A kézenfogás, a lelki támasz, a hit, a hitelesség erőt ad

Az Országos Onkológiai Intézet felmérése szerint hazánkban minden kilencedik-tizedik nő betegszik meg mellrákban.

Müller Anikó Hanga

A tagok hitet, reményt sugároznak, jelképük a rózsaszínű sál

Forrás: Fagyöngy

Magyarországon évente megközelítőleg hétezer új beteget diagnosztizálnak. A korai felismerés és az új, korszerű kezelési módszerek lehetővé teszik a gyógyulást, a jó életminőség biztosítását. Az emlőrák gyógyításának legfontosabb alapfeltétele a korai felismerés, melyet az önvizsgálat, a rendszeres szűrővizsgálatok tesznek lehetővé. Az időben történő kezelés megkezdése életet menthet, a lelki támasz pedig óriási erőt ad. A Fagyöngy – Emlőbetegek, Gyógyultak és Támogatók Önsegítő Egyesülete – segítő kezet nyújt a betegek, a gyógyulófélben lévők, a gyógyultak és hozzátartozóik felé. A civil szervezet előde, a Fagyöngy klub 1990-ben alakult, a Rákbetegek Országos Szövetsége keretein belül, Weiland Józsefné kezdeményezésére, aki ekkor vállalta a csoport vezetését, majd utána 14 évig  tagunk, Huszár Józsefné vette át a vezetését. Bejegyzett egyesületté 2013-ban váltak – tagjaik emlőműtéten átesett hölgyek – ekkor választották meg elnöküknek Lángné Janni Margitot, aki kezdettől felkarolta a nemes ügyet és egészségügyi dolgozóként biztosította a szakmai hátteret. Két éve tiszteletbeli elnökként segíti a munkát.

– Tíz évvel ezelőtt megpályáztunk egy öt évre szóló a Marcia Presky Női Egészségmegőrző Programot, az elnyert összeg hatékony, tartalmas felhasználása nagy kihívást jelentett. Ekkor indítottuk el a „Séta a Nők Egészségéért a Mellrák Ellen” rendezvényünket, melyet az idén tizenegyedik alkalommal rendezünk meg. Célja az ösztönzés a szűrővizsgálatokon való megjelenésre és az önvizsgálatra. Nagyon fontosnak tartjuk felhívni a lakosság figyelmét, erősíteni felelősségét önmaguk iránt, hisz a korai felismerés nagyobb esélyt ad a gyógyulásra. Negyven évet dolgoztam az egészségügyben, többek között az onkológián is. Megérintett, és szembesültem vele, mit jelent az emlőeltávolításon átesett nők életében ez a változás, mit élnek át. A műtéti számokon túl sokkal többről van szó, anyákról, gyermekekről, családokról és az egész társadalomról, mert a betegség nem csak az egyént érinti, de hatalmas vonzata van. Míg régebben megelőzésről is beszéltünk – persze vannak megelőző technikák, táplálkozás, mozgás, konfliktus feldolgozás – de nem tudjuk, ki milyen géneket hordoz, ezért fontos a korai felismerés – mondta Lángné Gitka.

A Fagyöngy elhivatott munkát végez és hirdeti a gyógyulás lehetőségének örömhírét. Célja a betegségen átesett sorstársak támogatása, a csoport ereje erősebbé teheti őket a küzdelemben. Gyógyult, vagy gyógyuló tagjaik aktív klubélete erősíti a gyógyulásba vetett hitet, tapasztalatot és reményt ad nekik és hozzátartozóiknak, sugározva, hogy nincsenek egyedül. Ők az érintettek hitelességével állítanak példát. Összekovácsolódott, de nyitott közösségük tevékenysége sokrétű, klubesteket tartanak, fontos számukra az együttlét. Egyikük így ír erről: „…havonta találkozunk jó hangulatban, mint egy nagy család, ilyenkor elfelejtjük a betegséget, hasznosan töltjük az együtt töltött időt, biztatom mindazokat, akik már gyógyultak, vagy ezen a bizakodó úton járnak, csatlakozzanak hozzánk, itt megértés, segítség, szeretet vár mindenkire”. Szerveznek gyógytornát, relaxációs-, és önismereti tréningeket pszichológusok vezetésével, nordic walking sétákat, tankonyha foglalkozásokat az egészséges táplálkozás jegyében, felvilágosító előadásokat iskolákban, munkahelyeken, kirándulásokat. Szoros kapcsolatot ápolnak a megyében lévő hasonló klubokkal, kétévente szervezik meg az emlőműtöttek megyei találkozóját. Jelképük a rózsaszín sál, melyet ezen alkalmakkor viselnek. Ezek a programok segítik, hogy ne csupán a betegségre koncentráljanak, a gyógyultak példája pedig hitet, erőt ad. Ünnepi alkalmakként élik meg, mert mint mondják, az életet ünneplik. Kiemeltem kezelik a szűrésre való figyelemfelhívást.

– A csoport ereje a példamutatásban rejlik. Van olyan hölgy, akit 32 éve műtöttek s meggyógyult. A „kézenfogás”, a pozitív gondolkodás, az egymásra való értő figyelem, a gyógyulni akarásban való megerősítés a mottónk. Tudom, ha valaki szembesül a diagnózissal, kicsit befele fordul, de ebből az állapotból ki kell, és ki lehet mozdulni. Nagyon fontos a hitelesség és a hit – vallja Lángné.

Az Ébredés, az új kezdet című kötetet mutatja Lángné Gitka
Forrás: Müller Anikó Hanga

A közelmúltban csomagokat juttattak el a megyei kórház sebészetén fekvő operált betegeknek, kapaszkodót kínálva, melyek tájékoztató anyagokat és az ÉKKŐ Egyesület magyarpolányi asszonyai által varrott szívpárnákat tartalmaztak. A szív alakú párna a hónalj alá téve csökkenti a frissen műtöttek fájdalmát, a feszülést, a nyirokpangást, ugyanakkor lelki erőt ad, mert a megajándékozott úgy érezheti, vannak, akik törődnek vele, akik gondolnak a műtét utáni időszakban felmerülő problémák enyhítésére, még ha személyesen nem is ismerik őt. Igényes kiadványuk az Ébredés, az új kezdet című kötetük, melyben Bánhalmi Norbert, a rákkal megküzdött nők művészi fotóit kiegészítik a mögöttük rejlő történetek, sorsok, szembenézések a küzdelemmel, az életért vívott harc közben átélt szenvedés, ezeket Elek Erika formálta szöveggé. A Fagyöngy szakmai segítői a kezdetektől a Csolnoky Ferenc Kórház igazgatói,  a sebészeti, onkológiai és a radiológiai osztály vezetői és munkatársai. Támogatói Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Veszprémi Petőfi Színház, az Egészség Hídja Összefogás a Mellrák Ellen Egyesület, a Berill Reklámstúdió.

– A szakma és civil szervezetünk együttműködése team munka, melynek főszereplője a beteg. Így együtt van az emberi tudás, a kézenfogás, a gyógyulni akarás ereje. Egy olyan közösséget építünk, ahol a sorstársak segítik egymást. A kezünket nyújtjuk bátorításra, segítésre, éreztetve, nincsenek egyedül. Ez az út elején állóknak példamutatást, reményt adhat a gyógyuláshoz, hogy íme, itt vagyunk mi is, végigcsináltuk, meggyógyultunk! Az érintetteknek azt tanácsolom, bízzanak orvosaikban és vegyenek részt aktívan saját gyógyulásukban – zárta a beszélgetést Lángné Janni Margit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a veol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában