Nagy invázió várható krumplibogarakból

Még alig virágoztak a cseresznyefák, a burgonya is a kosárban várta a kiültetést, amikor már utamba akadt a csíkos zekés rovarok egy-két hírnöke. Amúgy csinos bogár, kedves kortárs poé­támnak határozottan tetszik a külleme, Héderváron, ahol először fedezték fel hazánkban, bronzszobrot emeltek „tiszteletére”, Bartos Erika pedig „Döme, a krumplibogár” címmel saját illusztrálású mesekönyvsorozatában bájos történetet jelentetett meg róla, aminek ugyan semmi köze a Leptinotarsa decemlineata nevezetű rovarharamiához, viszont a gyermekek tudatába plántálja a flóra és fauna feltétel nélküli szeretetét. 
Az igazi krumplibogarak őshazája Amerika, ahol több mint 40 faj él, közülük is a legismertebb a Colorado burgonyabogár (helyi titulusa: Colorado potato beetle), amely a krumpli és a rokonságába tartozó növények (Solanumok) legádázabb kártevőjének számít a tengerentúlon is, pedig ott akad egy-két természetes ellensége. 
A Leptinotarsa decemlineatát Thomas Nuttal fedezte fel 1811-ben, de hivatalosan Thomas Say 1824-ben figyelte meg és vette lajstromba a Sziklás-hegységben talált Solanum rostratum nadálytőfajon. Az első jelentős burgonyabogár-járványt termesztett burgonyán (Solanum tuberosum) 1856-ban jelentették. A következő néhány évben már elképesztő károkat okozott, s közben gyorsan terjeszkedett. Az első európai kompániáját 1875-ben fedezték fel Angliában, s két év alatt Németországon keresztül megszállta Európát. Ezeket a gócokat felfedezésük után karanténintézkedésekkel és felszámolási kampányokkal nagyrészt kiirtották és távol tartották Európától egészen 1922-ig, akkor azonban Franciaországban önszaporító populációk alakultak ki. A bogár az intenzív védekezési műveletek ellenére gyorsan terjedt Európában is, Belgiumban és Spanyolországban 1935-ben, Hollandiában és Svájcban 1937-ben, Ausztriában 1941-ben, Magyarországon 1947-ben jelentették be először. 
A krumplibogárnak az őshazájában akad pár természetes ellensége. Közülük a leghatásosabb a tüskés katona­poloska, ami a leggyakoribb ragadozó bogár a tengerentúlon, és több ország is kipróbálta már a biológiai védekezési programok részeként. Az „orgyilkos” vagy kétszemű katona­poloska is kedveli a burgonyabogár petéit és lárváit, de éghajlatunkon nem telelnek át, minden évben újra kéne őket telepíteni. Bár hozzájuk hasonló ragadozó „büdösbogár” akad még néhány, jobban járunk, ha más módszereket keresünk. Nagyüzemi gazdálkodásban például bevált a vetésforgó, aminek a hatását fokozhatjuk az áttelelő bogarak forrásától való nagyobb távolsággal, ami a szakemberek szerint legalább 400-500 méter legyen, hogy a földből kikecmergő rovar ne azonnal a terített asztalon, a krumplibokor tövében találja magát. Apróbb gazdaságokban persze a vetésforgó kisebb hatású, mégsem elhanyagolható. Kiskertekben kedvező eredményeket értek el a burgonya és padlizsánültetvények szalmás mulcsozásával. A szakemberek az általam gyakorolt módszert, a mechanikus begyűjtést sem vetik el. Sokan követik nagyanyáink fahamus módszerét is, az égésterméket korán reggel a harmatos levelekre hintik, mondjuk, egy levitézlett nejlonharisnyából rázogatva. Hatásos lehet, ha a sorok közét diófalevéllel mulcsozzuk, permetezhetünk erjesztett csalánlével is.