„Anyu, ugye többé nem fogok kikapni?”

2022.06.25. 20:00

Több ember sorsát és poklát megélte már a lovászpatonai asszony

Ördögi körben élek, amióta csak megszülettem. Felnőtt koromban döbbentem rá arra, hogy amit az ember megszületése előtt, majd gyermekként kap, illetve a szülői házban átél, az egész életében elkíséri, és bárhogyan is akarja, minden lépésére rányomja a bélyegét - így tekint vissza múltjára és értékeli jelenlegi életét a 45 éves Csomós Mónika. A nő úgy mondja, több ember sorsát és poklát megélte már.

Kovács Erika

Mónika élete embert próbáló fordulatok után úgy alakult, hogy ma egy nyári konyhában él a kislányával. Bízik abban, hogy egy napon gyermekeivel együtt ki tud lépni az ördögi körből, amibe született

Fotós: Penovác Károly/Napló

Mónika élete embert próbáló fordulatok után úgy alakult, hogy ma egy nyári konyhában él a kislányával. Bízik abban, hogy egy napon gyermekeivel együtt ki tud lépni az ördögi körből, amibe született

Fotós: Penovác Károly/Napló

- Még meg sem születtem, de már elkezdődött a pokol. A mai napig ferde kicsit a szám, némiképpen deformálódott a fejem, meg baj van a látásommal is, a szemem még a születésem előtt sérülhetett meg, ugyanis édesanyámnak titkolnia kellett apám előtt, hogy terhes velem. Anyám nagyon akart engem, boldog volt, hogy érkezem, de apám másképpen tekintett erre, nem akarta, hogy megszülessek - idézi fel a múltját Csomós Mónika. 
Így folyatja aztán: - Anyám emiatt elkötötte a hasát, mert úgy gondolta, hogy apám, akitől tartott, mert durván bánt vele is, így nem látja meg a terhességét. 

Forrás: Penovác Károly/Napló

Mónika szerint arca, feje torzulása és azóta is meglévő traumái, illetve a biztonság örökös keresése abból az időből származhatnak. Aztán megszületése után kezdődött az igazi pokol, egészen 12 éves koráig rengeteg verést kapott, mert semmit nem tudott apja kedvére tenni. Mindennap és minden pillanatban éreztette a gyermekével azt, hogy nem akarta a világra jövetelét, és a lányának mindemellett minden egyes napon több liter bort kellett hazavinnie az apjának. Értehetetlen volt a lány számára, hogy leánytestvérét jobban elviselte az apja, őt nem bántalmazta. Az, hogy az anyja elmeneküljön velük, szóba sem jöhetett, mert az apja mindig mondta, úgyis megtalálja őket, bárhová is menekülnek el. Az ütések főleg a kislány Mónika fejét érték, aztán egy idő után már tulajdonképpen nem is érzékelte a fájdalmat. Ilyen körülmények között szóba sem jöhetett, hogy tovább tanuljon, örült annak, hogy egyáltalán el tudta végezni a nyolc általánost. 
– Borzalmas éveket éltem át, minden pillanat bizonytalansággal töltött el lelkileg és pszichésen is nagyon fájdalmas volt, megviselt, eleinte sokat sírtam, aztán már azt sem tudtam. Elmondhatom, nekem tulajdonképpen kimaradt a gyermekkorom - tekint vissza az akkori évekre Mónika. 
Így folytatja: szörnyen hangzik, de édesanyjával együtt akkor élhettek békében és nyugalomban, ezt a nő szerint kimondani is borzalmas, amikor elhunyt az apja, ő akkor 12 éves volt. Az édesanyja nagyon féltette, mindentől és mindenkitől óvta nagyon amiatt is, mert az iskolában és nagyon sokan mások is kritizálták, gúnyolták a lányát a kinézete miatt. 
– Bárhol voltam, mindig csúfoltak, éreztették velem, ahogyan kinézek, azt mondták, ferde szájú meg pápaszemes vagyok - fogalmazott. 
Számára ebben a helyzetben megváltás volt, amikor 18 évesen megismerkedett egy fiúval, és nagyon jól esett neki, hogy nem úgy nézett rá, mint a többiek. Mónika úgy mondja, ő a belső értéket meg a kedvességet látta benne. A vége az lett, hogy a lány odaköltözött a párja családjához, ahol két gyermekük született. Aztán derült égből villámcsapásként jött a hír, amikor a harmadik terhessége alatt a párja egyszer csak közölte vele, megismerkedett valakivel. 

