öröksége a segíteni akarás

A veszprémi kórházban kezdett a belgyógyászaton, majd az onkológiai osztály főnővére lett. Nyugdíjazása előtti tizennyolc évét az egyetemi orvosi rendelőben töltötte körzeti ápolóként, két évet rádolgozott és visszajárt a kardiológiára is. 

Mindenütt megtalálta a helyét, a segítés módját. Gondolkodásmódja rugalmas, mondja, mindig érzi az ember a változtatás szükségességét, mikor már úgy éli meg, hogy nem tud hatékony lenni, tovább kell lépni. Vallja, szemléletét édesanyjától örökölte. 

– Azért választottam az ápolói szakmát, mert úgy éreztem, ez nagyon közel áll hozzám. Az motivált, hogy segíteni akarok a betegeken. Úgy érzem, ez az anyai örökségem. Édesanyámék kilencen voltak testvérek, nem volt lehetősége, hogy szakmát szerezzen, dédelgetett álmait nem tudta megvalósítani. Ezzel együtt úgy élte az életét, hogy ha meglátott valakit, aki gyámolításra szorult, ott volt, segített. Számára is családi minta volt ez, nagyszüleim a kilenc gyermek mellett átmenetileg fogadott gyermekeket is gondoztak. Édesanyám ebből a környezetből jött, az ő génjeiket örököltem, ezzel indultam neki az életnek, édesapámtól pedig az óriási munkaszeretetét kaptam. Folyamatosan kell valamit csinálnom, nem érzem jól magam, ha nem tevékenykedek. Szeretem hasznosnak érezni magam. 

Gitka fiatal gyakornokként úgy gondolkodott, azt tudatosította magában: ha beadja az injekciót a betegeknek, kis fájdalmat okoz vele, de általa és minden cselekedetével az ő javukat szolgálja. Sokszor megviselte a lelkét az elmúlás, szinte saját gyászaként élte meg a hozzá különösen közel kerülő betegek elvesztését. 

Amikor nyugdíjba ment, úgy érezte, még van benne erő, az munkált benne, hogy még valamit kell tenni az emberekért. 

– Szeretem, sőt élvezem a kihívásokat. Néha ugyan azt gondolom, kell ez nekem? Persze hogy kell, nélkülük nem érezném jól magam. Az az ember vagyok, aki nem megy el a dolgok mellett, ha szembejön velem valami, törekszem a megoldásra. 

Amire nagyon büszke, az 1990-ben alapított Fagyöngy klub, mely 2013 óta egyesületi formában végzi elhivatott munkáját. Gitka vallja és hirdeti, gyógyult tagjaik példája erősíti a gyógyulásba vetett hitet és reményt ad a sorstársaknak. Előadásokat, önismereti, relaxációs tréningeket, gyógytornát, kirándulásokat szerveznek, önkéntes szolgálattal segítik rászoruló társaikat, tankonyhájuk az egészséges táplálkozást szolgálja. 

Figyelemfelkeltő programjuk egy évtizede a „Séta a nők egészségéért a mellrák ellen” mottójú városi séta. Mindennek mozgatórugója Gitka, bár nem győzi hangsúlyozni, együttes munka eredménye mindez. 

Tavaly óta az egyesület tiszteletbeli elnöke, bár változatlan odaadással dolgozik, de úgy érzi, teret kell biztosítani a fiataloknak. Teljesen elszakadni nem tudna. Mások segítése öröm számára. Ezt élte át az Ébredés – az új kezdet – Amikor az élet becsessé válik című kötetük megjelenésekor és kis üzletében, a műtött hölgyekkel való foglalkozás során. 

– Csodálom a hölgyeket, akik saját történetüket írták le, általa erőt, hitet sugározva, hogy ebből a betegségből meg lehet gyógyulni. Erőt meríthetek én is belőlük. A kis női gyógyászati üzletem nem éppen hagyományos. Mivel ez a betegség intim terület az érintetteknek, a célom, hogy érezzék a törődést. Beszélgetünk, tanácsokat adok, itt kitárulkoznak a betérők, érzik, hogy csak rájuk figyelek, kérdeznek, pozitív példákkal erősítem őket. A gyógyulásba vetett hit nagyon fontos. Ezt sugallom számukra, nekem meg örömöt okoz. 

A család erős támaszt nyújt Gitkának. Férje mindenben támogatja, a Fagyöngyben „családtag”. Két gyermekük, hat unokájuk van. 

– Büszke vagyok a gyermekeimre, akik megtalálták a helyüket az életben és szerető családot alapítottak. Ők is mindig támogattak a feladataimban. A szüleimnek – már nincsenek velünk – nyolc unokájuk van, és sorra jönnek a dédunokák. Mondtam is maminak, a nyomdokaiba léptem, nekik három gyermektől nyolc, nekünk két gyermektől hat unokánk van. Most jönnek azok az idők, mikor nekik nagyobb szükségük lesz rám, nagyon fontos, hogy mellettük legyek, ez óriási öröm. Lehet, ez azzal jár, hogy valamit megint el kell engednem. Nehezen teszem, de meg kell tennem, annak tudatában, hogy amikor elenged az ember valamit, jön más, új tennivaló.