Az apa, aki megóv, tanít és játszik

Európa katolikus államaiban a középkorban Szent József napján, március 19-én tartották; sok helyen, például Portugáliában, Spanyolországban vagy Svájcban még mindig ez a hivatalos dátum. 
Természetesen nem az időpont a lényeg, hanem a figyelem felhívása az apák szerepére. Tény, a május eleji anyák napja sokkal elfogadottabb a ma társadalmában, ám ha egy kétszülős, hagyományos családmodellt nézünk, akkor mindkettő szerep egyformán fontos. Az anya megszüli gyermekét, de gyakran az apa is ott áll a szülőszobában az ágy mellett, és alapesetben ketten készítik fel az életre az eleinte teljesen magatehetetlen apróságot. 
Tudom, a mostani, családdal kapcsolatos „haladó szellemű modell” már nem ismeri el a hagyományos női-férfi szerepköröket, inkább támogatja azok összekeverését, felcserélését, ám ezt az erős kampány ellenére sem fogadja el a nagy többség. 
Ha egy újszülött szerencsés, akkor az életet fizikai értelemben adó anya mellett ott áll a biztonságot képviselő apa. Az apa, aki mindig, mindenhol megvédi csemetéjét, ha kell, ő fürdeti, tisztába teszi, altatja, orvoshoz viszi, neveli, tanítja, játszik vele. Maga a játék is egyfajta felkészülés az életre, ezért annak minősége, időtartama hosszú távon is meghatározó. A szülővel való közös játék mindegyik résztvevőnek maradandó élmény. Sajnos az okostelefonok alkalmazásai, a számítógépes, internetes játékok elterjedése ezen a területen is érezteti negatív hatását, ám a szülők, s talán elsősorban az apa, ebben is segíthet. A „Végeztem a munkával, gyere játszani!” mondat bűvös erejű lehet a kisgyerek számára, hiszen egy újabb élmény kezdetét jelentheti, s nem a monitor előtt egyedül töltött órákat. 
Ami engem illet, bár a gyermekeim már nagykorúak, ma is úgy gondolom, hogy a közös játék a szeretet egyik olyan megnyilvánulása, amire mindig lehet majd jó érzéssel emlékezni. Akár gyermekként, akár szülőként, apaként voltunk annak részesei.