Forrás: Penovác Károly/Napló

– Nem részletezem az újabb pokoli nehézségeket, de úgy alakult, hogy a két nagyobb gyermekkel terhesen anyaotthonba kerültem - jegyzi meg halkan a nő, majd meséli tovább: a párja meggondolhatta magát, mert visszaköltöztette őket az akkori anyósához, és a kislány már oda született meg. Eleinte viszonylag szépen éltek, aztán kéthetes volt a gyermek, amikor az apja elment tápszerért, és soha többé nem ment haza. Mónika megtudta, egy tanyán lakott egy másik nővel együtt. 
A lavina ezzel újra megindult Mónika életében, mert elmondása szerint hiába kért segítséget bárhonnan és bárkitől, magára maradt, a helyzete egyre kilátástalanabb lett, volt anyósával gyakran vitáztak, végül egy súlyos konfliktus után úgy alakult, a gyerekek benn maradtak a házban, ő pedig egy nőismerőséhez menekült. Úgy gondolta, másnap megy értük, de erre nem volt lehetősége. 
Ekkor jött az újabb csapás, kiderült, a fejében daganat alakult ki. Az orvosok azt mondták neki, nem lehet hozzányúlni, annyira rossz helyen található, rá pár hétre bevizesedett a térde, emiatt nem tudott lábra állni, kiderült, porckopása is van. Ebben a szörnyű helyzetben állt mellé egy ismerőse, aki mindenben segített neki, és úgy tűnt, így végre biztonságba kerülhet a gyerekekkel együtt. Az illetőnek jó munkahelye volt, Mónika is elhelyezkedett, hitelből kis saját lakást vettek, közben két közös gyermekük született, és a nő minden pillanatban azért küzdött, hogy visszakapja korábban született gyermekeit. 
Amikor úgy tűnt, minden rendeződhet, a nőt újabb csapás érte, párját halálra gázolta a vonat, amikor munkából hazafelé tartott biciklivel. Mónika egyedül képtelen volt fizetni a költségeket, meg fedezni a napi megélhetést, így a vége az lett, hogy a nő albérletbe kényszerült, és egy kis nyári konyhában húzta meg magát a gyerekekkel, akik később a körülmények miatt nevelőszülőkhöz kerültek. 

Forrás: Penovác Károly/Napló

A nő számára újabb reményt jelentett, amikor elsőre egy rendes embernek látszó illetőt sodort az útjába a sors, akivel ismét rendeződni látszott az élete, remélte a biztonságot, meg azt, hogy visszakerülhetnek hozzá a gyerekek. Aztán Mónika élete újabb, könyvekbe illő, nem várt és embert próbáló fordulatok után úgy alakult, hogy ma egy nyári konyhában él a kislányával. 
Őszintén beszél arról is, minden embertől, akit az útjába sodort a sors, nyugalmat, békésebb életet remélt, hogy másokhoz hasonlóan szépen, együtt élhetnek a gyerekekkel, akik neki mindig is az élet értelmét jelentették. Ma már látja, egy hozzá hasonló sorsú asszonynak kevés esélye van a normális életre, mert a legtöbb ember elfordul tőle. Ennek ellenére ő ma is bízik, reménykedik, hogy együtt a gyermekeivel egy napon ki tud törni abból az ördögi körből, ahová született.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában